Megcsalás: Kegyetlen vagy becsületes, aki bevallja?

2022-07-03 Szerintünk

A sokat hangoztatott aranyigazságok egyike, hogy a párkapcsolatok alapja az egymással folytatott őszinte kommunikáció. Némelyek ennek jegyében hirdetik, hogy ha már megtörtént a félrelépés, az egyetlen választható út csak a töredelmes beismerés lehet.  

Mások ingerülten hördülnek fel a gondolatra. Szerintük ne tetézzük a hűtlenséget azzal, hogy felkavarjuk vele a párunkat. Kinek van igaza? Ami engem illet, már rég túlléptem azon, hogy tuti recepteket követeljek bizonyos élethelyzetekre. A válasz szerintem mindig az adott körülményektől függ…

Amikor semmi értelme a vallomásnak

Vannak például a notórius „vadászok”, akik úgy keresnek plusz örömöt az életben, hogy a viszonylag jól működő kapcsolatuk mellett is ágyról ágyra járnak. Én úgy látom, az ilyen házasságokban mindez legtöbbször hallgatólagos megegyezés alapján zajlik. Kevés olyan megcsalt fél akad, aki még a sokadik viszony után sem veszi észre, mi az ábra.

Szóval, ha a „te félrelépsz, én pedig félrenézek” elmélet működik, nyilván felesleges kínozni a másikat az épp aktuális viszony hangoztatásával. Valójában úgyis tudja, és – bár nem mondja ki – el is fogadta… Sokan élik le így az életüket, míg tisztesen meg nem őszülnek egymás mellett, hogy az aranylakodalmukon aztán meghatódott arccal koccintsanak az unokákkal. Ha nekik így jó, miért ne? Senkinek nincs joga ítélkezni.

Az őszinteség katonái

„A kapcsolat alapja az őszinteség” – hangoztatják mások. Ez bizony igaz. Ha viszont e bölcsességet a megcsalások vonatkozásában is érvényesíteni szeretnéd, jusson eszedbe, hogy már korábban is alkalmazni kellett volna! Ha párkapcsolati problémák miatt kötöttél ki más ágyában, tüneti kezelés helyett jobb lett volna magát a „betegséget” orvosolni.

Elmondani, hogy figyu, ebből és ebből van elegem mostanában – ahelyett, hogy egy másik ember ölelésével vigasztalódsz. Ám ha ez nem működik – mert a problémák megbeszéléséhez két ember kell! -, és már megtörtént a baj, először magadban érdemes tisztáznod, mit akarsz valójában. Mi vezetett odáig, hogy átléptél egy határt? És mit szeretnél a jövőben?

Ha azért sodródtál idáig, mert a párkapcsolatodat menthetetlennek érzed, szerintem felesleges a vallomás. Mert már nem akarsz küzdeni a folytatásért. Ilyenkor valóban kegyetlenség a szakítás fájdalmát még a megcsalatás érzésével is tetőzni a másik félnél. Csak köszönj el tőle, és add meg a lehetőséget, hogy mással boldog legyen! Ha azonban még rendbe szeretnéd hozni a dolgot, akkor elkerülhetetlen a „nagy beszélgetés”.

Ha megtörtént, pedig semmi okod rá…  

Előfordul, hogy jól megvagytok, mégis gyarlónak bizonyul az egyik fél egy kísértés során. „Elgyengültem, hibáztam – mondhatja ilyenkor a megcsaló -, de hát ember vagyok. Meg tudsz bocsátani és tudsz így is szeretni tovább?” Ebben az esetben szerintem több dologtól is függ, érdemes-e a fenti kínzó kérdéssel lerohannod életed szerelmét.

FORRÁS: UNSPLASH

Megérte? Megtennéd újra? Ráéreztél a dolog ízére és legszívesebben folytatnád? Vagy ellenkezőleg, ez a botlás végképp megerősített abban, hogy soha többé nem kockáztatod a kapcsolatod? Ha az utóbbi kérdésre meggyőződéssel teli igen a válasz, úgy nem biztos, hogy érdemes feldúlni a másik lelkét a történtek kitálalásával.

Ha viszont – bár szereted a párod -, a csábítás továbbra is vonz, akkor bizony muszáj… Egy kapcsolatért ugyanis csak akkor lehet eredményesen küzdeni, ha mindkét fél tisztában van a fennálló problémákkal.

A hallgatás hívei

Lássuk azokat, akik még egy hosszabb viszony esetén is a teljes „hírzárlatra” szavaznak. Sokszor ez sem garancia a kapcsolat megtartására. Egy ismerősöm például őszinte vallomás esetén megbocsátott volna az eltévelyedett élettársának. A szakításhoz az vezetett, hogy a férfi a cáfolhatatlan tények ellenére tagadott – tehát nagyobb fájdalmat okozott a hazugság és a hülyének nézettség érzése a megcsalt félben, mint maga a megcsalás.

Egy másik ismerős párnál pont a lebukás járt pozitív katarzissal. A nő úgy tervezte, a szeretőjével folytatja az életét – ám amikor borult a bili, szembesült a férje fájdalmával és érzéseivel. Az események gyötrő valósága átütötte a hallgatás falát, végre beszélni kezdtek a problémáikról, és azóta is együtt vannak.

Hallgatni vagy vallani? Egy ideális világban el sem jutnánk a kérdésig, hiszen nem lennének megcsalások, csak sírig tartó, harmonikus szerelem. Ettől azonban – valljuk be – elég messze járunk. Így, ha nekem kell válaszolnom a kérdésre, azt mondom: bármi mellett döntesz, tartsd szem előtt, hogy egy másik ember boldogságáért és szabadságáért felelsz. Amíg tehetsz kettőtökért bármit, tedd meg. Ha pedig már nem akarsz tenni, akkor engedd őt el.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok