Lehet egy nő egyszerre buja és intellektuális?

Pornóba csomagolt feminizmus – a felszínen ezt nyújtja az HBO Minx című sorozata. A habkönnyű munkahelyi vígjáték azonban ennél sokkal mélyebb kérdést feszeget: ugyanannyit ér-e a női, mint a férfi vágy?  

A pajkos széria szellemes értekezés arról, hogyan szabadul meg a feminizmus attól a viktoriánus meggyőződéstől, hogy a nemi egyenlőség és szexuális vágy nem összeegyeztethető egymással. 1971-ben, Los Angelesben vagyunk, javában a nőmozgalom második hullámának idején, amely körülbelül a hatvanas évektől a nyolcvanas évek végéig tartott.

A második világháború után a frontról hazatért férfiak visszatértek a munkaerőpiacra, a lábukat pedig éppen csak megvető nőket kirúgták. Holott már elkezdhettek addig férfiak által kisajátított szakmákban dolgozni, és állandósult a közbeszédben a család szerepéről szóló vita. Betty Friedan megírta A nőiesség kultusza című könyvét, amely mérföldkőnek számít a nőjogi mozgalomban.

Azt a kérdést feszegeti, hogy mitől boldogtalanok a nők. A feminizmus második hulláma a nők reakciója volt arra, hogy vissza kellett térniük háziasszonyi mivoltukba. A békés külvárosi feleség szabadságra küldése volt a tét, akit ráadásul még a javában dúló szexuális forradalom is felajzott. Ebben a miliőben találkozik egymással az idealista Joyce, aki régóta arról álmodik, hogy kiadja az első feminista magazint, és Doug, a dörzsölt kiadó, aki cicis-popsis tartalmakkal tartja fenn médiabirodalmát.

A nadrágkosztümös, állig begombolt blúzú Joyce hasztalan próbálkozik a kiadói szemináriumon, hogy meggyőzzön középkorú fehér férfiakat arról: a matriarchátus ébredése remek magazin lesz. Egy üvöltő, táblát tartó nővel a címlapon. Egyedül Doug látja meg a kínálkozó üzleti lehetőséget, akinek viselkedésénél már csak előbukkanó mellszőre tűnik lazábbnak.

FORRÁS: FACEBOOK

Innen indul kettejük kanyargós együttműködése, ami számos vicces jelenetet eredményez. Hogy találhat közös nevezőt egy tanult, középosztálybeli lány exkluzív klubtagsággal, minimális szexuális tapasztalattal és egy férfi, aki kétes kapcsolatokat ápol a maffiával, és már reggel meztelen emberek veszik körül az irodában? „A nők nem akarnak farkakat nézegetni” – állítja Joyce, aki szerint ez ugyanolyan leigázás, mint a férfiaknak szóló erotikus magazinok a nőkkel szemben.

„Ó, dehogynem” – válaszolja Doug, és igaza van. Amikor szembesül a Cosmo híres plakátjával, Joyce meggondolja magát. A medvebőrön feszítő meztelen Burt Reynolds látványa nők millióit taszította illetlen gondolatok örvényébe. Főhősnőnk ekkor jön rá, hogy saját személyes érzései a női vágyról bizony nem egyetemesek. Ahogy a feminizmusnak is számos árnyalata van.

A Minx épp ebben a legerősebb: amikor a női főszereplő meglazítja szorosra húzott masniját, és kinyílik a környezetében lévő nők tapasztalataira. A felhozatal színes, akárcsak napjainkban: frusztrált háziasszony, erotikus modell, fekete bőrű titkárnő és a többiek. Ráadásul a hóhért is akasztják: amikor Joyce arról panaszkodik nővérének, hogy Doug vibrátorforgalmazónak akar hirdetést eladni az új lapban, kifakad:

„Milyen nő akar szexjátékot? Nem ismerek egyet se, aki használ.” A nővére ránéz, és közli: „De, ismersz.”Valós utazást látunk a női vágyak, igények tengerében, és a nagy farokmustra jelenettel pedig megkapjuk végre a női nézőpontot.

A képernyőről még mindig fájdalmasan hiányzó női örömöt, ami arra buzdít: ne csak passzív fogadói legyünk a szexuális vágynak, hanem aktív kezdeményezői is.

Ahogy a főhősnőből jobb feminista lesz az évad végére, úgy érdemes nekünk, nézőknek is felülvizsgálni saját feminizmusunkat. Hiszen még mindig sokan vélik úgy, hogy egy nő nem lehet egyszerre intellektuális és szexuális. Pedig pont úgy kell harcolni  az egyenlő jogokért, mint a falloszra vetett vágytól remegő tekintetért.

Nyitókép: Facebook

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂