Károly és Kamilla szerelme elismerést érdemel, nem gyűlöletet!

Miután II. Erzsébet királynő halálát bejelentették, az új király, Károly kapcsán több száz furcsa kommentet láttam: „A kis ribanc, csak elérte, amiért tepert, királyné lett…” De vajon miért? Hiszen övék az igazi tündérmese, a több mint fél évszázadot és a világ minden akadályát túlélő szerelemmel a fókuszban. 

Nem választhatták egymást

Nézzük a száraz tényeket. Károly, az ifjú trónörökös fiatalon több nővel is ismerkedett, akik mind a barátnőjének képzelték magukat, ahogy az ilyenkor a dúsgazdag és nagyhatalmú ifjú titánok köreiben lenni szokott. A 23 éves wales-i herceg 1970-ben ismerte meg Kamillát egy lovaspóló mérkőzésen. És bár azonnal egy hullámhosszra kerültek, kezdetben ő sem tűnt többnek azoknál a flörtöknél, amelyeket Károly megengedhetett magának.

Az udvar persze hallani sem akart Kamilláról, aki rangban jóval Károly alatt állt és nála idősebb is volt, ráadásul a koronaherceg egyébként is fiatal volt a házassághoz. Amikor 1972-ben tengerentúli katonai szolgálatra küldték, az engedelmes ifjú herceg tudta, hogy semmit sem ígérhet a nőnek. Kamilla így egy másik kitartó udvarlója, Andrew Parker Bowles őrnagy oldalán vigasztalódott, aki a következő évben feleségül is vette.

Ne feledjük, az udvar szabályai szigorúak: ezen a ponton fel sem merült, hogy a két fiatal egymásé lehet. Mindketten ismerték a történelmet, tudták, hogy a Korona képviselőinek nincs sok mozgástere párválasztás terén. Így alighanem a lelkük mélyén eldöntötték, hogy – a gyönyörű emlékekkel szívükben – mindketten továbblépnek. Kamillának az őrnagytól két gyermeke is született, mire Károly életében képbe került Diana.

A megrendezett házasság kudarcba fulladt

Diana az ideális házastárs volt az udvar szemében: királyi származású, a Koronához közel álló arisztokrata család sarja, emellett fiatal és tapasztalatlan. Alig érett nagykorúvá, amikor Károly megismerte. Úgy nevelték, hogy egy napon királyi hitves lehet belőle, és persze teljesen elbűvölte őt a 13 évvel idősebb, hozzá képest tapasztalt trónörökös. 1981-ben össze is házasodtak. Nem titok, hogy az ifjú férj a nászúton szinte végig félrevonulva olvasgatott.

Különbségek 

Károlyban és Dianában semmi közös nem mutatkozott. Utóbbi játékos, naiv, bohém kislány volt a koravén, nagy felelősséget hordozó férfi oldalán, aki nem tudta megosztani terheit a tapasztalatlan fruskával. Megpróbáltak ők egymásra hangolódni, de nem ment. Készülhetnek ugyan gyönyörű képek valakivel, akivel semmi közötök egymáshoz, de a kompatibilitás ennél komplikáltabb, ahhoz több kell. Nem segített ebben – hát persze, soha nem is szokott – a két gyönyörű gyermek, Vilmos és Harry születése sem.

Idealizálunk? 

Itt egy pillanatra álljunk meg és gondolkozzunk el! Érdekes, hogy az emberek fantáziáját előbb korbácsolja fel egy szép ruhában pózoló hercegnő, egy habos-babos templomi esküvő és a jól beállított családi fotók, mint a valóság. Ez a sok minden külsőség volt csupán. Az évtizedeken át kitartó összehangoltság és egymásra figyelés nem ebben a kapcsolatban gyökerezett, hanem az első nagy szerelemmel, Kamillával adatott meg.

De hányszor van ez így, hogy a világ, az elvárások elsodornak minket, és csak évtizedek múltán térünk vissza a valódi szándékunkhoz, a küldetésünkhöz, a szívünk szavához?

Forrás: Wikipedia

Kamillát Diana szemén keresztül ismertük meg

Diana hercegné bájos, fiatal, jólelkű nő volt, viselkedésével és döntéseivel a hétköznapi életet szerette volna behívni a palota falai közé. A királyi család legtöbb tagjától eltérően nemcsak reprezentált, természetes segítő szándék is élt benne – mindezzel pedig elsöprő népszerűségre tett szert. Az egyre több mindenbe belelátó modern média születésével egy időben a szívek királynőjévé vált.

Hamar világos lett, hogy Károly még mindig Kamillát szereti, így ha Diana gyűlölte Kamillát, rajongóinak és alattvalóinak is csak gyűlölnie lehetett “a másik nőt”. Aki kevésbé volt szép és fiatal, mint Diana, és “aki miatt” az illúzió kártyavárként omlott össze 1992-re.

Válásuk és Diana tragikus, értelmetlen halála ezeket az indulatokat csak tovább fokozta. Így aztán hosszú ideig fel sem merült, hogy az immár szabad és független Károly és Kamilla a nyilvánosság előtt is vállalja kapcsolatát. Gondolj ebbe bele! Tudod, hogy kit szeretsz és kivel akarsz élni, de az elvárások arra kényszerítenek, hogy évekig ne vállald fel. Kamillát 1999-ben fotózták először Károllyal, 2003-ban költözött a hivatalos rezidenciájára, és csak 2005-ben házasodtak össze.

Negyven évvel azután, hogy igazából kellett volna. 

Az elmúlt 17 év bizonyította Károly döntésének helyességét: maga Erzsébet is úgy hunyt el, hogy Kamillát királyi hitvesnek akarta tudni. Számomra ez a kitartás egymás mellett jóban-rosszban, megvetettségben, gyűlöletben, emberek milliói és az udvar kezdeti rosszallása mellett példaértékű.

Kamilla nem azért volt Károllyal, mert tudta, hogy egy napon ő lesz a király, hanem annak ellenére. Alighanem mindkettejüknek könnyebb dolga lett volna, ha Károly hátrébb van az öröklési rendben és mára már az aranylakodalmukat ünneplik, mint magas rangú arisztokraták.

A királyi család tanult a hibából. Vilmos és Harry már a szívük szerint, polgári körből választhattak maguknak társat – ami persze egészen más kihívásokat hoz magával, mint amit szüleik éltek át. Akárhogy is, bár nem voltam soha monarchista, különösen nem a gyarmati attitűd fényében, Károly és Kamilla kapcsolatának beteljesülése és legmagasabb szintű elismerése örömmel tölt el. Több mint fél évszázad után végre megérkeztek, mint király és királyné – akár egy igazi tündérmesében.

Nyitókép: Wikipedia

Tovább olvasok