Egymáson töltjük ki a feszültségünket – mi lesz ebből?!

2022-03-18 Koffein

Nem tudom, hogy a tavasz, a háború, a covid, a választások, az infláció, vagy ezek együttes ereje nyomta be a pánikgombokat a fejekben, de akárhova megyek, akármerre járok, azt tapasztalom, hogy kollektíve elgurult a gyógyszer…

A jó fej szomszédok, akiknek soha nem volt egy rossz szavuk ránk, mostanában vállalhatatlan üzeneteket hagynak az autónk szélvédőjén. Egy kedves ismerős, aki önző döntése miatt majdnem elvesztette a kisbabáját. Egy jól szituált fiatalember, aki hirtelen felpattanva az ülésről őrjöngve káromkodik, mert súrolta a karját egy idős bácsi a szatyrával a villamoson.

Én, aki egy ejnyebejnye helyett durván melegebb éghajlatra küldtem az apukát, mert a kisgyereke rollerrel kigurult elém a bicikliútra. Embereket látok nap mint nap, akikről biztos vagyok benne, hogy normál esetben nem mondanák azt, és nem tennék azt, amit tesznek. Sajnos nem emlékszem, hogy mikor volt utoljára normál eset.

Ahogy kiteszem a lábam az utcára, harapni lehet a levegőben valami vibráló, izzadságszagú, rossz energiát. Olyannak látom magunkat, mint a szűk, sötét helyen tartott csóri jegesmedvét az állatkertben, amelyik lefogyva, körbe-körbe járkál, és a fejét a rácsokba veri megváltásért könyörögve. Miért nem bírunk magunkkal?

Vagyis miért kell így, ilyen formában, másokat bántva kiadni magunkból a felesleges feszkót? Érzem, hogy ott nehezedik a még éppen, hogy elviselhető mindennapi gondokon túl egy súlyosabb valami, ami alatt már sokan megroggyanunk. Bárcsak azt mondhatnám, hogy a pszichológusoknak most extrán kedvez ez az időszak, de szerintem még mindig túl kevesen ismerik be, hogy ideje lenne szakember segítségét kérni, mert ez az állapot nem tartható.

FORRÁS: UNSPLASH

Ami bennünk van – hozott méreg, traumák, rossz minták és tévhitek – most sokunkban egyszerre törnek felszínre, és nyomjuk, ami a csövön kifér. Nem tudjuk, hogy kit talál el, és nála milyen sebeket szakít fel. Vajon mennyivel nőtt az erőszakos cselekedetek száma az utóbbi egy évben? Körülöttem családok esnek szét, és stabilnak hitt párkapcsolatok mennek tönkre látszólag olyan problémák miatt, amiket alapból simán megugrottak volna.

Egész jól tűröm az igazságtalanságot és a hülyeséget, de ez már nekem is sok. És én is egy leszek a sok frissen született szociopata között. Mert dühös vagyok és azt érzem, hogy gyűlölöm a világot, és gyűlölöm a gyűlöletet, mert úgy érzem, hogy nem az enyém, hanem kaptam.

Rám rakták, továbbpasszolták nekem, mert most ez van, most muszáj gyűlölni, ennek van itt az ideje.

Türelmetlen vagyok, és úgy érzem magam, mint a sarokba szorított állat, akinek állandóan készen kell állnia, mert bármikor bánthatják. És ezt érzem a többi emberen is. Olyanokon is, akikről sosem gondoltam volna, akiket ismerek és tudom, hogy ők nem ilyenek. Ingerültek vagyunk, és az idegeink bármelyik pillanatban elpattanhatnak.

Én bevallom, egy picit félek. Kérlek, vigyázzunk magunkra. Direkt nem azt írom, hogy egymásra. Az most talán túl nagy kérés lenne. Éppen elég, ha magunkra jobban odafigyelünk, hiszen ha befelé okék vagyunk, és egyensúlyban tudunk maradni, akkor másokat sem fogunk bántani a viselkedésünkkel.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂