Egy férfi is izgulhat az első randin – néha nem árt egy kis türelem!

Nyár végén egy balatoni koncerten ismertem meg Rolandot. Az első pillanattól kezdve úgy éreztem, mintha már valamikor valahol találkoztunk volna. Kézfogása meleg volt és kellemes, ahogyan az egész lénye is, búzakék szeme pedig olyan szelídséget sugárzott, hogy beleborzongtam. 

A randi végén elmentünk egy cukrászdába krémest enni, aztán felajánlotta, hogy hazavisz. A szívem hevesen vert, majd’ kiugrott a helyéről, és alig vártam, hogy megcsókoljon. Elborított a vágy. Átkaroltam a nyakát, de Roland finoman eltolt magától, és a lehető legközömbösebb hangon közölte velem, hogy mennie kell. Annyira lefagytam, hogy szólni sem tudtam.

Heteken át képtelen voltam napirendre térni afölött, hogy teljesen más lett a befejezés, mint amit elképzeltem. Sokat gondolkodtam, magamban kerestem a hibát, és újra meg újra visszajátszottam a fejemben minden mozzanatot. Egyik reggel is ezen agyaltam fogmosás közben, ám meglepetésemre szembejött velem egy cikk, ami éppen a témába vágott. (Talán nem véletlenül.)

Az eHarmony nevű online társkereső és a Relate Párkapcsolati Tanácsadó Intézet közös felmérést végzett a férfiak randevúzási szokásairól. A szakemberek abból a megfigyelésből indultak ki, hogy az erősebbik nem tagjai nehezen fejezik ki érzéseiket és sokszor nem találják a megfelelő módot arra, hogy kimutassák a nő iránti vonzalmukat.

A kutatás szerint a megkérdezett egyedülálló férfiak 60%-a bizonytalannak érzi magát az első randin. Ennek több oka is lehet: félnek az elutasítástól, kijöttek a gyakorlatból, esetleg sok rossz tapasztalatuk van korábbról. Vagy túlságosan aggódnak a kinézetük miatt.

Ez utóbbi kapcsán a vizsgálat kiderítette, hogy a válaszadók 12%-a úgy érzi, képtelen felvenni a versenyt a médiában szereplő „tökéletes” férfiakkal.

Emiatt sokan negatív képet alakítanak ki saját kinézetükről, ami végül az önbizalmukra és a boldogságukra is kihat. Miután elolvastam ezt a tanulmányt, tudatosult bennem, mennyire tévúton járok. Rolandnak valószínűleg nem velem volt problémája, hanem saját magával. Persze ettől nekem még nem lesz jobb semmivel, de az információk tükrében azért könnyebb feldolgozni a történteket.

FORRÁS: UNSPLASH

Ugyanakkor nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy az online társkeresés egy kemény, kihívásokkal és buktatókkal teli világ. Könnyű elvérezni még a gyakorlottaknak is. Ráadásul a virtuális olvasztótégely tele van csalókkal (nemtől függetlenül), ami megnehezíti a bizalom kiépítését és fenntartását. Az ismerkedni vágyók férfiaknak ezért fontos lenne fejleszteniük az önbizalmukat.

Enélkül nehezen működik harmonikusan egy kapcsolat. Ha magadra ismertél, van egy jó hírünk: az önbizalmat is lehet erősíteni (nem csak a karizmaidat), az alábbi tippek betartása ebben fog segíteni.

  • Gondolj egy olyan pillanatra az életedben, amikor igazán felszabadult voltál! A pozitív élmények felidézése segít előhozni a régi érzéseket, ez pedig jót fog tenni az önbecsülésednek.

 

  • A ruha, amit viselsz, tükrözi a személyiségedet, a benső énedet, és egy jól kiválasztott öltözék jelentősen hozzájárul a komfortérzetedhez. Érdemes azonban ügyelned a részletekre (a szöszök és a hajszálak semmilyen holmin nem mutatnak jól), a nők ugyanis nagyra értékelik az igényes megjelenést.

 

  • Tudd, hogy mit és kit keresel! A következő kérdéseket érdemes átgondolnod, mielőtt elindulsz a találkára: új emberek társaságára vágysz? Szeretnéd megtalálni életed szerelmét? Vagy csak “lesz, ami lesz” alapon sodródnál az eseményekkel? A cél meghatározása egyfajta biztonságérzetet és fogódzkodót ad, amihez mindig visszatérhetsz, ha szorongani kezdesz.

 

  • Hidd el, hogy szerethető vagy! Számos oka lehet annak, miért viselkedsz félszegen az első randin. Például az, hogy negatív énképpel rendelkezel, és ha szeretet áramlik feléd, nem érzed méltónak magad a befogadására. Gyakorlásképp próbáld meg úgy szervezni a napjaidat, hogy több időd jusson azokra a dolgokra, amik örömöt nyújtanak!

 

  • Engedd el a maximalizmust! Mielőtt belevágnál az ismerkedésbe, fogalmazd át úgy az elvárásaidat, hogy azok ne legyenek irreálisak! A valóságtól elrugaszkodott igények további rossz döntéseket eredményeznek, ezek pedig még jobban aláássák az önmagadba vetett hitedet.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok