A nők már csak egónövelésre használják a pasikat?

„K*rvára elegem van a netes ismerkedésből, törlöm magam mindenhonnan! Ennél még az is jobb, ha egyedül vagyok, akkor legalább nem élem át nap mint nap a csalódást és a megaláztatást!”

„Tök felesleges minden erőfeszítés, mert a nők számára mi, férfiak csak, egónövelők vagyunk. A tinderező csajok úgyis csak arra használják a match-eket, hogy felhizlalják velük az önértékelésüket. Nem akarnak levelezni, ismerkedni, elköteleződni, nem akarnak ezek semmit…” – Súlyos szavak egy negyven éves, sportos, ereje teljében lévő közgazdász ismerőstől.

Mondhattam volna neki megnyugtatásként, hogy nem, ez egyáltalán nincs így, valószínűleg csak rossz emberekbe botlott bele. De sajnos én is észrevettem magamon, hogy az utóbbi években jobban foglalkoztat a match-ek száma, mint a match-ek mögötti emberek. Van rá magyarázat, ha ez számít bármit is. Egész életemben azt gondoltam, hogy egy nagy kövér NULLA vagyok. Baromi nehéz volt kitörölni az agyamból az elszenvedett sértések emlékét, amik az évtizedek során a testalkatom miatt összegyűltek.

Amióta az eszemet tudom, olyan srácokról ábrándoztam, akik elérhetetlenek voltak számomra 

Úgy voltam vele, hogy „külsőleg” felettem állnak, ezért semmi esélyem náluk. Fura ezt leírni, de a társkereső appok segítettek abban, hogy másként tudjak tekinteni magamra. Hogy elhiggyem, a plusz kilóim dacára is szexi vagyok és kívánatos. A férfiaktól kapott pozitív visszajelzések valóban javították az énképemet és némileg befoltozták az exektől kapott mély és fájdalmas sebeket.

Szerintem sokan érezhetünk hasonlóan. Az egyik (hölgy) túratársam azt mondta, ő most inkább kötöttségek nélküli kapcsolódásra vágyik, és ha már megdolgozik a testéért, miért ne mutassa meg büszkén? Aztán itt van a vidéki barátnőm, akit karácsony előtt kidobott a fickója, és most azért tinderezik, hogy bebizonyítsa a világnak, ő is ér valamit.

A fentiekből kitűnik (és nem az általánosítás a cél!), hogy az egyedülálló nők egy része gyakran és szívesen használja a társkereső alkalmazásokat az önbizalma erősítésére. És valljuk be, abban a pillanatban, amikor létrehozunk egy fiókot, máris tucatnyi jelölést kapunk – ellentétben a férfiakkal. Tényleg izgalmas érzés egyszerre több férfival beszélgetni, amitől különlegesnek, magabiztosnak és vonzónak érezzük magukat. Főleg azért, mert az egész húzogatósdi a lehető legszórakoztatóbb és legkényelmesebb módon történik. Ha hazaérünk a munkából, nincs más dolgunk, mint ledobni a szoros melltartónkat, belebújni egy macinaciba, tölteni egy pohár bort, és anélkül zsebelhetjük be a bókokat, hogy a kisujjunkat sem mozdítjuk. Mennyivel kényelmesebb, mint belőtt frizurával, talpig sminkben feszengeni egy izzadtságszagú randin, nem igaz?

Egyvalamit azonban elfelejtünk, én is elfelejtettem

Pusztán az a tény, hogy töménytelen mennyiségű lájkot/levelet kapunk, nem feltétlenül jelent boldogságot, elégedettséget. Hosszú időbe telt, mire rájöttem, nem azzal van a baj, hogy próbálok dögösen festeni, tetszeni másoknak. A probléma ott kezdődik, ha idegenektől várok visszaigazolást, és az ő véleményüktől teszem függővé a saját értékességemet.

Arra pedig nem is gondolunk, hogy a másik oldalon a match-ek mögött emberek vannak. Olyan férfiak, akik tényleg ismerkedni szeretnének, párt találni, szerelmesnek lenni. És amíg a mi egónk növekszik a nagy érdeklődéstől, addig az övék egyre jobban elsorvad. Mert azt tapasztalják, hogy senki nem igazán kíváncsi rájuk, a személyiségükre. Hiába minden erőfeszítés, ők nem kellenek senkinek. Megéri ilyen érzéseket kelteni másokban azért, hogy átmenetileg egy kicsit jobban érezzük magunkat a bőrünkben?

Nyitókép: Midjourney