Mária Terézia, aki háborúzás helyett kerítőnőt játszott

Talán ismerősen cseng a Pragmatica Sanctio, amiben III. Károly történyesítette a Habsburg Birodalom feloszthatatlanságát és a nőági örökösödést.

Na, ennek okán lehetett Mária Terézia a Habsburg Birodalom egyetlenegy női uralkodója, a későbbiekben Ausztria uralkodó főhercegnője, magyar és cseh királynő, majd 1745 és 1765 között német-római császárné.

Reformok? Win-win!

Mária Terézia nevéről a számtalan általa végeztetett reform jut eszünkbe: megduplázta a hadsereg létszámát, megreformálta a hadsereget és az igazságszolgáltatást, és felállított egy felsőbb bíróságot. Új struktúrákat alakított ki az oktatási rendszerben is, azzal a céllal, hogy bevezesse a tankötelezettséget, valamint szabványosította a mértékegységeket.

Azonban senki ne ringassa magát abba a hitbe, hogy mindezt azért csinálta, hogy a köznép sora végre jobban menjen. Legfőbb motivációja az volt, hogy a változások a legnagyobb hasznot hozzák az állam és a dinasztia számára. Célja a Habsburg uralom biztosítása, valamint a katonai és politikai képességek fejlesztése volt, hogy Ausztria ne maradjon le a többi európai nagyhatalom mögött. Az, hogy ezek az újítások megkönnyíthetik az egyén életét, csak másodlagos jelentőségű volt.

Tűnjetek el (a Föld színéről is)!

Mária Terézia bigott katolikusként élt. Így – ha nem tekintjük a történelem egyéb periódusait – azt gondolhatnánk, toleráns uralkodó volt, ám ez egyáltalán nem igaz. Uralkodása legsötétebb időszakában üldözte és elűzte a zsidó embereket birodalmának minden részéből, és idős korára is csak kicsit mérsékelte ezeket a rendeleteket.

Most mondhatnánk, hogy ja, persze, akkoriban ki nem volt ilyen kegyetlen? De intézkedéseiről még a saját fiának, Józsefnek is ez volt a véleménye: „Igazságtalan, istentelen, lehetetlen, káros és nevetséges.

Szerelmi házasság

Mária Terézia állítólag már kislány kora óta szerelmes volt jövendőbelijébe, I. Ferencbe, aki (nem véletlenül) a bécsi udvarban nevelkedett. Szerelmük 1736-ban teljesedett be, akkor házasodtak össze, és életük végéig szeretetben is éltek.

FORRÁS: WIKIPÉDIA

De azért ezt a nyugalmat tarkították Ferenc félrelépései, illetve Mária Terézia féltékenykedése – ami nem volt éppen ok nélküli. Ugyanis Ferenc nem csinált titkot abból, hogy éppen hány ágyasa van, és kik azok. A leghíresebb viszony Maria Wilhelmina von Neipperg grófnővel volt, akit a feleség végképp nem tudott elviselni. Így hozzáadta a szeretőt egy herceghez, ezzel sikerült eltávolítania az udvarból.

16 gyermek 19 év alatt

A pár frigyéből 16 gyermek született, akik közül 10 élte meg a felnőttkort – abban a korban ez egy nagyon jó aránynak számított. Mária Terézia mottója szerint „Míg mások háborúznak, te, boldog Ausztria, házasodj!” Így gyermekeit igyekezett is ennek megfelelően férjhez adni, illetve megnősíteni. Egyetlen kivételt tett: kedvencének, Miminek (Mária Krisztina főhercegnő) megengedte, hogy ahhoz a férfihoz menjen hozzá, akibe szerelmes volt.

Nyitókép: Wikipédia

Tovább olvasok