Egy rossz főnök aljasságaira az egészséged is rámehet…

2022-07-05 Esszencia

„Iktatnivaló nincs?” – kérdezte Ildikó Patríciát, aki éppen egy üzenetet küldött el a gyermekének. Patrícia tudta, hogy hiba volt az a nyamvadt sms, hiszen a főnöke mindig rajta tartotta a szemét.

Ha csak egy fél percre is abbahagyta a számítógépen a munkát, már érezte magán szúrós tekintetét. Bár a képernyő előtti munkavégzéskor tudomása szerint óránként tíz perc szünetet megengedhetne magának, ő ezt nem tehette, mert azonnal újabb munkát akasztott a nyakába a főnöke. Tudta, hogy gyorsan dolgozik, mert az a fajta ember, aki mindent azonnal el akar végezni és addig nem nyugszik, amíg minden papírt el nem tüntetett az asztaláról.

Az étkezéseket is képes volt kihagyni, sőt, inni is elfelejtett ilyenkor. Ezért mérges volt a célzásért, amivel azt jelezték neki, hogy nem nézhet még félre sem munka közben. De nemcsak ezért volt dühös, hanem azért is, mert már a telefont is úgy dobta el, amikor meglátta a főnökét, mintha égetné a kezét. Mint a gyermek, akit éppen tiltott csokievésen kaptak a szülei.

Ezért az érzésért neheztelt igazán, hiszen a munkáját becsülettel ellátta. A telefonján sem közösségi oldalakat böngészett, nem online játékokat játszott, csupán a gyermekével tartotta a kapcsolatot. Bezzeg a főnöke szemrebbenés nélkül intézte munkaidőben a takarítónője okítását, a gyerek iskolai dolgait. Nyugodtan rendelte meg a család féléves vitaminkészletét  vagy az éppen leértékelt ruhákat.

De ha te mondjuk egyetlen üzenetet el mersz küldeni a telefonodon, rögtön megkérdezi: „Nincs mit csinálnod?” Tudta, hogy nincs igazság a földön, ezzel nagyon is tisztában volt. Mégis frusztrálta a kialakuló helyzet. Mert ugyanez a főnök azt prédikálta: úgy igazságos, hogy ami az egyiknek nincs megengedve, az a másiknak sem.

FORRÁS: UNSPLASH

Ennek ellenére ő mindig is kivételt képezett.

Mindent el tudott intézni munkaidőben, ki tudott szaladni egy-egy orvosi vizsgálatra, bevásárolni a piacon. Neki pedig ez még a szabadsága terhére is igen nehezen vagy sehogy sem ment. Tudta, hogy neki is vannak jogai. De hiába a munka törvénykönyve, sajnos nem kifizetődő a főnökkel – akivel egész nap össze vagy zárva –  összeakasztani a bajuszt.

A mindennapos stressz miatt már lassan aludni sem tudott, szívritmuszavarral küzdött és utálkozva járt be a munkahelyére. Sokáig próbálta magában elnyomni az ellenérzéseket a kialakult helyzettel és a főnökével kapcsolatban. De ha tudatosan próbálta is nem emészteni magát, a tudatalattija dolgozott.

Akkor jött rá, mennyire mérgező a munkahelye, amikor egy négynapos hosszú hétvége után végig tudta aludni az éjszakákat. Ezért döntött: első az egészsége. Nem hagyhatja, hogy rámenjen egy rossz főnök  embertelen viselkedésére. Mert ma még csak szívritmuszavar, de holnap már akár szívinfarktus vagy más komoly egészségügyi probléma is lehet abból, ha belül örlődsz csak.

Tudta, hogy váltania kell, így felregisztrált több álláskereső portálra és elkezdte nézegetni a hirdetéseket. Érdekes módon már maga az elhatározás is megnyugtatta – hiszen megtette az első lépést a változás felé.

Fehér Kornélia

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok