Lehet úgy társat keresni, hogy nem bízol senkiben?

2021-06-29 Esszencia

A bizalom egy csoda. Szívből hinni, hogy a másik minden szava igaz, kétségek nélkül hallgatni órákon át a sztorikat, hinni, sőt, tudni, hogy semmit nem kozmetikáz… az fantasztikus. Alapnak kéne lennie, de messze nem az. Sokaknál.

Szeretem hinni, hogy az emberek alapvetőleg jók. Szeretem hinni, hogy bár mindenki teszi a dolgát és próbálja a saját kis világát élhetőbbé varázsolni, nem megy bele játszmákba. Nem gázol át másokon, csak azért, hogy előbb érjen célba, hanem kivárja a sorát. Persze amikor látod, hogy mások már ötször előrébb tartanak nálad, akkor nehéz  ellenállni a füledbe suttogó kisördögnek.

A türelem egy csoda, egyúttal nehéz. Mégis fontos lenne kivárni, hogy megkapd, amiért megdolgoztál. De ez sokszor nem így működik nálunk, embereknél. Minden és mindenki rohan. Rohan az idő, az évek úgy siklanak el a fejünk felett, hogy néha felfogni sincs időnk, mi is történik. Csak azt látjuk, hogy az élet halad, és ha tartani akarjuk vele az iramot, kellenek a kerülőutak.

A terveinket áthúzva loholunk a dolgok után, mert mindent akarunk. Most. Azonnal. Semmi nem tűrhet halasztást. Semmi. Se pénz, se ház, se a legújabb autó, se a társ… A TÁRS. Nem az, akivel csak úgy elvagy, mert addig sem vagy egyedül. Hanem a nagybetűs, csakhogy ő nem fog ám rövidebb úton jönni – kivéve, ha a sok pofáraesés után van akkora mázlid, hogy az élet jutalmul az utadba ejti.

Vagy üldözni kezdjük tehát a céljainkat, vagy kiszállunk a játékból, és földbe gyökerezett lábbal, tehetetlenül nézzük a számunkra utolérhetetlen boldogsághajhászokat. Majd leülünk a kikövezett út oldalára, és látszólag csak várunk, miközben keressük a megoldást, az utat, ami a miénk. Amibe nem kényszerítenek bele, amin járni akarunk.

Mindeközben felemészt a szomorúság és a magány, ami mindinkább arra késztet, hogy mi is beálljunk a sorba. Eszünkbe jut, hogy talán nekünk se kéne tisztességesen játszani, hogy talán mi is lehetnénk olyan rafináltak, mint mások. Talán az az érzelmes ketyegő odabent nekünk is felesleges, és rossz óraként kéne kukába hajítani. Pedig mi hiszünk, bízunk naivan a jóságban.

FORRÁS: UNSPLASH

Aztán ha mégis összetalálkozunk olyasvalakivel, aki odébbáll a sztrádán, mielőtt a rohanó fergeteg magával ragadná, nehéz lesz majd vele szót értenünk. Pedig tetszeni fog. Vakmerőnek látjuk, amiért nem másokon átgázolva próbál érvényesülni. Lázadásból ilyen? Nem. Csak mert így a normális még akkor is, ha akár százszoros árat fizet az álmaimért.

Én is ezért jutottam el oda sok év rohanás után, hogy megálljak és a hátam mögé nézzek. Hogy elgondolkodjak azon, ki is vagyok és vajon jó helyen vagyok-e. Magam, és nem mások szerint.
Amikor pedig ott termett valaki mellettem az út szélén, csak néztünk egymásra kerek szemekkel. Nem beszéltünk, de olvastunk a másik gondolataiban.

Egyszerre volt megnyugtató és csodálatos. Ha kevesebben is, mint régen hittem, vagyunk azért jócskán olyanok, akik nem állnak be a sorba. Ez az idegen mára a társam. A saját különös módunkon szeretjük egymást. Elköteleződünk egymás lelke mellett akkor is, ha nem vagyunk együtt. Sokszor még a távolságot, a hosszú, egymás nélküli időt is tragédiaként fogom fel, nem pedig úgy, hogy egy gyémántot találtam.

Ekkor nagymamám szavai jutnak eszembe: „Fiam, az igazi gondok nem itt kezdődnek.” És tényleg nem. Valószínűleg ez is ennek az új létformának a hozadéka. És bár szeretek, sőt, most már tudok is így élni, ahogy régen megálmodtam, sajnos a rohanó világ, a sok gázoló, törtető érdekember rengeteg darabot megkapott az életemből.

Megkapták és elvitték magukkal, bár nekik értéktelen.

Viszont hagytak helyette valamit mélyen, elrejtve bennem. Olyan mélyen, hogy ezidáig fel sem fedeztem. Itt hagyták magukból a kételyt. Szóval míg mások egymással viaskodnak, én magammal vívok harcot minden nap, hogy megértsem végre: nem kételkedhetek mindenkiben csak azért, mert ezidáig rossz emberek mellé sodort az élet. Könnyűnek hangzik pedig, nem? Mégis ez életem egyik legnagyobb csatája. Önmagammal szemben mindenképpen.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok