Idegesítő szokások, amik az őrületbe kergetnek…

2022-07-24 Koffein

Épp iskolában voltam, az átlagosnál is nehezebb hivatalos levelet kellett írnom németül, ami nagyobb odafigyelést és erős koncentrációt igényelt számomra. 

A levélírás közepén tartottam, nagyon elkaptam a fonalat, éreztem, hogy a rengeteg tanulás meghozza a gyümölcsét, amikor a csoporttársam vad tollkapcsolgatásba kezdett. Milyen érdekes, hogy az agyam a kellemes dolgokat nem veszi úgy észre, mint az idegesítőeket. Úgy repült rá a tollkapcsolgatás hangjára, mint gyöngytyúk arra a bizonyosra.

Ez ment hosszú percekig, és mit mondjak, rohadtul idegesített. Végül húsz perc után szóltam a srácnak, hogy legyen oly kedves és ne csinálja már tovább, mert megőrülök. Jót nevettünk rajta, mert ő észre sem vette. Így jött az ötlet, hogy beleásom magam az emberek idegesítő szokásaiba és készítek róluk egy listát, amit kommentben ti is kiegészíthettek…

Vigyázz, kész, rajt – jajj de idegesít, amikor valaki…

 1. Ajtóstól ront a házra. Jó, hát elfelejtette megtanulni, hogy illik kopogni.

 2. Elfelejti kidobni az üres WC papír gurigát, inkább visszateszi a helyére dísznek.

FORRÁS: UNSPLASH

 3. Teli szájjal beszél és kicsit sem zavarja, hogy hullik a kaja a szájából, mondja tovább.

 4. Rákontráz arra, amit te mondtál és mindig van egy „az semmi, nekem bezzeg...”.

 5. Olyan közel áll hozzád, hogy úgy érzed, belemászott az aurádba és legszívesebben elküldenéd a fenébe. Vagy legalábbis megkérnéd, hogy tartson már 2 lépés távolságot.

 6. A frissen felmosott padlón gond nélkül átgyalogol és elintézi egy „bocsival.”

 7. Amikor buszon utazol vagy moziban ülsz, és a székedet lökdösi a mögötted ülő a térdével.

 8. Olyan hangosan csámcsog, hogy azért imádkozol, csak túléld ezt a közös kajálást…

 9. Lusta felemelni a lábát és inkább elcsoszogja az összes cipőjének a talpát.

 1O. Evés közben az orrát piszkálja. Tudod. Úgy…

 11. A telefonját nyomkodja, miközben te egy fontos dologról mesélsz neki.

 12. Nem érti, amit mondasz, mégis azt mondja, hogy érti. Végül teljesen mást csinál, mint amit kellene, de a lényeg, hogy érti, amit mondasz.

 13. Percenként a haját pakolgatja ide-oda, mint egy soha véget nem érő hajlakk reklámban.

 14. Szőrtelenítéskor a mosdókagylóban vagy a kádban hagyja a bundáját.

 15. Bármilyen lehetetlen helyen képes körmöt vágni és otthagyni.

 16. A futópadra is alsógatyát akaszt, majd azt mondja, hogy te voltál.

17. Ordítva beszél és nem tudod lecsitítani. Igen, ilyen ez a vehemencia.

 18. Úgy tesz, mintha nem hallaná, amit mondasz, közben nagyon is résen van és pontosan tudja, hogy ezt te tudod.

 19. Azt mondja, majd holnap megcsinálja. Holnap pedig majd jön egy újabb holnap. És a holnapok soha nem érnek véget, a feladat pedig gyűlik.

 2o. A legtökéletesebb szelfit akarja megcsinálni a közös kajálásotokról, és mire elkészül a kép, te éhen halsz.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok