Ha csak a gyerekednek élsz, rámehet a párkapcsolatod!

Lehet-e egy önzetlen, másokért elő emberből legalább egy kicsit önzőt faragni? Olyat, aki időnként a saját érdekeit is figyelembe veszi?

Ha azt mondod, nem, akkor valószínűleg te is túl önfeláldozó vagy. Pedig muszáj egy kicsit önzőnek is lennünk, mert kizárólag mások boldoggátétele nem teszi maradéktalanul örömtelivé az életünket… Nem mindenki született Teréz anya, nem mindenkinek jó az, ha az egész életét másokért áldozza fel.

Amikor szülővé válunk, akkor azért könnyű erről elfeledkezni. Egy ideig csak a gyerekért élünk, és ez teljesen boldoggá is tehet minket. Megváltozik az egész életünk – de rossz vége is lehet, ha olyan mértékben történik ez, hogy mi soha ne kerüljünk sorra!

Észben kell tartanunk, hogy nemcsak anyák vagy apák lettünk, hanem meg kell maradnunk annak az embernek is, aki előtte voltunk.  Kevesebb lesz a magunkra fordított idő, de azt meg kell tanulni úgy beosztani, hogy mindenkinek jó legyen. Talán a legnehezebb kihívás – de a magunk és a szeretteink érdekében meg kell oldanunk.

FORRÁS: UNSPLASH

Sok olyan szülőt láttam, aki teljesen lemondott az egykori énjéről. Feladta a korábbi életét, abbahagyta a kedvenc hobbiját, és csak a gyerekeknek élt. Ez azonban visszaütött egy idő után. Előbb-utóbb ugyanis elfogy az erő, ha folyton csak adunk, és nem tudunk sehonnan feltöltődni. És ekkor pont az a része fog sérülni az életünknek, amit olyan fontosnak tartottunk.

Sok apa/anya azért frusztrált, feszült, ingerlékeny, mert feladta önmagát.

Bármennyire is tökéletesen szeretné betölteni a szülői szerepet, egyszerűen elfogy az energiája. Ez pedig a párkapcsolatában is visszaüthet. Mert a párunknak is szüksége van arra, hogy lássa bennünk az egykori kedvest, akibe beleszeretett. A legjobb szülőnek is szüksége van néha énidőre. És a legjobb szülőnek is szüksége van néha arra, hogy kettesben legyen a párjával. Ez a gyerekek és a család érdeke.

Persze lehet a végletekig feszíteni a húrt, de egy idő után könnyen visszaüthet, akár egy betegség formájában, vagy kiégésben. Ilyenkor van az, hogy a korábban tökéletesnek látszó anyukának vagy apukának hirtelen elege lesz az addig tökéletesnek feltüntetett életéből. A párja ellen fordul, esetleg még a válást is bejelenti, vagy külső kapcsolatot keres.

Tetszik, vagy nem, muszáj figyelnünk arra, hogy több időnk legyen magunkra! Ha magunkban megteremtjük a békét, ha van rá lehetőségünk, hogy valamilyen szinten megőrizzük a korábbi énünket, akkor nagyobb az esélye a család boldogságának is.

Nyitókép: Pexels

Tovább olvasok