Hiába találkozol életed szerelmével, ha rossz az időzítés…

Az emberek rengeteget emlegetik az időt. Azt, hogy mennyire gyorsan telik, hogy „régen jobb volt”, „később jobb lesz”. Amikor fáj valami, arra gondolunk, hogy idővel majd elmúlik. Amikor pedig boldogok vagyunk, ha van egy kis eszünk, igyekszünk minden pillanatát kiélvezni, tudva, hogy egyszer majd ez is elmúlik. 

Nem olyan régen jöttem csak rá arra, hogy tervezgethetek, dolgozhatok keményen bizonyos dolgokért, de az időre és az élet adta időzítésre egyáltalán semmilyen ráhatásom nincsen. A Sors, Isten, Univerzum, nevezze mindenki, ahogy szeretné, úgy mozgatja a szálakat, ahogyan ő akarja. Mi pedig csak bábok vagyunk azoknak a szálaknak a végén.

Négy éve bulizni indultam a barátnőimmel. Akkor már két éve szingli voltam és rengeteget ismerkedtem. Akkor este viszont azt mondtam, nem akarok pasizni, egyszerűen csak jól akarom magamat érezni. Így is volt. Önfeledten táncoltunk, élveztük a zenét és nem törődtünk a körülöttünk lévőkkel. Amikor egyik teremből a másikba mentünk, megálltam egy percre. Akkor pillantottam meg őt.

Pár lánnyal beszélgetett és valami olyan lengte körül, hogy pár percig csak álltam és ámulatba esve néztem. Újabb táncterembe mentünk, és továbbra is mit sem törődve az emberekkel, csak buliztunk. Majd megint megjelent, megállt velem szemben és mosolyogva nézte, ahogy táncolok. Nem sokkal később odajött hozzám.

Forrás: Unsplash

Akkor este nem számítottam rá, hogy életem talán legnagyobb szerelmével fogok találkozni. Minden tökéletes volt. Kivéve az időzítés. Hónapokkal később, amikor egy idegösszeomlás miatt kórházba kerültem és emiatt szakítottunk, teljesen magam alatt voltam. A kórház udvarán ültem összerogyva, a barátnőm felém fordulva magyarázott és próbált belém lelket önteni.

„Ez nem a ti időtök volt. A ti szerelmetek rossz csillagzat alatt született.”

Ez nagyon megmaradt bennem. Nem vagyok spirituális, de azóta sokszor éreztem úgy, hogy bizonyos találkozásoknál a csillagok nem úgy álltak, ahogy mi vártuk. Egyszerűen nem volt jó az időzítés. 

Két évet éltem ezután Spanyolországban, ahol megismerkedtem valakivel. Nagyon kedveltem a fiút és ő is engem. De pont akkor találkoztunk, amikor tudtam, hogy két hónap múlva hazaköltözöm. Párszor randiztunk, és az ismerőseim nyüstöltek, miért nem hagyom, hogy a dolgok komolyra forduljanak.

Nemhogy azt nem hagytam, fájó szívvel, de a kapcsolatot is megszakítottam a sráccal. Mert tudtam, hogy hazajövök, és ha akkor nem így cselekszem, idővel csak jobban fájna a búcsú. Talán, ha előbb találkoztunk volna, maradtam volna miatta…

Azóta számtalan olyan eset volt, amikor valaki belépett az életembe, én készen álltam volna komolyra, de ő nem. Szakításon esett túl, bonyolult élethelyzetben volt, vagy egyéb gond állt fenn. Természetesen volt olyan is, amikor nekem állt az életem úgy, hogy nemet mondtam a komoly kapcsolatra. Mert tudtam, sem lelkileg, sem fizikálisan nem tudnék bele eleget invesztálni.

Ezekben az időkben, amikor hol nekem, hol a másiknak nem volt jó, sok nagyszerű emberrel ismerkedtem meg. Nem tudom, hogy a Nagy Ő köztük volt-e. De voltak olyanok, akikről azt gondoltam, talán még az is lehet, hogy ő az. De az idő nem játszott a kezünkre.

Ezt sokszor kezeltem nehezen. Igazságtalannak tartottam, dühös voltam és szomorú. Talán az én csillagaim sosem fognak jól állni, az én időm sosem jön el… Hiába erőltetem, hiába törekszem rá, ez sosem fog rajtam múlni. Emberek, munkák, lehetőségek, ismeretségek belépnek az életünkbe, majd távoznak.

De mostanra elfogadtam.

Bármennyire is szeretnék az életemben minden felett uralkodni, és irányítani, ezt nem tudom. Képtelenség magunktól jól időzíteni. Ez olyan, ami nálam és az én erőmnél sokkal hatalmasabb. Tudomásul vettem, hogy majd jön egy olyan pillanat, amikor tökéletes lesz az időzítés. Amikor a csillagaim a helyükön vannak és össze tudnak kapcsolódni a másik csillagaival, hogy valami szép, valami csodálatos születhessen.

Nyitókép: Unsplash