Kétszer törtük össze egymás szívét – miért kezdtük újra?

Újrakezdés. Egy szó, amit mindenki a felmelegített káposztával és húslevessel azonosít. Bár én egyiket sem szerettem, veled mégis megkóstoltam. Mert akartam. Mert akartalak. Hittem, vagy inkább elhitettem magammal, hogy most minden más lesz.

Elhitettem, hogy most minden jobb lesz. Elhitettem, hogy a külön töltött 2 év alatt megváltoztunk. Hogy a korábbi évek hibáit nem fogjuk újra elkövetni. Most képesek leszünk a másikat a hibáival együtt, azok ellenére is feltétlen szeretni. Elhitettem magammal, mert másként nem lehet komolyan újrakezdeni.

Mikor belevágtunk, tudtuk és ki is mondtuk, hogy az utolsó közös utunkra indulunk. Eldöntöttük, hogy most mindent beleadunk. Eldöntöttük, hogy most nem hibázunk. Hiszen pontosan tudtuk: ha most elszúrjuk, nekünk már nem lesz még egyszer. Ha elrontjuk, nekünk már nem lesz újra. Nincs harmadik, negyedik és ki tudja, hányadik esély… Ahhoz túlságosan fájt az első szakítás, hogy játszi könnyedséggel újra és újra ismételgessük.

Egy darabig minden működött is. Úgy tűnt, mi a kivételesek közé tartozunk, és ezért nálunk működik az újrakezdés. Végre egy irányba és azonos tempóban haladtunk a közös céljaink felé. Úgy tűnt, most végre jól csináljuk. Aztán kis idő múlva ismét megérkeztek az életünkbe a szürke hétköznapok, és ezzel együtt megérkeztek a viták, a veszekedések. Már nem néztünk magunk mellé, vagy éppen mögé, szavak nélkül csak haladtunk előre.

Egyre többször elengedtük egymás kezét, egyre gyakrabban elmentünk egymás mellett. Türelmetlenek lettünk, már nem vártunk egymásra. Hiába botlott el egyikünk a nagy sietségben, a másik már nem vette észre, nem segített. Hiába látott egyikünk virágot az út szélén, a másik még csak tudomást sem vett róla. A közös cél az út homályába veszett, de mi így is gyalogoltunk rajta tovább.

FORRÁS: UNSPLASH

És hiába láttuk a kereszteződésünket, nem lassítottunk. Végül ellentétes irányba fordultunk, de annyira vakok voltunk, hogy ezt is csak később vettük észre. Ahogy azt is, hogy bizony egyedül maradtunk az úton. Addigra viszont már késő volt, már túl messze kerültünk egymástól. Hiába kiabáltunk, a másik már nem hallotta a szavainkat. Hiába integettünk, a másik már nem látta a kezeinket.

A régi hibáinkat ismét elkövettük: másodjára is kudarcot vallottunk. 

Most pedig mindketten itt állunk egy újabb újrakezdés küszöbén. De már nincs semmi főétel, nincs semmi hitegetés. Egyedül állunk a saját utunkon. Az úton, amit közösen választottunk. Ki-ki a saját céljain, saját felelősségén mereng. Elindulni persze még egyikünk sem mer, mert egyedül még bizonytalanok a lépéseink.

Gyaloglásról, futásról szó sem lehet, félünk, hogy egyedül megütjük magunkat. De egy idő után talán újra elhitetjük magunkkal, hogy most minden jó lesz. Hogy most minden más lesz. Csak most már valaki mással.

Kovács Júlia

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr