Nem azért vagyok szingli, mert senki sem akar engem

Kiskoromban gyakran hallottam a környezetemtől, hogy a nők legfontosabb küldetése az anyaság, a család összetartása. Emlékszem, a nagyim azzal riogatott, hogy ne tegyem túl magasra a mércét, és ne válogassak, mert pártában maradok.

Talán huszonéves koromban éreztem legerősebben azt a társadalmi nyomást, hogy férjhez kell mennem, gyereket kell szülnöm. Lehetőleg minél hamarabb. Soha nem felejtem el, mennyire szorított a rám zúduló elvárások béklyója, ennek ellenére mégis próbáltam belépni a tisztességes lányok sorába. El is jutottam az akkori párommal az eljegyzésig, aztán ahogy az esküvőtervezés előrehaladt, úgy vált számomra egyre világosabbá: képtelen vagyok mások iránytűjéhez igazodni.

Nem bírtam tovább a korlátokat

Tisztán megelevenedik előttem az a pillanat, amikor az elfojtott szabadságvágy olyan erővel tört elő a lelkemből, mint egy vulkán. Kínlódtam, vergődtem ebben a kettősségben. Hiába prédikáltak a nagyszüleim a házasság fontosságáról, hiába mondogatták anyámék, hogy már alig várják az unoka érkezését. Valahol a zsigereimben éreztem, hogy képtelen vagyok megfelelni a rám szabott követelményeknek.

Az évek során aztán egyre erősebbé vált bennem a meggyőződés, hogy boldogabb vagyok egyedül.  (Nyilván vannak rossz tapasztalataim, amelyek hatottak a mostani énemre, de kinek nincsenek?) A lényeg inkább az, hogy nem érzek elkeseredettséget, reménytelenséget vagy ürességet amiatt, hogy most épp nincs senkim. De miért is éreznék? Hiszen nem a körülmények miatt vagyok szingli, hanem azért, mert ezt az utat választottam. A kesergés helyett fordítottam egy nagyot a sorskeréken.

Örülök, tényleg, igazán örülök az életnek.

Minden egyes nap igyekszem magamon dolgozni és a legjobbat előhozni. Abból, ami van. Nem koldulok szeretetet a férfiaktól, nem akarom mások párját ellopni. És nem színlelek szerelmet annak érdekében, hogy elmondassam: igen, fel tudok mutatni egy nyamvadt párkapcsolatot! Én nem ebben mérem az értékességemet, és tök jó lenne, ha mások is megértenék, miről is szól ez az egész.

Kép forrása: Unsplash

A gond az, hogy a másik oldalról hiányzik az elfogadás. Az utóbbi pár évben kezd elegem lenni abból, hogy a családtagjaim, a barátaim, az ismerőseim állandóan aggódnak értem. Ezúton biztosítanék mindenkit, hogy teljesen felesleges. A szingli létem saját döntés következménye, és emiatt nem érzem úgy, hogy kimaradnék, lemaradnék valamiről. Sőt! Mindent megvalósítok, amit elhatározok, és az élvezetnek is bőven teret engedek.

Köszönöm, de jól vagyok!

Nagyon úgy fest, máshogy vagyok bekötve, mint ahogy a szüleim neveltek. Mindennél jobban szeretem a függetlenséget. Azt hiszen, egész életemben szabad akartam lenni, kötöttségek nélkül, önálló úton járva. Persze, ha váratlanul betoppan a szerelem az életembe, nem fogok ellenállni. Ha az valóban olyan lesz, ami az égig emel.

Nyitókép: Unsplash