Jónak születnek az emberek, és csak később „romlanak el”?

A világ megváltozott, és egyre csak romlik – mondják sokan. Nincs összetartás, egymásra figyelés. Ember embernek farkasa, az empatikus hozzáállás ritka. Mintha egyre több hétköznapi jelenettel vagy média hírrel találkoznánk, ami megerősíti ezt.

És mivel egy-egy lazulós péntek estén óhatatlanul szóba jönnek világmegváltó témák, a múltkor épp ez a kérdés vetődött fel a baráti társaságban. Azt kezdtük boncolgatni, hogy az ember eredendően jónak születik, vagy fordítva. Nyilván nem meglepő, hogy hamarosan két táborra szakadtunk – és mindkettő elég meggyőzően érvelt.

Mi szól a jóság mellett?

A világtörténelem során több nagy filozófus is megszavazta nekünk az eredendő jóságot. Bármily meglepő, már Konfuciusz idejében is azon rágódtak az emberek, mint mi: hogy kész káosz a körülöttük lévő világ, ezért ki kéne találni valamit, ami változtat ezen. A filozófus első nagy követője, Menciusz úgy gondolta, minden emberben alapvetően benne van a jóság gyökere. Még akkor is, ha később iszonyatos gonoszságokra képes.

Elméletét pedig egy nagyon egyszerű példával támasztotta alá: ha elképzeled, hogy egy gyerek a kút szélén egyensúlyoz és mindjárt lezuhan a mélybe, első, önkéntelen gondolatod a megmentése lesz. Ezt a reakciót persze a következő pillanatokban már felülírhatják a tudatos meggondolások: mondjuk, hogy magával ránthat, ha segíteni próbálsz. Esetleg a szomszéd gyereke, akinek – az iránta érzett gyűlöletem miatt – csupa rosszat kívánsz.

A jó csírája azonban ott van belül. Menciusz szerint tehát a társadalom dolga ápolni ezt az emberekben. Egyszerűen csak tovább kell fejlődnünk, hogy később se hagyjuk magunkon eluralkodni a rosszindulatot és egyéb negatív tulajdonságokat. Bármilyen álomszerűen hangzik, én ebben a verzióban szeretnék hinni – sőt, talán hiszek is.

FORRÁS: UNSPLASH

Mert valahol minden cselekedetünknél érezzük, hogy éppen jót vagy rosszat teszünk-e. Ha az utóbbit, akkor azonban az emiatt kialakuló kellemetlen érzést gyorsan kiiktatjuk magunkban. Mondvacsinált magyarázatokkal. Szóval hiába „súgnak” belülről, ha nem akarjuk tudomásul venni…

Rossznak születünk, de a jóság tanulható?

Xunzi viszont – egy másik konfuciánus elme – már közel sem volt ilyen idealista. Szerinte az emberben eredetileg nincs morál, ugyanúgy az ösztöneit követi, mint a vadállatok. Ezért fel kell építeni bennünk az erényeket, mesterségesen kell kialakítani az emberséges, „jó” hozzáállást. Erre valók a törvényeink, a családon belüli nevelés, a kimondott vagy kimondatlan etikai szabályok.

Néhány barátom hasonló álláspontot oszt. Szerintük, ha nem lenne társadalmi nyomás a szabályok betartására, csúnya világ köszöntene be. Ezt valóban alátámasztják azok a történelmi példák, amikor egy háború vagy forradalom során elszabadult a tömeg – vagy épp az egyes ember -, és logikátlan pusztítást, értelmetlen kegyetlenkedéseket vitt végbe. Xunzi azonban legalább hitt az emberek megváltoztathatóságában.

Hogy jónak születünk vagy rossznak? Nem tudom. Az azonban biztos, hogy minden egyes nap új esély arra, hogy felülírjuk a rossz döntéseinket és megpróbáljunk emberségesebbé válni. Mert ez főként döntés kérdése. Kire hallgatok magamban? Mire mondok igent és mire nemet? Mindenkinek a saját lelkiismeretétől függ a válasz.

Nyitókép: Unsplash