Harry és Meghan kontra gonosz, rideg királyi család…

2022-12-16 Baranyai Kata Szerintünk

Harry és Meghan. Meghan és Harry. Oda meg vissza pörögnek a sajtóban. Senki nem szereti őket, senki nem hisz nekik. És lássuk be, hogy elvárás lett utálni ezt a két embert.

Bevallom, hogy belőlem csak nagyon nehezen tudnak érzéseket kiváltani. Nem azért, mert olyan különleges lennék, hanem egyszerűen, mert engem nem rántott be érzelmileg a történetük. Ellenben a Diana-sztori a mai napig a hatása alatt tart. Hiába olvastam millióegy könyvet, elemzést a hajdani walesi hercegnéről, aki korántsem volt olyan tökéletes, mint ahogy azt rajongók hada gondolja.

Mi több, idővel egészen tudatosan használta az őt övező média figyelmet. Nem azt mondom, hogy nem járt neki legalább a média figyelme, a világ szeretete, de túl egyoldalú, ha az éremnek csak az egyik oldalát nézzük.

Ezzel pedig el is érkeztünk a Harry és Meghan dokumentumfilm (mondjuk, azért erős ebbe a kategóriába sorolni a love sztorijukat boncolgató melodrámát…) igen kritizált eleméhez. Hogy csak és kizárólag az ő és a hozzájuk közelálló barátok, családtagok szólalnak meg a produkcióban. Néha feltűnik egy-egy szakértő is, akikről rendre kiderül, hogy valamilyen módon kapcsolódnak a párhoz. Tehát nem függetlenek. Talán nincs ezzel olyan nagy baj.

Vagy mégis? Nézőpont kérdése.

Lehet ezt úgy nézni, hogy nem gond. Ők akarták elmondani a saját megélésük alapján az átélt történéseket. Csak ugye, akkor talán ki kellene emelni, hogy azok a szakértők nem függetlenek ám! Avagy, ha konklúziót akarnának levonni, akkor igazán értékelendő lenne, ha legalább néha elhangozna, hogy itt és itt hibáztunk. De ez nem hangzik el. Ez viszont baj. Mert pontosan tudjuk még egy átlag családi perpatvarból is, hogy soha nem csak jó meg rossz van. A kép mindig árnyaltabb ennél. Ők pedig jelenleg azt éreztetik, hogy ők a megtestesült jóság. A királyi család és a brit média pedig a rideg, merev gonoszság.

Ez nyilván csak részigazság lehet.

Azontúl is, hogy mélységesen együtt tudok érezni Meghan panaszáradatával a britek merev hidegségét illetően (mondom ezt úgy, hogy félig az Egyesült Királyságban élek). Kétségtelenül igaz, hogy nem tudnak mit kezdeni az öleléssel és az őszinte érzelmeken alapuló beszélgetésekkel. Azonban ehhez egyáltalán nem kell, hogy arisztokrata körökben mozogjon az ember. Ez a brit kultúra része. Nem kell rajta meglepődni.

Forrás: Netflix

Ahogy azon sem, hogy rasszisták. És ezt le merem írni, mert engem nem zavar. Annak ellenére sem, hogy nem egyszer a saját bőrömön éreztem a súlyát. Számukra én csak egy kelet-európai bevándorló vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy jogállam tekintetében nem lenne ugyanolyan jogom, mint bárki másnak. Nem. Ez sokkal inkább egy felszín alatt leledző probléma, ami éppen csak annyira fog érinteni, hogy ne lehessen ellene nyíltan felszólalni. Nagy mesterei a témának, hiszen régóta gyakorolják. Nagy-Britannia egy hódító nagyhatalom volt egykoron, és részben még ma is ezen a metóduson működnek.

Szóval, amivel a királyi családból kiugrott, de titulusukat megtartott hercegi pár próbálkozik, az sajnos veszett fejsze nyele. Nem lesz itt semmiféle nyílt párbeszéd arról, hogy rasszista a rendszer, amelynek a csúcsán a királynő állt, avagy nem.

A rasszizmus élőbb az Egyesült Királyságban, mint valaha.

Valóban üdvözítő lenne, ha ez felszínre kerülne, de sajnos Harryék próbálkozása nyomán nem fog sikerülni. Hiszen nem lehet érdemi párbeszédet folytatni, ha az van a pofádba nyomva, hogy MI TÖKÉLETESEK vagyunk!

A konklúzió pedig csupán annyi, hogy még ha jó szándék is vezérelte a pár – nyilván a pénz se jött rosszul nekik -, akkor sem hiteles semmilyen problémafelvetés, ha közben nem képesek önreflexiót gyakorolni.

Nem kérdés, hogy Harry sokat szenvedett az anyja halála után. Ahogy az sem, hogy Meghannek amerikaiként eszméletlen furcsa és nehéz volt a brit felső tízezer merevsége. Ugyanakkor a hatrészes dokufilm semmi más, mint a Netflix gyártócsapatával karöltve patikamérlegen kimért, érzelmekre profin ható telenovella.