Nem a megcsalás tesz tönkre, hanem az, hogy próbálsz megbocsátani.

Ha kiderült, hogy megcsaltak, az nagyon sz*r érzés. Összetörik a lelked, a hited, az önbecsülésed, a jövőképed. Hirtelen minden egy teljesen más megvilágításba kerül. Mégsem ez a legrosszabb.

Amikor kiderül a megcsalás, akkor ott véget ér a kapcsolat. Legalábbis az biztos, hogy az eddigi formájában befejeződik. Hiszen sosem tudtok már visszamenni arra a pontra, amikor még minden tiszta volt köztetek, és tudtad, hogy amióta együtt vagytok, senki más nem ért a párodhoz, nem csókolta, nem ölelte, nem becézte. Ilyen már soha többé nem lesz.

Pontot lehet tenni a kapcsolat végére

 

Az okozhat akkora törést, ami miatt azt mondod, hogy itt a vége, te nem vagy képes folytatni a kapcsolatot azután, hogy megcsaltak. Ez teljesen érthető, hiszen több szempontból is veszteség ért. Aki ilyet tett, az nem tisztel, nem szeret, és nem őszinte veled. Ha pedig ezek az alapok nincsenek jelen egy kapcsolatban, akkor mi értelme van folytatni? Tehát nem érdekelnek a kifogások, a mentegetőzés, magyarázkodás, könyörgés, kiadod az útját a hűtlen (immáron) exednek. Fájdalmas és nehéz döntés, viszont innentől kezdődhet is a gyógyulás és a felejtés. Elgyászolod a kapcsolatodat, a terveidet az eddigi életedet, és próbálsz valami újat létrehozni.

Lehet-e innen még folytatni?

 

Mégis vannak olyanok, akik megbeszélik a történteket, az okokat és a hibákat, amiket elkövettek és megpróbálnak túllendülni ezen. És vannak olyanok, akiknek sikerül is ez. Tényleg csak egy olyan mélypont volt a kapcsolatukban, ami annyira eltávolította őket egymástól, hogy egy ilyen dolog megtörténhetett. Viszont ennek következtében az a felismerés, hogy elveszíthetik a másikat, annyira megijesztette és kijózanította őket, hogy a lerombolt kapcsolatukra egy új, más minőségű kapcsolatot tudtak építeni. Vannak olyan esetek, amikor ez is sikerülhet. Nem tudom, hogy vajon a bizalmat mennyire lehet ugyanolyan szintre felépíteni, mint előtte volt, és mennyire lesz teljes értékű a kötődésük, de biztos van olyan, aki képes megbirkózni ezzel és továbblépni.

Kép forrása: Unsplash

Van, amikor csak rosszabb lesz

 

Hűtlenség után azonnal befejezni egy kapcsolatot a legkevesebb plusz sérüléssel járó lépés lehet. Mert ha megpróbáljátok folytatni, akkor nagyon sokáig biztos bevillannak még azok a képek, hogy a kedvesed valaki mással van. Ránézel és eszedbe jut: hogyan lehetett képes ilyet tenni veled? Közben pedig próbálod magad arra kényszeríteni, hogy ne a múlttal, hanem a jelennel foglalkozz, azzal, hogy rendbe akarjátok hozni a kapcsolatotokat. De nem ezek a rossz érzések lehetnek a leginkább mérgezőek a lelkedre…

Kiderül még valami…

 

Kiderül, hogy nem csak egyszer csalt meg, nem csak egy emberrel… Erről sem volt teljesen őszinte, amikor azt mondta, már mindent elmondott és mindent tudsz. Pedig más súlya van annak, ha valaki egyszer félremegy, mint annak, ha hónapokon keresztül szeretőt tart és összejár valakivel. Ami még ennél is rosszabb, ha megismétlődik a dolog. Ha még egyszer lebukik, vagy csak azon kapod, hogy mások képeit lájkolgatja, vagy bizalmas beszélgetéseket folytat. Ez pont olyan szürkezóna lehet, ami tiszteletlen veled szemben, de nem minősül még megcsalásnak – esetleg mikro megcsalásnak. Ha sokáig vagy benne egy ilyen kapcsolatban, akkor szépen lassan arra kondicionálod magad, hogy nem lehet bízni a párodban. Hogy mindig figyelni kell a jelekre, óvatosnak, ébernek kell lenni.

A következő kapcsolatodat is tönkreteheted ezzel

 

Sikerült lezárnod a kapcsolatodat, amiben hűtlenek voltak hozzád. Szépen össze is szedted magad, újra ismerkedsz, és találsz is valakit, akivel úgy tűnik, képes lennél egy elkötelezett kapcsolatba lépni. Minden jól alakulna, ha nem ülne a válladon a kisördög és nem bökdösne folyton, hogy mi van ha ő is megcsal? Még ha semmi jelét nem is adja ennek, akkor is ott motoszkál benned a bizonytalanság. Tényleg lehet bízni benne? Lehet egyáltalán bízni akárkiben? Létezik még olyan kapcsolat, amiben hűségesek egymáshoz az emberek?

Ha sokáig voltál egy olyan kapcsolatban, ahogy folyamatosan ébernek kellett lenned, ahol többször visszaéltek a bizalmaddal, az nyomot hagyhat benned. Amit eltüntetni nagyon sok időbe telhet. Ezért nagyon érdemes meggondolni, hogy ha valaki egyszer megcsalt, akkor ér-e annyit vele megpróbálni újáépíteni azt a kapcsolatot, hogy azt kockáztatod, hogy te leszel jobban lerombolva lelkileg.

Nyitókép: Midjourney

Tovább olvasok