Egy magányos embernek gyötrelmes a karácsony…
Ünnepi harangszó járta be a falut. Házról házra járt és csengő-bongó hangja elhallatszott egészen a faluvégi kiskocsmáig, ahol a szokásos társaság hajtotta fel éppen a napi adagját. Megfáradt, magányos, elvált, megözvegyült emberek, akiket a sors nem kímélt.
Minden nap itt találta őket – ha vigaszra nem is, de legalább társaságra leltek a Hörpintőben. Nekik a karácsony sem jelentett mást, mint az év többi időszaka. Azaz, annyiban igen, hogy ilyenkor még inkább menekültek otthonról. Hiszen nem várta ott őket senki. Na, de ki is múlatná ilyenkor egy kocsmában az időt, ha szerető családdal van körbevéve?
Egyetlen nő ült csak a férfiak között.
Lídia, akit pár éve leszázalékoltak egy veleszületett betegsége miatt, és most rokkantnyugdíjból tengette életét. Őt a kilakoltatás réme üldözte jelenlegi otthonából ide. Mert ahogy mondja, itt legalább nem gondolkodik. És az egyedüllét sem olyan fájó, hiszen emberekkel találkozhat.
De más sem örömében választotta a sörözést karácsonykor. Több elvált férfi is támasztotta a pultot és az életükről elmélkedtek.
– Ha akkor, évekkel ezelőtt nem vesszük fel az asszonnyal azt a temérdek hitelt, amit nem tudtunk fizetni, nem romlik meg a házasságunk. És most a karácsonyfa mellett ülve szürcsölhetném a halászlét – elmélkedik István. – De tudjátok, mit? Legjobban nem is a halászlé hiányzik, bár bitang jól főzött az asszony. Hanem a szeretet, az összetartozás érzése. Hogy tartozol valahova, ahol vannak ugyan problémák, de mégis együtt vagytok és nem engeditek el egymás kezét.
Minden teher könnyebb, ha többen cipelik – folytatja. – Mi túl sok terhet vettünk a nyakunkba, a sok veszekedés megmérgezte a légkört. Így különváltak útjaink. A gyerekek vele maradtak, én meg mehettem albérletbe. Azóta is nyögjük a hitelt. Ilyenkor, karácsonykor azonban még nagyobb erővel tör fel az érzés bennem, mennyire hiányzik a család.
Forrás: Unsplash
A szüleim már nem élnek, így egyedül maradtam a világban. Marad a kocsma. Mert az albérletben megőrülnék a magánytól. Szép ez az ünnep, de nekem és a hozzám hasonlóknak hatalmas teher, hiszen ilyenkor a legfájóbb az egyedüllét. Nem igaz, Jani? – csap a vállára hasonszőrű barátjának, akit még nagyobb tragédia ért: eltemette a feleségét.
A rákban elhunyt asszony a sírig társa volt, és most nem tudta, mihez kezdjen. A kocsma volt az egyetlen hely, ahova bejöhetett. Ez volt az első karácsonya Aranka nélkül. Nem állított fát sem, azt mondja, nem tud ő most gyönyörködni semmiben. Mindig a felesége volt az, aki az asszonyi kéz gondosságával feldíszítette a fát, ünnepi hangulatot varázsolt a házba.
– Aranka meghalt, meghalt vele a karácsony is – panaszkodik Jani.
A többiek mélabúsan bólogatnak egy-egy történet hallatán és meghúzzák a sörösüveget. Az italba és egymásba kapaszkodnak az évnek ebben az időszakában. Mert mindannyian ugyanabban a cipőben járnak: a magány elől menekülnek.
Nyitókép: Unsplash
Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂
