Bíznom kellett volna a megérzésemben, hogy megcsal…

Csodálatos érzés, ha egy ember reménykedve, bízva tud a másik szemébe nézni. Amikor úgy ér óvatosan a másik kezéhez, hogy a szíve mélyén tudja, az életét adja át most önnön magával együtt.

És belül reszket, de annyira vágyakozik már a szeretet, a törődés iránt, hogy a félénk kisnyusziból oroszlánná növi ki magát a lelke másodpercek alatt.

Csodálatos érzés, mikor a Hold tompa fényénél a semmi közepén a másik csillogó szemeiben nem csak magadat látod, hanem az egész világot, az ő végtelen boldogságát. Nem tudsz nem mosolyogni, de mégsem illő lebuktatni magad már az első randin. Hiába minden, tagadhatatlan, hogy mit érzel.

Pedig érezted már ezt milliószor, minden egyes szerelemnél, vagy szerelemnek hitt kábulatba esésnél. Mindig úgy érzed, ő az igazi. Hogy minden kétséget kizáróan ő az igazi. És tudod, hogy ő most más. Hogy ő nem hazudik, nem olyan, mint az előtte lévők voltak. Ő olyan egyszerű, mégis van valami átkozottul csibészes a mosolyában. A tenyerén hordoz. Egyszerű, szegény fiú. Még egy motorja sincsen, sem jogsi, sem szakma. Mégis megél a jég hátán és te mindig ezt a fajtát szeretted. Állandóan gyanakodni próbálsz, néha még az is gyanús, ahogy a kisfia anyjával beszél telefonon. Képes vagy esténként odaosonni az ajtóhoz, és füled rátapasztva, lélegzetvisszafojtva hallgatni, vajon elhangzik-e bármi olyan, ami miatt van okod féltékenynek lenni?

Aztán lábujjhegyen, mélységesen szégyellve magad rohansz vissza a közös kis hálószobátokba. De rád tör a paranoia, hogy a fenébe is, hányszor voltál már ilyen helyzetben? Hányszor hitették el, hogy köztük soha semmi nem lesz és hányszor mentek vissza az exhez, mert “a gyereknek jobb lesz” címszó? De ő nem lehet ilyen, ő nem tenné ezt veled.

Nincs is időd túl sokat filozofálni, arra eszmélsz, hogy a kedvesed érdeklődő, kissé riadt tekintettel fürkészi arcod, vajon mi a baj. “Ugyan, semmi baj, csak elkalandoztak a gondolataim!” Ő folytatná a beszélgetést, de te kimenekülsz a dologból, és inkább csak csendben az ölébe kuporodsz és próbálod magaddal elhitetni, hogy ő a tiéd, összetartoztok, és ez tényleg örökké így marad. Alig pár hónapja vagytok házasok, de már akkor tudtad, hogy hiába a rövid ismeretség, őt akarod. És akkor tessék, már megint ott tartasz, mint mindig. Pedig a férjed két ölelő karja közt fekszel.

Már az összes barátod hülyének néz

Idejét nem tudod, mikor beszéltél velük utoljára, mert ott tart a történet, hogy gúnyt űznek belőled “Lelépett már a lovag?” – és hasonló megjegyzésekkel. Legalább már ezt tudod, nem igaz barátok. Ugyanakkor azt is tudod, hogy magadat mérgezed és bármi is lesz a kiút ebből a saját szívedet felperzselő pokolból, meg kell találnod. Gondolkodtál pszichológuson, de cikinek tartod, mert a szíved mélyén te is tudod, mennyire gyerekes, és irtózatosan gáz, amit művelsz. Beléptél különféle önsegítő csoportokba, sőt, vadidegenekkel beszéled ki a gondjaid, akiket itt ismertél meg. A baj csak az, hogy nem előre viszitek egymást, sokkal inkább hátrafelé. Mert úgyis mind rohadék, de mégiscsak bízz benne, hátha te szerencsés leszel.

Azon kapod magad, hogy már rég nem élsz

A melóban ülsz, mint egy szobanövény, a villamoson hazafelé tartva sokszor továbbmész néhány megállót, annyira nem vagy már képben. Érzed, nagyon érzed, hogy itt a megállj ideje, és gyorsan összecuccolni, lelépni és vissza se nézni, de még nem állsz rá készen. Még szenvedgetnél egy kicsit, ugye?

Péntek délelőtt volt, teljesen megfeledkeztél róla, hogy karbantartás miatt néhány órán át nem fogsz tudni dolgozni. Fáradt is voltál, énidőd sem volt túl sok mostanában, így a belváros felé vetted az irányt. A legmenőbb butikok mellett élvezettel rohangáltál az apró, sikátorok mélyére rejtett turkálók között. Vadásztál is magadnak ezt-azt.

Mígnem az egyik sikátorból teli szájjal vigyorogva fordultál volna egy újabb üzlet irányába, a férjed ott ült, az exfelesége pedig épp a tenyerébe simította arcát, majd megcsókolta azt.

A pihekönnyű szatyrok a földre hulltak a kezedből, és bár mondhattad volna, hogy “Én tudtam!” Már csak a mentősök beszéde térített magadhoz. Azóta nem láttad a férjed, ügyvéd útján megy az üzengetés. És bár megszabadultál az életed megrontójától, magadra maradtál, mert talán soha nem tudsz újra bízni senkiben.

Nyitókép: Midjourney