Lúzer vagy, ha 30 évesen anyáddal élsz és nincs még egy pasid se?

2022-07-16 Császár Zsanett Esszencia

Patrícia, akivel már ezer éve ismerjük egymást, a barátok aggódó érzületével megkérdezte tőlem, hogy „Így betöltve a harmincat nem zavar, hogy nincs pasid, és még mindig nem költöztél el otthonról?”

Őszintén szólva meglepett ez a kérdés, mert olyasvalamiről szólt, amit már megtanultam elengedni. Mindig furcsa érzés visszagondolni a régi Adélra, aki évekre előre gyártotta a forgatókönyveket, és úgy szövögette a terveket, mintha teljesen korlátlan hatalmú lenne. Középsulis koromban valahogy úgy képzeltem, hogy harminc körül feladom a függetlenségem, szülök egy-két gyereket, és ha lejár a GYES, a férjemmel együtt nyitunk egy kézműves cukrászdát.

Aztán később írok egy grandiózus sütiskönyvet, és bejárom az egész világot, hogy felkutassam a legszuperebb ízeket és recepteket. Nem így alakultak a dolgaim, de nincs bennem sem csalódottság, sem keserűség. Pedig lenne miért panaszkodni. 31 múltam, szingli vagyok, és még mindig a szüleim házában lakom. Azt azonban szeretném leszögezni, hogy nem lógok a nyakukon, van rendes állásom, amiből a kiadásaimat tudom fedezni.

Azért nem költöztem el tőlük, mert nincs elég pénzem saját lakásra, és sokkal komfortosabb így élni, mint egyedül. (Tudom, hogy néhányan odúlakónak csúfolnak a hátam mögött, de nem igazán érdekel.) Kamasz álmaimmal ellentétben az egyetemi éveim sem úgy alakultak, ahogyan előre elképzeltem. Szakváltással együtt 6 év alatt végeztem el a tárgyaimat, és mire meglett a diplomám, eltűntek a kapcsolódó háttérintézmények. Voltaképpen dobhattam a kukába az egészet.

A szerelmi ügyeket illetően még ennél is nagyobb mélységeket éltem meg. Egy dolgot alaposan megtanultam az évek alatt. A szerelem veszélyes és előbb-utóbb mindenkit földre terít. Nálam is hatalmas zuhanás lett a vége, zuhanás a reménytelenségbe, a fájdalomba, a „nem kellesz érzésbe”. Mocskosul nehezen másztam ki a gödörből, de erősen kapaszkodtam, mert hittem abban, hogy le tudom küzdeni az előttem álló kihívásokat.

FORRÁS: UNSPLASH

Ilyen például a családalapítás. Ugyanúgy, ahogyan sokan mások, én is vágyom házasságra és gyerekre, de nincs mellettem olyan férfi, akinek szülhetnék. Akárkinek meg nem akarok, az hosszú távon garantált zsákutca. Szóval röviden összefoglalva: nincs senkim, semmim. A korosztályom nagy része elhúzott mellettem. Család, karrier, szuper lakás, nyaralások, és még sorolhatnám.

Valakik szemében én vagyok a világ egyik legnagyobb lúzere. Talán nekem is ezt kellene éreznem, mégsem vagyok csalódott a jelenlegi helyzetem miatt. Eszemben sincs ostorozni magam, amiért nem ott tartok, ahol korábban elterveztem. (Vagy ahol mások, főleg a szüleim, látni akarnak.) Folyamatosan tanulom a világot, tanulom magam és azt, hogyan tudok szinkronba kerülni azzal, amit épp csinálok.

Bár az önismereti utazásom elején járok, már megtapasztaltam, hogy ahányan vagyunk, annyifelé tartunk, és nem mindenki ugyanazon az úton találja meg a boldogságát. Nincs tökéletes időzítés vagy meghatározott életkor a karrierhez, a szerelemhez, a gyermekvállaláshoz, az elköltözéshez.

Csak megélés. Megértés. Elfogadás. Ezt gyakorlom nap mint nap.

Türelmes vagyok a saját vágyaimmal, terveimmel kapcsolatban, és nem hasonlítgatom összeszorult gyomorral az életemet másokéhoz. Mert ez nem verseny, hanem fordulatokkal, nem várt eseményekkel, és újraindításokkal teli utazás. Minden egyes lépés arra szolgál, hogy megteremthessem azt, aki valójában vagyok. És ez teljesen rendben van. Legalábbis szerintem.

Adél történetét Császár Zsanett jegyezte le.

Nyitókép: Unsplash