Katharine Hepburn: A díva, aki 27 évig volt szerető

Ha az összes szabályt betartod, kimarad a szórakozás – mondta egyszer Katharine Hepburn, aki egész életében tartotta magát e gondolathoz. Független és szókimondó volt a vásznon, és az életben is. Senkinek nem hódolt be, csupán egyetlen férfinak. Neki viszont teljesen.

Erős akaratú figurái nők millióinak szerepmodellévé tették a világsztárt, aki mindvégig megőrizte függetlenségét. Olyan könnyedséggel alakította az éleselméjű, szofisztikált nőket, ami arra utalt, hogy vékony mezsgye húzódik a vászon és a valóság között.

A connecticuti gyerekkor minden szempontból meghatározó volt, a kis Kathyt már gyerekkorától arra biztatták, hogy folyamatosan tágítsa horizontját. Apja orvos volt, anyja pedig a szüfrazsett mozgalom vezető alakja. Katharine nem csupán a kemény új-angliai akcentust örökölte tőlük, hanem tartást és világlátást. Elméje mellett a testét is pallérozta, híres volt atletikus alakjáról. Utolsó éveiben is golfozott, úszott.

Karrierje példás ívet írt le. Diploma után azonnal a színjátszásba vetette magát, meghódította a Broadwayt és Hollywoodot is, a kritika pedig busásan megjutalmazta érte. Négy Oscar-díjat zsebelt be, 12-es jelölési rekordját Meryl Streep tudta megdönteni.

A csillogó dívák között Hepburn valószerűtlen sztárnak bizonyult: önállóan alakította karrierjét, pofátlanul szókimondó volt, és bármikor vitába szállt egy idősebb kollégával, ha a helyzet úgy kívánta. Bár sokszor harsánynak, manírosnak tartották, közben csodálták független életmódjáért.

Nadrágot hordott egy olyan korban, amikor kizárólag a szoknyát tartották nőiesnek. „Reménytelen, akárhányszor hallom, ahogy egy férfi közli, hogy jobban kedveli a szoknyás nőket, arra gondolok: próbáld ki, húzz fel te egy szoknyát” – vélekedett a színésznő.

Habár a vásznon ő volt a tüzes menyecske, aki a végén elsétál a jóképű főhőssel, az élet nem alakult ilyen könnyedén. Mindössze egy férjet fogyasztott, még a hollywoodi karrier előtt ment hozzá egy philadelphiai üzletemberhez. A gazdag, jóképű Luddy még a nevét is hajlandó volt megváltoztatni, nehogy a színésznőt valaki Mrs. Smithnek hívja.

Katharine öccse már korán észrevette, hogy nem passzolnak, mert nővéréből előjött az apai főnökösködő jellem. „Ő egy angyal volt, én pedig egy disznó. Megvettük a házat, aztán amint megnyertem az Oscar-díjat, megszabadultam Luddytól” – vallotta be később a színésznő. De végül barátok maradtak férjével.

Spencer Tracyvel való kapcsolata Hollywood legrosszabbul őrzött titka volt. 27 év, 9 közös film és megannyi érzelem jellemezte nagy amplitúdójú szerelmüket, ami olyan volt, mint egy 19. századi regény. Kínzó, óriási, egyszerre perverz és erkölcsös, megspékelve némi depresszióval és katolikus bűntudattal.

FORRÁS: UNSPLASH

A kémia tökéletesen működött köztük már első filmjük forgatásán, pedig nagyon mások voltak. Hepburn szabadszellemű volt és elvált, Tracy konzervatív és vallásos. Imádta őket együtt a kritika és a közönség is, de a páros sosem beszélt nyilvánosan az érzéseiről, környezetük pedig meghagyta számukra saját kis világukat.

Rengeteg pletykára adott okot, hogy vajon mi vonzotta a színésznőt a pesszimista, önsorsrontó Tracyhez, aki egész életében a belső démonaival viaskodott. A színész élete nagy részét hotelekben, bérelt lakásokban töltötte, noha sosem vált el feleségétől. Fia siketségéért saját bűneit okolta, katolikus bűntudata pedig minden egyes viszonyával egyre nagyobb lett.

Depresszió, alkohol, álmatlanság, szorongás – a csomag hatalmas volt, Katharine Hepburn mégis istenként tekintett rá. Akkor is vigyázott Spencerre, ha épp hülyére itta magát, és azt sem tudta, hol van. Akkor is őt imádta, ha a férfi kritizálta vagy nevelte. Még karrierjét is felfüggesztette évekre, hogy ápolja az egyre rosszabb állapotban lévő Tracyt.

A végső szívrohamkor is vele volt, de a családjára való tekintettel nem ment el a temetésre.

Csupán a feleség halála után kezdett el beszélni kapcsolatukról, melyet 27 évig tartó áldásnak tartott. Amikor arról kérdezték, hogy a körülmények ellenére miért nem hagyta el Tracyt, Hepburn annyit mondott: „Mi értelme lett volna? Szerettem, vele akartam lenni, ha elhagyom, mindketten szerencsétlenek lettünk volna.”

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok