Néha a fájdalom a legjobb módja annak, hogy megtanulj élni
Ismerlek. Valójában túlságosan is jól ismerlek. Egész életemben láttalak jönni-menni, néha örömnek, néha szomorúságnak, néha izgalomnak álcázva.
Általában váratlanul, bejelentkezés nélkül jelentél meg, és ahányszor rám törtél, annyiszor szaggattad fel a nehezen gyógyuló sebeimet. A legtöbbször álmatlan éjszakákat hoztál nekem, amelyek a rákövetkező napokat, hónapokat is beárnyékolták. Kétségek, emlékek, félelmek és remények alakultak labirintussá, amiben elvesztem, és elveszett a lelki békém. Megszámolni sem tudom, hányszor próbáltál megbuktatni, de átmentem a tesztjeiden. És most végre elérkezett a búcsú ideje.
Ha röviden kellene összefoglalnom a közös éveket, akkor azt mondhatnám, hogy sokat veszítettem, de nyertem is melletted.
Először is megtanultam kérdezni és őszintének lenni másokhoz, nem félve az igazságból adódó következményektől. Aztán megtanultam, hogy a megbocsátás nem érzelem, hanem döntés kérdése. A kiszámíthatatlan játékaid segítettek abban, hogy elfogadjam, jó vagyok úgy, ahogy vagyok. Hogy a félelmeim, a kétségeim, a szorongásaim nem mentális betegség, hanem a sebezhetőség jelei.
Kedves Fájdalom!
Már nem cipelhetlek a hátamon, túl nehéz vagy nekem. Fényre, levegőre, térre van szükségem, és ha tovább maradnál, olyan árat fizetnék a társaságodért, amit nem vagyok hajlandó megfizetni.
De ne gondold, hogy hálátlan vagyok!
Neked köszönhetem, hogy már nem ostorozom magam olyasmikért, amik igazából nem az én hibáim. A keserű könnyekért, amelyek a legváratlanabb helyzetekben törtek ki belőlem. A semmiből feltörő, marcangoló gondolatokért. Az üres, fásult, komor napokért, amikor úgy éreztem, teljesen egyedül vagyok.
Kép forrása: Midjourney
Soha nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de minden rossz ellenére hálás vagyok neked. Te hoztál új életszemléletet a világomba, neked köszönhetem, hogy elengedtem az elengedhetetlent. Megtanítottál értékelni kedves apróságokat és olyan embereket, akik eddig láthatatlanok voltak. Sőt, még a barátaimat is megtanítottad, hogyan bánjanak velem, mert rajtam keresztül ők is láttak téged.
Bevallom, sokáig nem értettem, miért vezettél ilyen rögös útra
Most viszont már tudom, azért volt, hogy elvezess a 2.0-s verziómhoz. Persze tisztában vagyok vele, hogy minden alkalommal nem fogom megúszni a szenvedést vagy messziről kiszagolni a veszélyt. Neked köszönhetően viszont felvérteztem magam olyan védőeszközökkel, mint az erő, a magabiztosság, a bölcsesség és a hit.
Szóval azt hiszem, készen állok arra, hogy a kettőnk kapcsolatát – legalábbis ebben a formában – elengedjem. Nincs happy end, nincs szomorú búcsúzás: egyszerűen csak vége.
Nyitókép: Midjourney
