Ha mindenért szexizmust kiáltunk, lassan jön a csador?!

Manapság már minden tárgyiasításnak és szexizmusnak számít, legalábbis a média minduntalan ezt próbálja belénk, nőkbe sulykolni.

A modellek állítólag tárgyasítva vannak, a szépségversenyeken betiltják a bikinis részt, és már az autóversenyek előtt sincsenek grid girlök, azaz a zászlólengető csinos lányok falatnyi ruhában. Még egy férfi sem állhat neki szexin vetkőzni, vagy például humorosan bemutatni az új mentős egyenruhát, mert egy rétegnek elborul az agya tőle, hogy szegény csávó tárgyiasítva van.

Vesszen az emberi test! 

Mint nagyjából egészséges testképpel és önbecsüléssel rendelkező modern dolgozó nő, bevallom, hogy én imádom az emberi test látványát. Odavagyok a gyönyörűen tökéletes antik szobrokért, megnézem a strandon a különféle testalkatú férfiakat és nőket, és annak ellenére lenyűgöznek a kecses, törékeny, fiatal modellek, hogy nyolc-tíz kilóval több vagyok, mint szeretnék.

És ez a normális. Az emberi test azóta foglalkozt minket, hogy lemásztunk a fáról. A Willendorfi Vénusz szobrocskáját több mint 20000 évvel ezelőtt alkották! A mezítelen test csodálata mindig is létezett, és nem gondolnám, hogy a maga korában a Dávid szobor vagy a reneszánsz festmények nőalakjai csupán a tárgyiasításról szóltak volna.

FORRÁS: UNSPLASH

Persze nagyon fontosak a belső értékek, de nem tagadhatjuk le a testünk létezését! Mint ahogy azt sem, hogy az emberi test érdekes, gyönyörű és egyedi. Művészeket ihlet meg, és ha tetszik, ha nem, vágyakozást is kelt. Ez nem a bűn és a fertő, hanem egy teljesen természetes dolog.

Minduntalan azt halljuk, hogy a nők fogadják el önmagukat, legyen önbizalmuk, bátran vállalják fel, ahogy élni szeretnének. Ez feketeöves feminista szemszögből csak addig megengedhető, amíg a nyílt szexualitás be nem kerül a képbe. Hiszen nem engedhetjük meg a nőknek, hogy megmutassák azt a gyönyörű testüket, az tárgyasítás! Szépségversenyeken bikinis rész? Maga a fertő!

Nem számít, hogy van, akinek az élete álma, hogy szépségkirálynő legyen! A versenyek szóljanak mostanában az észről! Aki nem okos, csak szép, az csessze meg magát… Erős hasonlat, de innen már csak egy lépés a csador, nehogy valaki meg merje mutatni a testét akkor sem, ha az a szakmája, hogy abból él (pl. modell).

Afganisztánban habzó szájjal vágják le a próbababák fejét, annyira kikészülnek, ha testábrázolásra kerül a sor. Ha ennyire képtelenek vagyunk elfogadni a test látványát a művészetben, a reklámban, a médiában, mert agressziót és dühöt vált ki, akkor esélyes, hogy észrevétlenül rálép a mi társadalmunk is erre az útra. Nem azt kell tanítani a nőknek, hogy ha megmutatják a testük szépségét, akkor tárgyak lesznek!

Önbizalmat és női erőt kell adnunk már gyermekkortól kezdve, hogy mire felnő valaki, stabil önértékelése legyen, valamint egészséges viszonya a saját testéhez. Ez lenne a kulcs. Aki szeretné megmutatni a testét, az tegye, aki nem szeretné, az ne tegye. Nézd meg Dita Von Teese-t, mennyire gyönyörű, szexi és professzionális a színpadon! Ez nem a tárgyiasításról szól, hanem arról, hogy tisztában van a nőiessége hatalmával, és tud is vele élni.

Persze, sokat számít, hogy kinél van a hatalom, hogy ki uralja az adott helyzetet.

Ha egy nő úgy dönt, hogy bikinis modell lesz vagy éppen rúdtáncos, akkor ezt biztonságos körülmények között tehesse meg! Amibe az is beletartozik, hogy más nők nem nézik le, nem próbálják megmenteni az erényeit, és nem mondják rá, hogy tárgyiasítva van. A döntés szabadsága persze abban merül ki, hogy nem érhet hozzá az, akit ő nem akar, és senki nem kényszerítheti bele semmilyen helyzetbe akarata ellenére.

Minden ilyen esetben, ahol visszaélés történik, az a körülmények hibája, az embereké, a hozzáállásuké, de semmiképpen sem a gyönyörű emberi testé. A körülményeken kell javítani és biztonságossá tenni a világot, tisztelettel fordulni az emberi test felé, hogy nyugodtan csodálhassuk – ahelyett, hogy bosszút akarnánk állni rajta és elrejteni.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok