Jövőre a szeretőd karácsonyát cseszd el, ne az enyémet!

Sosem csináltam nagy ügyet az ünnepekből. Nem sütöttem-főztem, nem díszítettem színkavalkádba a lakást. Egyszerűen csak azért vártam, amiért talán minden felnőtt egy időben: hogy pihenni tudjak.

Aztán meglettek a gyerekek, és ezzel együtt minden megváltozott. Azóta beszökött a mézeskalács illata az orromba, a gyerekek izgalma átragadt rám is, és bármennyire is fáradt voltam nap végére, ha díszíteni akartak vagy sütit sütni, én bizony nekiálltam velük. Mert valahol azt szeretném, hogy felnőtt koruk emlékei között ezek legyenek a legszebbek.

Hogy úgy éljék meg, és majd úgy adják át a saját gyerekeiknek, hogy a szülők mindent megtesznek az örömükért. A családi varázsért. És ahogy nézem a közösségi oldalakon a vélt vagy valós együtt készülődős képeket, bejegyzéseket, szomorú leszek. És csalódott. És kérdések merülnek fel bennem. Sok kérdés…

Hiszen azt hittem, majd mi is ilyenek leszünk. Azt hittem, majd mi is úgy éljük meg ezeket a napokat és pillanatokat, mint más „normális” család. Ám az idei karácsony megmutatta, hogy valószínűleg mi soha nem leszünk ilyenek. Sírva vártam, hogy teljen el ez a pár nap. Mert akkor legalább nem kell végighallgatnom még ezredszer is ugyanazt a monológot tőled. Hogy mennyire utálod az ünnepeket.

Vártam, hogy véget érjen, hogy ne lássam a fancsali fejed. És még jobban vártam azért, hogy még ilyenkor is ne egyedül kelljen végigcsinálnom az egészet. Mint úgy általában a mindennapokat… Tudom, talán ugyanazzal az „anyabetegséggel” küzdök, mint oly sokan mások. Hiszen én is azt hittem, még ha ilyenkor többet is sürgölődünk, mint úgy általában, a szeretet, a családi összetartozás tölt belénk annyit, hogy úgy érezzük, megéri, és jó az, amit csinálunk.

FORRÁS: UNSPLASH

Ám te csak egyvalamit éreztettél a takarítóeszköz ajándékoddal: hogy jó ellátó személyzet vagyok, és bizony nem érdemlek mást. Ahogy kicsomagoltam, bőgtem rajta, mint egy gyerek. Tudod, én nem nagy és drága ajándékot vártam. Sőt. Még csak ajándékot sem. De ha már kaptam, jobban esett volna olyan, ami csak én vagyok, és nem egy olyan valami, amivel megintcsak dolgozhatok és szolgálhatom a családot.

Amit bizony sokszor csak hárman alkotunk, mert te kivonod belőle magad, mint most. Reméltem, hogy ezúttal más lesz. Tévedtem… mint már oly sokszor. Egy ideje gyanakszom, hogy van valakid. És most megtettem, amit más esetben talán nem akartam volna. Kimondtam hangosan: ha van egy harmadik, inkább fogd magad és menj át hozzá. Cseszd el más karácsonyát! Sőt!

Ha van valakid, vigyen is el! Nézze más, hogy mennyire nem tudsz örülni semminek! Sem az életnek, sem nekünk, sem a pillanatoknak, amit együtt úgy élhetnénk meg, hogy örök emlékek legyenek. Vegyél másnak takarító vacakot! Bár neki talán valami szép járt? Mint annak idején még nekem? Ám azok az idők elmúltak…

Mint ahogy azok is, amikor inkább nem mondok ki dolgokat a béke kedvéért. Már nem érdekel a béke, amikor én sokszor megyek háborúba a családunkért nap mint nap. Amikor a konyha, a lakás, a gyerekszoba és gyermeklelkek csataterén rendszerint én állok helyt éjjel és nappal, heti hét nap, és az évi 365 napjának minden percében.

Ám azt is mondtam neked, amit te talán még nem hiszel el: hogy ez volt az utolsó karácsonyunk, amit komplett katasztrófába fullasztottál.

Mert többé sem az enyém, sem a gyerekeké nem lesz rossz. Nem fognak erre emlékezni, nem fogják negatívan megélni, csak azért, mert te képtelen vagy jó képet vágni hozzá miattuk. Az én gyermekeimnek igen is a mézeskalács illat fog élni az orrukban, a fények a szemükben, és az a meleg szeretet a szívükben, amit megteremtek nekik. Nélküled…

Horváth Emese

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.