Mami! Ősszel hiányzol a legjobban

Minden évben, ahogyan a nyár őszbe fordul, és hűvösebbé válik az idő, gyötrelmes szomorúság tör rám. Fájó emlékek, képek kavarognak körülöttem, mint a lehullott falevelek a járdán.

Ilyenkor mindent olyan szürkének, elárvultnak látok, keserűen szól hozzám minden tárgy. Tavaly ugyanígy éreztem, és azelőtt is, meg minden évben, amióta imádott nagymamám már nincs velünk. Mami, aki mindig beragyogta a napomat, hirtelen távozott. Hat évvel ezelőtt, október 20-án. Sajnos elkéstem a kórházból, még elbúcsúzni sem tudtam tőle. Nem tudtam elmondani neki, mennyire hálás vagyok a gondoskodó szeretetéért és azért, hogy az unokája lehettem.

Drága nagyika, vagy ahogyan a családban becézték, Rózsika meglehetősen makacs természetű volt, emiatt hamar konfliktusba került másokkal. Fejjel ment a falnak az igazáért, és bármiről is volt szó, ő megingathatatlanul kitartott a hitvallása mellett. A legjobban a hazugságot és a tehetetlenséget utálta, talán azért, mert volt benne része bőven. Hányattatásai betöltenének egy egész szobát.

Háromgyerekes, egyedülálló anyaként egész élete egyetlen folytonos küzdelemből állt, mégsem hallottam soha panaszkodni. Akkor még nem ismerhettem fájdalma mélységét, csak felnőtt fejjel tudatosult bennem, milyen áldozatos munka lehetett a családjáról gondoskodni. Rengeteg emlékem van róla: amikor beszélgettünk a konyhában, miközben gyúrta a tésztát, amikor együtt mentünk piacra vagy fekete-fehér filmet néztünk.

A legjobban az ottalvós hétvégéket szerettem. Olyankor mindig ágyba hozta nekem a reggelit, bundás kenyeret, tükörtojást, sült szalonnát, bármit, amit éppen megkívántam. Emlékszem, milyen jó illat lengte be a lakást, ha becsukom a szemem, most is ugyanúgy érzem, mintha visszacsöppentem volna a gyerekkoromba. Ez csupán néhány a megannyi emlék közül. Rengeteg dolog jut eszembe, ha felidézem magamban az együtt töltött időt.

Egymás életének részei voltunk, sokat tanultam tőle, amiért nagyon hálás vagyok.

Kinézek az ablakon. A csepergős időjárás még jobban tudatosítja bennem az elmúlást. A félelmetes, fájdalmas veszteséget. Köd borul a fákra, magához öleli a házakat hűvös érintésével. A deres reggelekről is a nagymamám jut eszembe, ahogyan a kezét melengette a tűzhelynél.

FORRÁS: UNSPLASH

Érdekes, hogy nem szerette az őszt. Mikor betakarítottunk minden terményt a kertből, és bekényszerültünk a szobába, mami is elcsendesedett. Sokat olvasott, horgolt, vagy foltozta az elszakadt ruhákat. Úgy látom most is hullámos ősz haját az asztal fölé hajolva. Talán azt hitte, nem veszem észre, hogy fájdalmai vannak. Köszvény kínozta szegényt.

Minden évben megküzdök a hiányával, ám úgy tűnik, az őszi melankóliám most messzebbre visz. És sokkal mélyebbre. Azon tűnődöm, miközben az ablakon legördülő esőcseppeket figyelem, vajon a lelassulás időszaka milyen változást hoz majd az életembe. Segít-e abban, hogy meghalljam mama történeteinek azon momentumait, amikre akkoriban nem figyeltem. Vagy csak felületesen.

Azt mondják, az idő minden sebet begyógyít, de szerintem ez nem igaz. Hat év telt el a nagyi halála óta, és most is ugyanúgy hiányzik megnyugtató hangja, féltő ölelése. Ezért az ősz számomra nem örömteli élményeket jelent, hanem a szomorúság és üresség érzését. Nem tudok mást tenni, csak várni, hogy a letargikus napok elmúljanak.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ vagy ADD AJÁNDÉKBA a kurzust! 🎄 Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címr