Egy szorongó embert türelemmel kell szeretni…

2022-07-20 Szerintünk

Azok az emberek, akik szoronganak, gyakran éreznek bizonytalanságot, és hajlamosak azt feltételezni, hogy nem szerethetőek. Hogy aki igazán fontos számukra, majd elhagyja őket.

Ezért aztán másképp reagálnak helyzetekre, és nem képesek felvenni a kapcsolat dinamikáját. Inkább egyedül maradnak vagy félve kezdenek egy szerelembe – pedig nem lesznek kevésbé jó társak azért, mert szorongásaik vannak. Én lassan 5 éve szorongok, hullámzóan, és ez az az állapot, ami felett nem lehet hatalmat gyakorolni.

Egy állandó küzdés, amiben sokkal nehezebb az egyensúlyt és a belső nyugalmamat stabilan tartanom. Elég egy szó, egy nem várt reakció, elég az érzelem kifejezésének hiánya, a teljes érdektelenség egy olyan embertől, akitől nem erre számítok. És én felülök arra a hullámra, ami majd jól földhöz vág. Szaporán ver a szívem, izzadok, tövig rágom a körmöm és elkezdek félni, hogy valamit elrontottam.

Nem akarom ezt. Nekem ez nem jó. Ez pedig nem azt jelenti, hogy elvárom a környezetemtől, hogy mindig kedvesen, szép szóval, a szívemet ringatva fejezzék ki magukat. Ez az elmém játéka, amivel nekem kell tisztában lennem és odafigyelnem. Nekem kell megoldást keresnem rá. De véget nem érően sok munka eredményeként már nem engedem, hogy a környezetemre olyan mértékben kiterjesszem ezt az érzést, hogy mindenkit elüldözzek magam mellől.

Éppen ezért gyakran előfordul, hogy egy nyugodt pillanatomban csodálattal nézem a páromat, és azon kattog az agyam, mennyire lehet nehéz velem élnie. Szerencsés vagyok. Mérhetetlenül empatikus, és soha nem akar ellökni magától a nehezen kezelhető, felcsattanó reakcióim és érzelmeim miatt. Inkább próbál megérteni. Képes őszintén szeretni, velem örülni a jó periódusaimban és támogatni a nehezebb napjaimon.

FORRÁS: UNSPLASH

Kevés igaz barátom van, de róluk is elmondhatom ugyanezt. Egy szorongó embert türelemmel kell szeretni. Sokkal érzékenyebbek és impulzívabbak vagyunk az átlagnál. Tisztában kell lenni vele, hogy általában irracionális gondolatok gyötörnek minket. Valójában nincs többre szükségünk, csak hogy ítélkezés nélkül valaki mellettünk legyen és meghallgasson.

Ezért leírok néhány dolgot, amire nem árt figyelni. 

Előfordul, hogy a semmiből, indokolatlanul idegesek és feszültek leszünk. Nem a külvilág felé, hanem inkább befelé fordulunk a problémáikkal. Ha ilyet tapasztalsz, azzal segítesz a legtöbbet, ha lehetőséget adsz az illetőnek, hogy egyedül rendezhesse a dolgait.

Ha dönteni kell, az mindig nehézséget okoz. Nem azért, mert nem vagyunk képesek határozott döntéseket hozni. Egyszerűen a szorongás következtében, amit az adott helyzet vált ki, hajlamosak leszünk elbizonytalanodni és hezitálni.

Azoknak az embereknek, akik hajlamosak a szorongásra, nagyon fontos, hogy érezzék: a kapcsolat, amiben élnek, biztonságos a számukra. Tudom, hogy ez minden szerelemnél igaz és nem kell ehhez szorongónak lenni – mégis, egy kapcsolat elmélyülése ebben a helyzetben sokszorosan fontossá válik.

Egy szorongó emberrel még az sem könnyű, hogy hetekkel előre lebeszélj valamilyen programot. Ugyanis nem szereti, ha „kötelező” feladatai vannak, még akkor sem, ha valójában tudja, hogy ez lenne a normális. Gyakorta marad inkább otthon, vagy egy spontán jövő ötletet szívesebben választ.

Hajlamos sokszor elmondani, hogy mennyire szeret és megköszönni, hogy az élete része vagy. Ez nem egy kétségbeesett bizonygatás, egyszerűen csak fontos neki, hogy kimondja, amit érez. És nincs megnyugtatóbb és gyógyítóbb érzés a szeretetnél…

Azt is jó, ha tudod, hogy a szorongók rossz alvók hírében állnak. Függetlenül attól, hogy mikor alszanak el, a hajnali órákban felébrednek. Ilyenkor elég egy ölelés, egy testi kontaktus, és újra vissza alszanak.

Egy szorongó ember folyamatosan feszegeti a határait, nem csak önmagáért, hanem a környezetéért is. Ezeket az erőfeszítéseket értékelni kell – mert biztonságosabban lépked tovább, ha érzi, hogy a sikereit más is látja, elismeri és támogatja.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok