Idegenek előtt se szégyelld a könnyeid, ha gyászolsz!

A koporsóra tompa koppanással hullottak a rideg földdarabok. Nem voltak eget rengető hanghatások, Veronika mégis minden egyes puffanásnál úgy érezte, szétszakad a dobhártyája.

Az idegei pattanásig feszültek, amikor arra gondolt: vajon Zsombor ebben a faládában hogy bírja mindezt? Az eszével tudta, hogy ő már nem hallja a rögök becsapódását, mégis megőrjítette a gondolat, hogy a férje mától örökre ebben a hideg, sötét veremben alussza álmát. A fájdalomtól ordítani tudott volna, de csak a könnyei mutatták kínszenvedését.

És bár az égiek is sirathatták Zsombort, hiszen hatalmas zápor kerekedett, az ő könnyei még az esőcseppeknél is sűrűbben hullottak. Hitetlenül állt ott, ahol a férjét a mélybe eresztették, és nem akarta elhinni, hogy ez történt. A fiatal, életerős férfi, akit imádott, egyik pillanatról a másikra távozott. Ilyen csak másokkal fordulhat elő – eddig így állt hozzá a halál kérdéséhez.

Velük ez nem történhet meg, hiszen annyira fiatalok még. Épphogy csak elkezdték közös életüket. Nem volt szinte semmijük, szegény családból jöttek, de ott voltak ők egymásnak, ami minden kincsnél többet ért. Ezt azonban nem lehetett pénzre váltani. A temetés egy vagyonba került, ezért hitelt vett fel. Mindez azonban nem volt elég, hiszen két kis éhes szájat kellett etetnie.

Így fájó szívvel ugyan, de a megemelkedett törlesztőrészletek miatt azt adta zálogba, amije volt: a jegygyűrűjüket. A zálogház ajtajában állva megszédült. Vajon helyesen cselekszik? Vajon Zsombor nem rója majd fel neki a túlvilágon, ha találkoznak, hogy szerelmük zálogát ily módon megszentségteleníti? A gyermekekre gondolva azonban megkapaszkodott az ajtófélfában és minden erejét összeszedve belépett a zálogházba.

Egy jól öltözött, középkorú hölgy fogadta, aki készségesen vette át a felé nyújtott jegygyűrűket. Elismerően bólogatott a míves, kézi vésést megpillantva. „Milyen gyönyörűen van belevésve, hogy Baba és Mókus” – állapította meg a nő. Veronikában a becenevek hallatán hirtelen feltolultak az emlékek, és a másik hiánya úgy mardosta a lelkét, hogy képtelen volt a könnyeinek parancsolni.

FORRÁS: PEXELS

Szerelmük hajnalán nevezték el így egymást, és szinte már el is felejtette, hogy ezeket vésették bele a gyűrűkbe. Zokogni kezdett, s mentegetőzve mondta: „Nemrég halt meg a férjem.” A nő csak ennyit jegyzett meg: „Nagyon jó pszichiáterek vannak.” És mosolygott… Veronikát arcul csapásként érte ez a kijelentés. Természetellenes dolog sírni a férje halála miatt idegenek előtt?!

Igen, most elgyengült, na de ettől ő még nem egy gyenge ember, hiszen egy hónap sem telt el a haláleset óta. Úgy érezte, bunkóság azonnal pszichiáterhez küldeni őt, csak mert megérinti egy emlék. Miért kellene mindig erősnek lenni? Csak mert a másik esetleg kényelmetlenül érzi magát egy olyan ember társaságában, aki kimutatja az érzéseit?

Úgy gondolta, hogy az érzések vállalása, a könnyek általában gyógyítanak.

A sírás feloldja vagy csökkenti a stresszt, és az ember megkönnyebbül. De nem most tapasztalta először, hogy ha nyilvános helyen elsírja magát a tragédia miatt, rögtön pszichiátert ajánlanak neki. Ez fájt, hiszen nem bolond ő, csak most halt meg a férje. Nem gondolta, hogy el kellene fojtania a benne zajló érzelmi viharokat. Emberi sajátság, hogy érzelmeink következtében sírva fakadunk, és az érzelmeink azok, amik miatt mi is empatikusak tudunk lenni másokkal.

Azon kívül, hogy egyeseket zavar, mert nem tudnak mit kezdeni a könnyeinkkel, magunkkal teszünk jót, ha időnként elsírjuk magunkat. Akár nyilvános helyen is. Ezért csak annyit mondott: „Köszönöm a tanácsot…” Majd könnyfátyolán keresztül búcsút intett a gyűrűknek és elhagyta a zálogházat.

Nyitókép: Pexels

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr

Tovább olvasok