Feláldoztam a házasságom a karrieremért – nem érte meg…

2021-03-07 Esszencia

Évekig voltam boldogtalan a munkámban – egyszerűen nem voltam jó helyen. Hosszú folyamat volt, mire eljutottam oda, hogy kitaláljam, mit szeretnék csinálni.

Még hosszabb, mire kaptam is egy olyan lehetőséget, amire vágytam. Érthető hát, hogy teljes lelkesedéssel vetettem bele magam az új munkámba. Meg akartam mutatni mindenkinek, hogy igenis jó vagyok ebben. És megérte otthagyni az előző, jól fizető helyet egy lényegesen szerényebb fizetésért és egy új karrierlehetőségért.

Eleinte minden csodás volt. Rengeteget tanultam, megerősödött bennem, hogy tényleg ezt akarom csinálni, és örömmel tapasztaltam, hogy van hozzá tehetségem. Boldogan dolgoztam kevés pénzért is sokat, nem a fizetés volt a fókuszban.

Imádtam bemenni minden reggel, pedig tudtam, hogy sok feladat vár rám. Minden nap túlóráztam a bizonyítási vágy miatt, meg hogy a lehető legjobban végezzem el a feladataimat. Sok volt a tennivaló, két-három embert igényelt volna a rám osztott munka.

De elhatároztam, hogy megmutatom, meg tudom csinálni egyedül is. Eleinte nem volt teher 10-12 órákat dolgozni, amúgy sem mertem nemet mondani a főnökömnek, nehogy pótoljon valaki mással. De egy idő után azt vettem észre, hogy egyre fáradtabb vagyok. Nincs kedvem, sem energiám munka után semmihez, teljesen kiszívott a hosszú, szünetek nélküli, pörgős munkanap.

Hétvégén csak egy vágyam volt: hogy senki ne szóljon hozzám és bambán bámuljak egy sorozatot a kanapén fekve. 

A férjem eleinte támogatott. Örült, hogy végre találtam valamit, amit szívvel-lélekkel csinálok. A túlórák miatt is türelmes volt. De amikor már hónapok teltek el így, és tudta, sosem várhat haza este 9 előtt, kezdett finoman elégedetlenkedni.

FORRÁS: UNSPLASH

Én megsértődtem: hát nem látja, hogy végre olyasmit csinálok, amiben jó vagyok? Miért nem áll mellettem? Fáradt voltam és nyűgös, nem volt erőm a vitákhoz. Egyre több este telt el úgy, hogy nem is nagyon szóltunk egymáshoz.

Hétvégén szeretett volna velem programokat tervezni, de sosem volt kedvem hozzá – pihennem kellett, hogy erőt gyűjtsek az újabb maratoni munkahéthez. Ő pedig lassan beletörődött ebbe, de azért mondogatta, hogy nem normális, amit csinálok.

Két év alatt oda jutottunk, hogy teljesen elhidegültünk egymástól. Én pedig kiégtem. Már nem okozott örömöt a munkám. Annyira túlfeszítettem a húrt, annyira felborult az egyensúly az életemben, hogy elveszett a motivációm. Egyszerűen kimerültem.

Csak azt éreztem, hogy iszonyú fáradt vagyok, kerülöm az embereket, és másra sem vágyom, csak hogy mindenki hagyjon békén. A barátaimmal sem találkoztam már, mert a munkám miatt mindig elkéstem a bulikról, vagy zombiként jelentem meg. Így egy idő után inkább nem is beszéltem meg velük programokat.

Mindent és mindenkit elhanyagoltam, saját magamat is beleértve. Végül nem láttam más kiutat, felmondtam. De addigra sajnos a férjemnek is elege lett, és elhagyott. Most itt állok egyedül: férj, meló, pénz és barátok nélkül. Mindent feladtam a munkámért, de már tudom, hogy nem érte meg.

Rita történetét Varga Judit jegyezte le.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok