A joghurtválasztásnál is szempont a környezetvédelem
Az élelmiszerek kiválasztása és megvásárlása során a fogyasztók számára az ár után egyre fontosabb a fenntarthatóság – derül ki a Nádudvari Élelmiszer Kft. hazai joghurtfogyasztási szokások, valamint annak fenntarthatósági vonatkozásaival kapcsolatos online, több mint 4000 ember bevonásával készített kutatásából.
A felmérésben résztvevők a legjelentősebb elvárásnak a hazai alapanyagok és hazai munkaerő alkalmazását tartják, de a megkérdezettek kétharmada többet fizetne a termékért, ha azt környezetkímélő módon állítanák elő. Ezek az egyre alapvetőbb elvárások minden felelős élelmiszergyártót odafigyelésre sarkallnak. Többek között ennek is köszönhető, hogy a Nádudvari elindítja új, #mitehetünktöbbet elnevezésű kezdeményezését, amely a fenntarthatóság és társadalmi felelősségvállalás jegyében született.
A Nádudvari Élelmiszer Kft. a #mitehetünktöbbet mottóval egy hosszútávú, sokrétűen alkalmazható koncepciót hirdetett meg, amely kifejezi a Nádudvari márka társadalmi és környezeti felelősségvállalás iránti elkötelezettségét, valamint összefogja a cég CSR-jellegű aktivitásait. Ennek oka, hogy minden eddiginél többet számít az, hogy két termék-alternatíva közül melyik kerül a kosarakba, hogy mit is tesz az adott élelmiszergyártó a környezetért. Erre egyértelműen rámutatnak a Nádudvari friss fenntarthatósági kutatásának eredményei is.
A felmérés adataiból kiderül, hogy 10-ből 8 fogyasztónak (86,3 százalékának) szempont, hogy a választott élelmiszergyártónak legyenek fenntarthatósági törekvései. Ezek közül pedig a legfontosabbnak a hátrányos helyzetűek támogatását (59%) és az erdőtelepítést (39%) tartják a kitöltők.
Nemcsak a vállalat, hanem az általa gyártott termékek okozta környezeti lábnyom is befolyásolhatja a vásárlói döntést. Igencsak figyelemre méltó eredmény, hogy hiába az utóbbi évek rendkívül árérzékeny kereskedelmi környezete, 10-ből 6 fogyasztó (67,4%) hajlandó többet kiadni azért a termékért, ami környezetkímélő technológiákkal készül.
Kifejezetten a joghurt termékekre irányuló környezetvédelmi elvárásokat vizsgálva egyértelműen látszik, hogy a hazai alapanyagok használata (81,7%), a magyar munkaerő alkalmazása (54,8%) és az újrahasznosítható csomagolás (40,7%), ami leginkább számít a fogyasztóknak a vásárlói döntés során.
A kutatás kitért a joghurtvásárlási szokásokra is
A kedvelt tejtermék szinte minden bolti látogatásnál bekerül a kosárba. A válaszadók több mint 60 százaléka (63,1%) hetente többször is hazaviszi a család kedvencét, ami pedig leginkább befolyásolja őket a termékválasztásban, az íz, az ár és az összetevők. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy gyümölcsjoghurt-fogyasztó nemzet vagyunk. A megkérdezettek háromnegyede (76%) ugyanis ezt a fajtát részesíti leginkább előnyben. A legkedveltebb kiszerelés pedig a kispoharas 150-200 grammos csomagolás.
A kutatás igazolta, hogy a joghurt örök kedvenc, amely szinte minden háztartás hűtőjében megtalálható, s mivel ez a Nádudvari egyik kiemelt terméke is, ezért nem volt kérdés, hogy #mitehetünktöbbet CSR kampányát is ezen fókuszterméke köré építi. A cég jövőbeni célja továbbra is, hogy még többet tegyen a környezettudatosságért és egészségtudatos táplálkozásért, ehhez pedig joghurt termékeit hívja segítségül.
„A vállalatunk környezetvédelmi tevékenységi köre széles spektrumot ölel fel, az energiahatékonyság növelése, valamint a papír- és műanyag újrahasznosítás ösztönzésétől kezdve, különféle programokon és fogyasztói edukációs kampányokon át, egészen a gyermek-, ifjúsági és sportolói támogatásokig, valamint a hazai termékek imázsának építéséig” – hangsúlyozta Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer Kft. ügyvezetője.
A kampány egyik kiemelt része egy, a gyermekek számára hirdetett rajzpályázat, amely lehetőséget nyújt a fiataloknak, hogy művészi formában fejezzék ki a fenntarthatósággal kapcsolatos gondolataikat és ötleteiket. A verseny nemcsak a tehetség kibontakoztatását támogatja, hanem fontos üzenetet is közvetít a környezetvédelem és a fenntartható jövő iránti elkötelezettségről.
“Szeretnénk a #mitehetünktöbbet jelszóval ösztönözni fogyasztóinkat, hogy vegyenek részt a társadalmi és környezeti felelősségvállalási kampányainkban. Tegyünk többet a fenntartható jövőért, a hazai élelmiszerek minőségéért és az egészségesebb, élhetőbb jövőért” – mondta Nagy Krisztina, a Nádudvari Élelmiszer Kft. marketing vezetője.
A több mint 15 éve megbízhatóan működő Nádudvari, ahogy a múltban, úgy a jövőben is élőflórás joghurtjait hazai tejből, hazai munkaerővel készíti a vevők elvárásainak és a legmagasabb minőségbiztosítási követelményeknek megfelelően.
Nyitókép: Nádudvari saját képe