Én szenvedek a szakításunk miatt, te éled a világod…

2022-02-21 Esszencia

A párafoltos ablaküvegen át úgy érzem, a városban kószál a tavasz. Már körülöttünk ólálkodik egy szebb idő, amikor az emberek újra megtöltik élettel a várost, amikor a természethez idomulva a szívek is az életre törekszenek majd a hosszú fagy után. 

Mindig várom a tavaszt. Mindig azt várom, hogy ad valami új, igazán nagy volumenű lehetőséget a boldogságra. De most kicsit ódzkodom attól, hogy más boldogságát lássam. Önző akarok lenni, és elsőként a saját életem rendbe tenni végre. Hogy ne én legyek most az a lány, aki irigykedve nézi más felhőtlen boldogságát, hanem valaki az enyémet irigyelje. De a boldogság most nem tűnik reálisnak.

Pedig nagyon is az lehetne, ha nem akarnék minden halálosnak tetsző szakítás után azonnal jól lenni. Valójában igyekszem tagadni, hogy magamra maradtam. Próbálom magam szembesíteni az egyedülléttel, és nem áltatni magam azzal, hogy van másik felem. Igyekszem megérteni: attól, hogy az ember társas lény, igenis lehet teljes egész egyedül is.

Bármilyen elcsépelten hangzik, de talán itt kezdődik a valódi erő, ha egyedül is helyt tudok állni. Ha végre hajlandó vagyok szeretni magam és megérteni, hogy amíg ez nem történik meg, mások sem néznek rám majd úgy, ahogy én szeretném. Nekem mindig nevetséges volt, mikor valaki azzal jött, hogy álljak fel, igazítsam meg a koronám és irány tovább. Vagy a még többet mantrázott „engedd el” dolog, amitől egyenesen falra tudok mászni a mai napig.

Tökéletesen összerakott, egyedi szerkezetek vagyunk, és engem nem úgy raktak össze, hogy egy csalódás után másnap újra élek, mintha mi se történt volna. Gyűlölöm ezt mondani, de a gyászidő igenis kell. Nem a kapcsolat iránti tisztelet miatt – hiszen sokszor nagy átverések áldozataiként gyászoljuk azt, aminek inkább örülnünk kellene, hogy véget ért.

FORRÁS: UNSPLASH

Sokkal inkább azért, hogy helyrejöjjünk. Egyszerre elkeserít és dühít, hogy az ember nem lehet a hosszú szenvedésekkel megharcolt, majd elbukott szerelmek után csettintésre boldog. Miért bünteti azokat a sors még tovább, akik csak hajtottak és küzdöttek – többnyire egyedül – egy kapcsolat életben tartásáért, amikor a másik fél már boldogan éli az életét és jó eséllyel a nevükre sem emlékszik?

Hajlamos vagyok elhitetni magammal, hogy igenis jöhet minden most azonnal. Hadd éljek tovább, hadd felejtsek mielőbb! Hajlamos vagyok elhitetni mindenkivel, hogy igenis készen állok arra a nagybetűsre. Aztán eleinte nekem nem megy úgy tiszta szívből az egész, majd mások érzik meg rajtam, hogy valami nem klappol. Igenis kell az énidő. A megtisztulás, a megújulás, önmagunk újbóli felfedezése nem megy egyik napról a másikra.

Aki érez, aki nem csak magával van elfoglalva, annak mindenképp kell. Az pedig, aki nemcsak látszólag, hanem ténylegesen túllép a legkisebb megrázkódtatás nélkül egy kapcsolaton, jó eséllyel nem is érzett soha semmit. Keserű belegondolni. Hatalmas pofon szembesülni az ezredszeri átveréssel. Hogy már megint bevettük a mesét. Mert ez most más volt. És tényleg…

Hogy volt-e benne bármi valós, vagy egy komplett színjáték részese voltam csupán, ezt nem tudom, de már nem is lényeges. Látom és érzem, hogy megy ez az élet nevű játék prímán egyedül is. Eleinte furcsa volt, hogy nincs kinek ágyba vinnem a kávét. Eleinte furcsa volt, hogy nem készültem lázasan a közös hétvégékre. Hogy eltűnt belőlem a megfelelési kényszer, ugyanakkor átvette a helyét valami más.

Mégis dühös voltam magamra, amiért így ért véget a saját mesém.

Mégis elégedetlenkedtem, amiért egyedül magamat okolom. De telt az idő, és a szívem helyén üresen tátongó lyuk aprócska heggé forrt össze. Még fáj a pofon, de ezáltal olyan önvizsgálatba kezdtem, amilyenbe talán előtte soha. Kezdek jóban lenni magammal, kezdem végre megérteni, hogy talán még teljesebb is lehetek egyedül, mint más oldalán. És ami legfontosabb, nemhogy teljes, de boldog. Őszintén. Profitálhatunk vajon ennél többet egy igazán megalázó szakításból?

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok