Évek óta a társkeresőn lógsz, mégsem találsz párt?

Sokan már évek óta fenn lógnak a társkeresőn. Olyan nagy a választék, hogy egyszerűen képtelenek egy ember mellett lecövekelni. Mert mi van, ha “jön” egy jobb, egy szebb, egy fiatalabb, esetleg gazdagabb?

Egyszerre többekkel is „nyomják az ipart”, miközben nem szánnak energiát arra, hogy valóban megismerjék a másik felet. Ha te komolyan gondolnád is, akkor a másik nem. Vagy fordítva. De olyan is előfordul, hogy lemaradsz valakiről önhibádon kívül, hiszen hiába kezd el veled levelezni, mire belemelegednél, már vége is a „kapcsolatnak”.

Mivel egy másik nővel – vagy ki tudja, hánnyal – vagy párhuzamosan versenyben. Ráadásul tudtod nélkül. Aztán csak pislogsz, hogy tegnap még neked udvarolt, de ma már azt látod az adatlapján, hogy kapcsolatban van. És kezdődik minden elölről.  Ha pedig nincs szerencséd, a következőről is lemaradsz. Hiszen hiába válaszolsz ébredés után egy éjszaka kapott üzenetre, már késő: az úriember addigra párra talált.

Ez is bizonyítja, hogy sokan egyszerre ki tudja, hány szívig hatoló udvarló üzenetet szórnak szét a neten. Elhitetik veled, hogy te vagy az egyetlen istennő az éterben. Aztán, ha nem vagy elég fürge, kiderül, hogy más istennők is léteznek rajtad kívül. Ez a halászós technika az egyetlen csalit tartalmazó horgászás helyett rendkívül elterjedt napjainkban.

Hiszen a nagy számok törvénye alapján, minél több nőre veti ki a hálóját az „úriember”, annál nagyobb az esélye, hogy sokan fennakadnak rajta. Na, de mit kezd velük? Egyszerre ennyi emberre hogyan tud elegendő energiát fordítani? Sehogy. Marad tehát a felszínes csevegés, és soha nem lesz tartós kapcsolat egyikből sem.

FORRÁS: PEXELS

Na, ez a magyarázata annak, ha Feri vagy Józsi, esetleg Heni már hat éve online társkereső. Ő valójában már a társkereső rabja. Azt hiszi, számtalan lehetősége van,  ugyanakkor nem veszi észre, hogy mivel egy sikertelen viselkedési formát követ, soha nem fog ott párra találni.

Ezért, ha magadra ismertél, és valóban az a célod, hogy komoly kapcsolatot létesíts, ne ezernek, csak egynek írj!

És csak azután kezdj el mással is ismerkedni, ha az a kezdeményezés kudarcba fulladt! Ráadásul ez lenne a tisztességes a másik féllel szemben is. Már ha valóban komoly kapcsolatot keresel, és valóban szeretnél végre kiszabadulni a társkereső fogságából.

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok