Egy Borderline-os ember nagyon tud szeretni!

Pár éve, amikor kezembe kaptam a tetemes dossziét, a végén egy megrázó mondattal – „Diagnózis: Borderline-személyiségzavar” -, gyökeresen megváltozott az életem. Nem a viselkedésem lett más, hanem a hozzáállásom. 

Abban az időben rengeteget kattogtam azon: vajon ha már a korábbi kapcsolataim alatt tudom, miért viselkedem néha úgy, ahogy, minden más lett volna? A közösségi oldalak sem voltak a barátaim… Minduntalan olyan cikkek jöttek szembe, hogy „Sose szeress bele személyiségzavaros emberbe”, „Pokol az élet egy borderes mellett” és társai. Én pedig szépen lassan magamba szívtam ezeket, és inkább teljesen bezárkóztam.

A szeretteim eleinte biztatni próbáltak, hogy ne tegyem, erőszakkal rá akartak venni, hogy nyissak, ismerkedjem. De egy idő után feladták és csak szomorúan nézték, ahogy egyre mélyebbre temetem magam. Mert megunták a válaszaimat, amik mindig ugyanúgy hangzottak: „Senki sem akarna egy ilyen szörnyeteget szeretni.” Uralni kezdett a diagnózisom és az egésznek csak a rossz oldalát néztem.

Ha mégis úgy döntöttem, hogy ismerkedem, amint közel kerültem valakihez, gyomorgörccsel készültem a nagy beszélgetésre. Arra, amikor elmondom az egész történetem, a bántalmazó apukától kezdve a többhónapos pszichiátriai kezelésen át egészen addig a bizonyos dossziéig. Persze, először mindenki megértő volt, és senki sem kötötte fel a nyúlcipőt. De az első konfliktusnál rendre elhangzott a kérdés: „Ez te voltál vagy a borderline?” Egy-két ilyen után elegem lett és ismét feladtam az ismerkedést.

Forrás: Unsplash

Aztán pár hete, egy teljesen hétköznapi estén csak úgy tettem-vettem a lakásban. Énekelgettem, nevetgéltem magamban a szép emlékeimen, élvezettel néztem századjára is az Agymenők egyik epizódját. Aztán lefekvéskor elgondolkodtam, mi a fenére is alapozom ezt a hirtelen jókedvet… Pár perc gondolkodás után hangosan csak annyit mondtam: ilyen ez a „borderline-ság”. Mert valóban ilyen – egyszer fent, egyszer lent. Ekkor jöttem rá, hogy évek óta csak a mélypontokra figyeltem, pedig én nagyon nem ez vagyok.

Én nem csak egy depressziós, néha indokolatlanul dühös vagy szomorú ember vagyok! 

Emlékszem, még a kórházi időszakban beszélgettem egy betegtársammal, aki hasonló cipőben járt. Ő azt mondta nekem: „Ugye tudod, hogy emiatt imádnak minket a férfiak?” A csajnak annyi önbizalma volt, amennyit egy élet alatt nem tudnék összeszedni, de érdeklődve hallgattam, amit mondott. Ő pedig elmagyarázta, hogy mi extrán szeretünk és extrán tudunk adni, az ágyban éppúgy, mint a hétköznapokban. Kevesen gondoskodnak úgy a másikról, mint mi.

Annak ellenére, hogy már akkor is egyetértettem vele, ezt a beszélgetést valahogy sok időre elfelejtettem. Annyira beletemettem magamat abba, hogy mi a rossz bennem, hogy elfelejtettem arra koncentrálni, ami nagyon is jó. Például, hogy ugyanannyit vagyok látszólag indokolatlanul boldog és jókedvű, mint szomorú. Ha pedig szeretek valakit, minden elé helyezem. Olyankor nincs olyan, hogy én, olyankor csak ő van. Minden energiámmal azon vagyok, hogy a másik felemet boldoggá tegyem, mert abból táplálkozom én is. És ha érzem a szeretetet, akkor kenyérre lehet kenni – a leghálásabb ember vagyok a földön.

Több, mint 3 év kőkemény önismereti munka és terápia során azon dolgoztam, hogy megtanuljam a negatív tulajdonságaimat kezelni. Ám most végre rájöttem, én nem csak ezekből a negatív tulajdonságokból állok. Azóta helyeztem a rossz oldalra a hangsúlyt, amióta a kezembe kaptam a papíromat. Közben pedig megfeledkeztem arról a rengeteg jóról, ami ezzel jár – mert igenis jár vele.

Tudom, hogy azért szeretem meghallgatni az embereket, mert gyerekként nem törődtek a segélykiáltásaimmal. Tudom, hogy azért szeretek másokat támogatni, sokszor erőmön felül, mert gyerekként egyedül éreztem magamat az ütések után. Tudom, hogy ennek az egésznek köszönhetően kaptam azt az érzelmi intelligenciát, amely miatt megismerem, elfogadom és beépítem azok szeretetnyelvét, akik fontosak nekem.

Valójában ezek nemcsak a Borderline-személyiségzavarom hozadékai, ahogy a rossz tulajdonságaim sem. Ez vagyok én, jóval, rosszal együtt. De soha többé nem akarok megfeledkezni a jóról sem.

Nyitókép: Unsplash