Egy jó párkapcsolatban elkerülhetetlen az összeköltözés!

Két éve, amikor elkezdtünk ismerkedni, egyikünk sem sejtette, hogy ennyi időt kibírunk majd egymás mellett.

Nem vagyunk már tinik, túl vagyunk jó néhány párkapcsolaton, amiknek különféle okok miatt lett vége. Mindkettőnknek vannak a korábbi házasságából gyerekei, ezért nem olyan egyszerű szorosabbra fűzni a kapcsolatunkat, mint azoknak, akik egyedül vágnak bele az ismerkedésbe.

Eddig minden jól alakult, de most elértünk egy olyan ponthoz, ahol el kell dönteni, milyen formában működünk tovább.

Már többre vágyom annál, ami most van. Jó lenne jobban elmélyülni ebben a szerelemben, de ahhoz nagyon megfontolt döntéseket kell hozni. Nem csak ketten vagyunk: figyelembe kell vennünk a gyerekeket, hogy számukra se legyenek kedvezőtlenek a változások. És még ott a sok gyakorlati kérdés…

Mindkettőnknek elég nagy a háza ahhoz, hogy ott költözzünk össze. El is érkezett a pillanat, hogy ezt megtegyük. De ti jöttök, vagy mi megyünk? Melyik lenne a jobb? Hogyan döntsük el? Esetleg mindketten feladjunk mindent, amit korábban kialakítottunk, és ketten építsünk fel egy teljesen új életet?

Persze, az is egy választás, hogy kihagyjuk az összeköltözést. Mindenki marad, ahol van, úgy élünk, ahogy korábban, és igyekszünk gyakoribb találkozásokkal megfűszerezni egymás életét. Ha viszont így lesz, fennáll a kockázat, hogy előbb-utóbb belefáradunk az állandó szervezésbe.

FORRÁS: UNSPLASH

Egy szerelemben természetes, hogy egy idő után minden reggel a másik mellett akar ébredni az ember. Ha ez nem valósul meg, ha nincs meg a szükségszerű továbblépés, az akár szakításhoz is vezethet. Én készen állok a feladatra, örömmel venném, ha nap mint nap együtt lennénk.

Nemcsak a kényelem miatt, hanem azért, mert őszintén szeretlek. De nem vagyok benne biztos, hogy te is meg mered lépni ezt a lépcsőfokot. Olyan ez most, mint egy próbatétel. Most dől el a szememben, hogy szeretsz-e eléggé. Ha nemet mondasz, azzal azt bizonyítod, hogy nem mered rám bízni magad, és megrettensz a közös kihívásoktól. Megértem, ha így döntesz, de akkor neked is meg kell értened az én reakciómat.

Azt fogom hinni, hogy számodra többet ér a szabadságod, az eddigi életed, mint kettőnk kapcsolata. Ez a se veled, se nélküled állapot már kevés ahhoz, hogy örömet leljek benne. Nem vagyunk már kamaszok, akik csak “járnak“ egymással. Elkötelezett társra vágyom, aki részt vesz az életemben, aki minden egyes nap ott van. Mellettem hajtja álomra a fejét, és melletem ébred.

Tudom, hogy a gyerekek miatt nem könnyű meghozni egy ilyen döntést, de ne csak az ő érdekeiket tartsd szem előtt! Bármilyen jó szülők vagyunk is, néha magukkal is törődnünk kell. Biztosan nem lesz könnyű eggyé kovácsolni a két családot, de bíznunk kell magunkban. Ha probléma támad, ha zökkenőkkel jár, majd megoldjuk! Együtt, mint egy igazi pár… Ugye, te is ezt akarod?

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok