Én a “normális” férfit keresem, te a “normális” nőt…

– Feladom – mondta a barátnőm, majd újabbat kortyolt a borából. – Egyszerűen nincsen normális férfi. Akiről először azt gondolod, hogy talán az, végül mindig kiderül, hogy valami nem stimmel vele: hazudott, megjátszotta magát, vagy velem játszott.

Mélyen hallgattam, mert megértettem.

Női szemmel azt gondolnám, hogy a barátnőm minden férfi álma. Szép, van egy nagyon jól fizető munkája, saját lakása, autója, és amikor szerelmes, igazi gondoskodó angyal, aki lesi a párja minden kívánságát. Valahogy mégsincs szerencséje a párkeresés terén. Mivel rengeteget dolgozik, és kikötötte, hogy a munkahelyén nem szeretne ismerkedni, így jobb híján maradnak az online platformok.

Rengeteg randira ment már el úgy, hogy nagy reményeket táplált a partnere iránt. Némelyik be is jött. Jóképűek voltak, értelmesek. Pár találkozó után, amikor ő már elkezdett némi érzelmet táplálni, mind bejelentette, hogy bocs, mégsem. Épp egy ilyen után ültünk a nappalijában és iszogattunk.

Teljesen át tudtam érezni a problémáját. Régóta küzdök én is a párkereséssel. Hasonló cipőben járok, mint ő. Sokszor futottam bele olyan férfiakba, akikről azt gondoltam, komolyan is lehetne velük tervezni, de valahogy sosem jött össze. Mind a ketten azon morfondíroztunk, hogy mi, „normális” nők, miért nem találunk normális férfiakat.

Vagy olyanok nem is léteznek?

Ezt a kérdést feltettem a pszichológusomnak is, aki sokszor már a fejét fogta, milyen találkozókba és szituációkba tudtam belefutni az online ismerkedéseim során. Megnyugtatott, hogy de léteznek, és bár többet nem mondhat, de a páciensei között éppen vannak olyan férfiak, akik hasonló kérdést tesznek fel. Ők arra kíváncsiak: valóban nem léteznek már normális nők, vagy csak ők nem találnak rájuk?

Vagy lehet, hogy mind foglalt? 

Először meglepett a válasza, de azóta több férfi ismerősömtől is hallottam ezt. De akkor mi a megoldás? Hogyan találjunk mi egymásra? Egyáltalán, mi az, hogy normális? Egy olyan ember, aki rendelkezik egy alap értékrenddel, megfelelő gondolkodással az életről. Fontosak neki az olyan tulajdonságok, mint az őszinteség, a bizalom, kinőtte már a játszmákat és hasonló partnert keres.

– Fent van Tinderen! Matcheljenek már! – fakadt ki a dokim, akivel ezen jót nevettünk. Hiába kérdeztem nevet és életkort, ennél többet nem mondhatott. Bedobtam a csoportos terápia ötletét is, de hát természetesen ő nem azért van, hogy a pácienseit összehozza.

Akkor viszont mi a megoldás?

Manapság nagy teret hódít az online ismerkedés, hiszen egyszerű, gyors, és konkrétan megmozdulni sem kell ahhoz, hogy új arcokat ismerjen meg az ember. Éppen ezért, akik már régóta űzik, könnyen belecsömörlenek. Akárcsak egy húspiac, ahol jobbra-balra tologatod, illetve itt húzod a terméket, és ami tetszik, azt kiemeled, jobban szemügyre veszed.

De lehet, hogy utána akad egy másik, ami szebb, és inkább azt veszed meg – aztán sütésnél kiderül, hogy az íze mégsem az igazi. Szóval másnap visszamész és keresel egy újat, az előző napit meg szimplán kukába dobod. Lehetne mondani, hogy ez túl sarkított példa, de sajnos így működik. Éppen ezért rengetegen fásultak bele abba, hogy azt hitték, találtak valakit, vagy őket találta meg valaki, de kiderült, hogy mégsem.

A megoldás erre az lehetne, ha az egyedülállóak tennének azért, hogy kissé kimozduljanak a komfortzónájukból. Keresnének maguknak valami olyan elfoglaltságot, ami a lassan kiüresedett lelküket feltölti. És közben olyan embereket ismerhetnek meg, akik hasonló érdeklődési körökkel rendelkeznek.

Egy spontán találkozóban nincs benne a kényszer, az elvárás, a nyomás, hogy teljesíteni kell. Az ember meg tudja mutatni egy őszintébb és magabiztosabb arcát. Ehhez meg kell találni azokat a helyeket, élményeket, amelyek nemcsak a lelki elemeiket töltik fel, de esetleg a magányt is elűzik az életükből.

Nyitókép: Unsplash