Egy halálos bál, amelyről Móricz Zsigmond is megemlékezett
Több mint száz évvel ezelőtt 1 és 3 korona pengőért válthattak jegyet a halálba Ököritófülpös és a környező 18 falu lakói. A múlt század egyik legnagyobb katasztrófája történt meg az akkor még Szatmárököritónak nevezett szegény kis faluban, melyre egy égő csűr is emlékeztet a település címerében.
A horrorisztikus véget érő bálban 312 ember veszett oda, az eseményt még Móricz Zsigmond is beleszőtte a A fáklya című regényébe. De vajon mit mesélnének a tömegsírba temetett elhunytak a szívszorítóan fájdalmas végű bálról?
Bizonyára mindannyian izgatottan várták a húsvéti bál napját, amiről akkor még úgy gondolták, hogy életük egyik legszebb eseménye lesz. A szülők elkísérték a fiatalokat az eseményre, Ököritófülpös lakosai pedig izgatottan szervezték a mulatságot, hiszen meg akarták mutatni, hogy mire képesek. Mert a település a szegény falvak közül is a szegényebbek közé tartozott.
Az emberek felvették a legszebb ünneplő ruhájukat és beléptek a szépen feldíszített csűrbe, ahol két zenekar játszott felváltva, egy fúvós- és egy vonósbanda. Tűzvédelmi és biztonsági szabályok betartására nem is gondoltak, hiszen mindkét nagykapu el volt torlaszolva. Az egyikben a zenekaroknak állítottak fel dobogót, a másik előtt a szülőknek, rokonoknak raktak le lócákat. Állítólag még be is támasztották.
A disznóhólyagból készült lampionok barátságos fényt árasztottak és megvilágították a táncolók vidám arcát, amikor egy kiszáradt hólyag lángra kapott a benne lévő gyertyától. Egy szabadságos közhuszár a kardjával le akarta vágni, hogy a földön agyontapossák a tüzet. Ám a kard nem vitte a drótot, a hólyag pedig a suhintás miatt a szalmatető felé lendült, ami lángra kapott.
Sokaknak megpecsételődött ekkor a sorsa, hiszen bár az egyik kaput áttörték, a lócákban sokan elbotlottak, így akadályozván a pánikban menekülő tömeg útját. Volt, aki megfulladt az embertömeg alatt, mások megégtek, ismét mások a kavargó füstöt nyelve fulladoztak. Ráadásul a kint lévők befelé iparkodtak, hogy segítsenek, ily módon is akadályozván a menekülők kijutását.
Borzalmas jelenetek játszódtak le. Volt olyan, aki nyolc embert mentett ki, de a kilencediknél ő is bent ragadt. Egy apának sikerült kimentenie az egyik lányát, de amikor a másikért is bement, már nem sikerült kijönnie, és együtt haltak meg a tűzben. A feleségét menteni akaró férj pedig 15 embert rángatott le a feleségéről, hogy kimentse, de amikor elérte, újabb emberek zuhantak rá, így hitvesével együtt haltak meg.
Móricz Zsigmond azt is megírta, hogyan reagáltak az „urak” minderre. A főispán azt mondta, ő addig nem jön a helyszínre, amíg el nem temetik a halottakat. Az alispán pedig nem kért a budapesti mentők segítségéből.
Az úri Magyarország közönye megdöbbentő volt, hiszen minden segítségre szükség lett volna, mivel egy hétig temettek.
FORRÁS: FORTEPAN
Az azonosíthatatlan emberi testeket, maradványokat nagyjából 30 szekéren hozták ki a tragédia helyszínéről, és egy közös sírba kerültek. Két nap múlva azonban annyira bűzlött a sír, hogy újra ki kellett földelni és mésszel leönteni.
A tragédia után katonát öt évig nem soroztak a faluból, hat évig nem volt esküvő, és a bálokról is lemondtak tíz éven keresztül. Mára az országban elfeledték, mi is történt azon a márciusi napon Ököritófülpösön, de a faluban mind a mai napig beszélnek a 312 ember halálát okozó tragédiáról.
Nyitókép: Fortepan / Ungvári György
KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!
Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.
