Eltűnsz, majd visszatérsz – miért teszed ezt velem?!

Gáborral az első perctől kezdve úgy beszélgettünk szexről, szerelemről és más bizalmas dolgokról, mintha már régóta ismernénk egymást. Bevallom, nagyon tetszett ez a tabumentes atmoszféra, pont ilyen karakterű férfit kerestem magamnak.

És a külseje is rögtön magával ragadott. Imádtam az ölelését, a csókjait, és megőrültem attól, ahogy rám nézett a fekete szemeivel. Minden tökéletes volt, tudat alatt reméltem, ez még sok-sok évig így marad. Hát nem így történt. A dráma derült égből villámcsapásként érkezett.

Előző este még minden rendben volt, másnap reggelre viszont mindenhonnan letiltott. Előzmény és indoklás nélkül. Ami meseszerűen indult, egy pillanat alatt összeomlott, én pedig csak álltam döbbenten, értetlenül. Ez volt életem egyik legérthetetlenebb szakítása, nehezen dolgoztam fel a történteket.

Aztán valahogy túljutottam ezen a krízisen. Lassan-lassan megnyugodtam, továbbléptem. Egyik éjjel éppen lefekvéshez készültem, amikor megcsörrent a telefonom. Automatikusan rányomtam a zöld gombra, és amikor beleszólt Gábor, majdnem elájultam.

Pokolian hiányzol – súgta alig hallhatóan, majd folytatta. – Rájöttem, hogy csak téged akarlak, kezdjünk mindent elölről!

Újra összejöttünk. Az elején persze hezitáltam, de miután bevallotta, hogy megijedt a saját érzéseitől, és megígérte, hogy soha többé nem hagy el, visszafogadtam. Nem fogjátok elhinni, mi történt! Fél év múlva újra megcsinálta velem ugyanazt a szemétséget.

Se szó, se beszéd felszívódott, úgy eltűnt az életemből, mintha soha nem is létezett volna. 

FORRÁS: SHUTTERSTOCK

Sokáig meg voltam győződve arról, csak én lehetek ilyen naiv, aki elhiszi, hogy egy ghostingolóval együtt fog megöregedni. Hogy gyerekeik lesznek és cuki unokáik. De aztán egyre több ismerősömmel beszélgettem erről az “eltűnik-felbukkan” jelenségről, és kiderült, hogy sokakkal megtörtént ugyanez – női és férfi oldalon egyaránt.

Így hát arra gondoltam, összegyűjtök néhány lehetséges magyarázatot arra, mi állhat a jelenség hátterében.

1. Szimplán csak unatkozik  

Borzasztóan kegyetlen dolog, amikor valaki mindenféle magyarázat nélkül szakítja meg veled a kapcsolatot, de van ennél rosszabb is. Például az, amikor hónapokig nem látod az illetőt, aztán újra bepróbálkozik nálad, és felborzolja a lelki világodat. Ne ess bele a “kísértet” alattomos csapdájába! Csak azért keres, mert baromira unja magát és játékszerként tekint rád. 

2. Nem biztos a dolgában

Teljesen felesleges ostoroznod és hibáztatnod magad. Ne legyen bűntudatod! Ne érezd magad kevésnek/rossznak/csúnyának/szerencsétlennek! Inkább gondolj arra, hogy ez az ide-oda hullámzás nem rólad szól, hanem róla. A szorongásairól, a bizonytalanságairól és azokról az érzelmeiről, amiket el akar rejteni. Szegénynek egész életében ezzel kell együtt élni, kivéve, ha felismeri a saját negatív mintáit, és képes változtatni rajtuk.

3. Egónövelésre használ

Az újra felbukkanó szellem önbizalmát erősíti, ha látja rajtad, hogy odavagy érte és teljesen alárendelnéd magad a kapcsolatnak. Lehetsz halálosan szerelmes, láthatod rózsaszínben a világot, de nem szabad mindent feladnod egy olyan valakiért, aki manipulálni akar. Most még inkább erősnek, ellenállónak kell lenned, még akkor is, ha mást diktál a szíved.

4. Könnyíteni akar a lelkiismeretén

Elhagyottként először nagyon örülsz, hogy hosszú idő után ismét jelentkezik az exed. Talán még elégtételt is érzel, kellemes melegséget a szívedben – de arra miért nem gondolsz, hogy valószínűleg a lelkiismeretén próbál ilyenformán könnyíteni? Nyilván érez némi bűntudatot a történtek miatt, de hidd el, a bocsánatkérése mögött nincs valódi megbánás, csak önző érdek. Ne dőlj be neki!

Tovább olvasok