Az idősebb férfiak többet tudnak nyújtani egy nőnek?

2024-06-17 Szerintünk

Sok fiatal nő bukik az idősebb férfiakra. Nekem is van az ismeretségi körömben néhány pár, akik között kicsit nagyobb a korkülönbség a férfi javára. Néhányan furcsán néznek ezekre a párokra, pedig megvan az oka annak, hogy valaki miért vonzódik az idősebb férfiakhoz.

Egy felmérés szerint a nők 56%-a nyilatkozott úgy, hogy szívesebben randevúzna egy náluk idősebb pasival – és ezeknek a nőknek 45%-a szeretné, ha a férfi 5 és 15 évvel idősebb lenne náluk. De vajon miért van ez így?

Az egyik barátnőmmel, Mártival beszélgettem múltkor a témáról. Rá is jellemző, hogy mindig kb. tíz évvel idősebb férfihez kerül közelebb és kezd kapcsolatba. Őt kifejezetten az vonzza bennük, hogy a középkorú férfiak már érettebbek, jobban értik a világot, és nem érzi azt, hogy sokkal inkább az anyukájuk, mintsem a barátnőjük. Az sem utolsó szempont, hogy Márti a szakmája miatt elég jól keres, így a fiatalabb férfiaknál gyakran szembesült azzal, hogy nem tetszett neki, hogy többet keres náluk, ami bántotta az egojukat. Persze, ez részben a társadalom hibája, hiszen az sulykolja a férfiakba, hogy ők a kenyérkeresők, nekik kell többet hazavinni. Szóval a beszélgetésünk után el kezdet érdekelni a téma, és kicsit utánanéztem, hogy mit is szeretünk mi nők az idősebb férfiakban.

Miért vonzódnak a nők az idősebb férfiakhoz?

 

Ez egy nagyon összetett kérdés, a kutatókat is érdekli, hogy mi nők miért szeretjük, ha a pasi idősebb, ezért akad néhány kutatás a témában. Egyesek azt állítják, hogy a kultúránk és a hátterünk programoz minket, így a választás csak illúzió. Mások azt mondják, hogy mindannyiunknak van választása abban, hogyan reagálunk a körülményekre. A helyzetet bonyolítja, hogy mindannyian a tudattalan előítéletek áldozatai vagyunk. Készült egy tanulmány Finnországban, ami azt mutatja, hogy a párok többségénél csak néhány év korkülönbség van, bár általában a férfi az idősebb partner.

Sok nő számára a párkapcsolat örömét az élet felfedezése és a közös hibák elkövetése hozza el. Mindazonáltal néhány nő számára az idősebb férfiak tudják megadni azt a támogatást, amire vágynak. Egy szakértő szerint, ha egy férfi sikeres, felépített egy önálló életet, az azt sugallja a nők felé, hogy valamit jól csinál. Emellett a nők érett férfiak iránti preferenciája gyakran az érzelmi érettség, az empátia és a közös élmények értékeléséből fakad. Az érett férfiak, akik már szembenéztek az élet kihívásaival, mélyebb kapcsolatokat, érzelmi támogatást és stabilitást nyújthatnak a kapcsolatokban. Vonzó lehet a rugalmasságuk és az a képességük, hogy a tapasztalataikat értékes tanulságokká tudják alakítani.

Nagyobb stabilitást ad egy idősebb férfi

 

Talán a fiatalabb nők és az idősebb férfiak azért illenek össze, mert a társadalom szabályai szerinti szerepet játszák. Az idősebb férfiaknak több idejük volt rendezni a karrierjüket, hogy aztán képesek legyenek ellátni egy családot.  Azok, akik az idősebb férfiakhoz vonzódnak, gyakran olyasvalakit szeretnének párnak, aki tudja, mit akar az élettől. Annak ellenére, hogy szellemi és kreatív képességeink csökkennek, amikor elérjük a 40-es éveinket, a szociális gondolkodásunk és az elégedettségünk az élettel egyaránt nő. Lényegesen jobb kapcsolatban vagyunk az érzelmeinkkel, ahogy idősödünk.

Nyitókép: Midjourney

Tovább olvasok