„Még anyukám előtt is szégyellem, hogy bántanak!”

„Boldog születésnapot! Ezzel a naplóval megoszthatod a titkaidat. Sok szeretettel, Nagyi”

Fanni vagyok, 11 éves, még sosem írtam naplót. Nagyi azt mondta, úgy áll az orrom, mint akinek sok titka van. Szerinte a titok láthatatlan, de ha túl sokáig őrizgetjük, megnő, és a súlya lehúzza az orrunkat.

November 23.

Az egyik titkom, hogy nem szeretem az iskolát. Nem mondom meg senkinek, főleg anyának nem. Szerinte minden gyerek szerencsés, aki iskolába járhat, ő pedig azért gürizik egymaga kettő helyett, hogy én tanulhassak. Enikőt sem szeretem, pedig őt mindenki szereti, még a tanárok is. Én azért nem, mert gonosz velem.

Csúnyákat mond, és néha az oldalamba könyököl. Ma Kittivel meg Edával odajött, és azt mondta, rusnya négyszemű ufó vagyok, meg nyalis stréber. Az osztályban is elmondták, és szünetben rám ragasztottak egy cetlit, hogy UFÓ.

December 10.

Volt a suliban Mikulás, én is kaptam csomagot. Volt benne mandarin is, de azt leejtettem. Ügyetlen vagyok. Kitti direkt rálépett, és beledobta a táskámba. Minden tiszta ragacs lett.

Anya leszidott, hogy nem tudok vigyázni a dolgaimra. Igaza van, a múltkor a tolltartómra sem tudtam. Ha nem hagytam volna kint a padon, nem firkálták volna össze. Anya elhitte, hogy nem tudom, ki volt. Szerinte jó erős tisztítószerrel ki lehet szedni a firkát.

Január 17.

Enikő az udvaron azt mondta, béküljünk ki, már nem haragszanak, amiért buta dedós vagyok. Azt akarta, hogy bújjunk el békét kötni. Mekkora hülye voltam! Hátul Kitti meg Eda lebirkóztak és megfogtak, amíg Enikő teletömte hóval a ruhámat meg a számat. Kinevettek, mert sírtam, mint egy igazi dedós. Megpróbáltam elbújni, de arra jött egy tanár, és visszaküldött a többiekhez. Mondtam neki, hogy nem akarok odamenni, mert bántottak és kicsúfoltak. Azt mondta, kerüljem el őket és ne is törődjek vele.

Február 10.

Két hétig beteg voltam, nem mehettem iskolába, mert nagyon megfáztam, sokáig lázam is volt. Az ofő többször elküldte a leckét Enikővel meg Kittivel. Egyszer kaptam tőlük levelet is. Megírták, milyen jó, hogy itthon maradok, mert engem mindenki utál. Igazából nekem is jó itthon, nem is szeretnék meggyógyulni.

Április 21.

Bajt csináltam. Intőt kaptam verekedésért. Anya kiakadt. Úgy volt, hogy a vécében Enikőék páran szekáltak egy elsőst. Én igyekeztem eltűnni onnan. Sajnos kiszúrtak, és elgáncsoltak, az elsősnek meg lehúzták a gatyáját, hogy megnézzék, pelenkás-e még. Megmondták, ha szólok valakinek, elvernek, mint a rongyot. Valahogy elborult az agyam és nekiszaladtam Enikőnek, fel is löktem, vérzett az ajka és feldagadt, de egy tanár pont bejött, mielőtt visszaadhatta volna.

Az ofő tárgyalást tartott, mind ott ültünk. Enikő azt mondta neki, hogy ők csak viccelődnek, de én folyton túl komolyan veszem a poénjaikat és megsértődök. Engem is megkérdeztek, de nem mondhattam semmit. Egyedül vagyok, ők meg alapból hárman. Bocsánatot kellett kérnem. Szégyellem, hogy ilyen vagyok. Anyának sem merem elmondani, mennyire nem tudom magam megvédeni. Elég baja van, mostanában rossz jegyeket kapok, meg még itt volt ez a verekedés is. Sokkal jobb gyereket érdemelne nálam.

Május 10.

Megint beteg vagyok. Minden reggel megy a hasam. Mindig, mikor már azt hiszem, hogy meggyógyultam, visszaesek. Vasárnapra egész jól vagyok, aztán elölről ugyanaz. Az orvos szerint nincs semmi bajom, nem kell itthon maradnom, nincs fertőzésem és allergiám se.

Június 20. 

Hála istennek vége a tanévnek. Úgy volt, hogy nyáron nem mehetek a Nagyihoz, mert rossz lett a bizonyítvány, de ő ragaszkodik hozzá. Hülyeség ez a dolog a naplóval. Nem lesznek tőle könnyebbek a titkok, úgyhogy már nem érdekel, nem fogok többet firkálni. Jövőre tanulni kéne, ha nem szeretnék majd tudatlan, csóró felnőtt lenni. Én egyáltalán semmilyen felnőtt nem akarok lenni.

Francba az egésszel!

2020. Július 4.

Hihetetlen, hogy ez a napló még megvan így, 25 év után is. Ha akkor nyáron a Nagyi ki nem faggat, és jó durván fel nem világosítja Enikő anyjáékat a dolgokról, meg anyám ki nem vesz abból a suliból, nem tudom, most hol lennék. Évek melója volt így is feldolgozni mindent.

Enikőt tegnap láttam az utcán. Nem beszélünk. Megint megverte a férje. Segítség kéne neki, és iszonyú, hogy nem törődnek vele. Senki nem érdemli meg, hogy üssék. A naplót elteszem jó mélyre, csak azért nem gyújtom fel, mert Nagyitól van, és rá is emlékeztet.

Nagyon hiányzik.

Nyitókép: Pexels