Méghogy a szeretőket nem veszik feleségül…

– Akkor ne lőj házinyúlra, csak mentsd meg, ha rosszul bánnak vele! – korholt a nővérem, miközben az erkélyen szívta a cigit. Karola a családunk fekete báránya, az ő árnyékában nőttem fel, mégis irigykedve nézek fel rá. Vagány és rámenős. 

Elszerette a férjét a volt feleségétől, és új családot alapítottak. A szüleink kis híján kitagadták, most viszont már epekedve várják, mikor állítanak be az unokákkal. Én pedig irigylem a tesómékat, amiért volt bátorságuk egymást választani. Anyuék megbékéltek, de azért hozzátették, hogy tőlem nem ezt várják el. Ironikus, hogy én is arra készültem, mint Karola…

Egyik állásból estem a másikba. Be akartam bizonyítani, hogy meg tudok állni a saját lábamon, és nem szorulok a szüleim támogatására. „Vándormadár” – mondták egy állásinterjún az önéletrajzomat böngészve. Igazuk volt. Mindig elszúrtam valamit, hiányzott a magabiztosság, határozottság, hiába voltak jó ötleteim, mások aratták le helyettem a babérokat.

Karola is megelégelte a magánéletbeli bénázásomat. Egy hétvége alatt teljesen átformált. Elcipelt egy szépségszalonba bevásárolni. Olyan kihívó cuccokat vettünk, amiről sosem gondoltam, hogy felveszem. Eleinte kényelmetlen volt, de a nővérem tanácsai miatt egyre magabiztosabb lettem. Karola mesterien gyakorolta ezeket a fortélyokat, és nem fukarkodott engem is kioktatni.

A pasikkal viszont hadilábon álltam, míg nem kerültem Ádám mellé. Magas, sportos, végtelenül illedelmes, bár kissé távolságtartó volt. Eleinte unalmasnak tűnt, de aztán mégis jókat beszélgettünk. Nyitott ajtónál dolgoztunk, nem akarta, hogy pletykáljanak rólunk. Beszédes volt, hogy az asztalán csak az ikerlányairól tartott fotót. Pletykálták, hogy rossz házasságban él. Egy véletlenül kihallgatott telefonbeszélgetés ezt alá is támasztotta.

Sajnáltam őt, nem értettem, hogy ronthatta el így az életét. Nem akartam kikezdeni egy nős emberrel, küzdöttem az érzéssel. Igyekeztem a munkába temetkezni, de ez az út is hozzá vezetett. Rengeteget tanultam tőle, aztán egy nap mégis valami hibát követtem el egy munka során. Féltem, hogy innen is elbocsátanak, de ő nem hagyott cserben.

FORRÁS: UNSPLASH

– Nem fog hibázni! Csak picivel több időre és gyakorlatra van szüksége – mondta biztatóan, ahogy tekintete köztem és az ellenőr között cikázott.

„Nekem meg rád van szükségem!” – zakatolt bennem a felismerés. Kiállt mellettem, pedig semmi haszna nem származott belőle, de akkor sem hagyott magamra a bajban. Tudtam, nem szabad, de beleszerettem. Rengeteget gondolkodtam, hogy mit tegyek. Néha csapdában éreztem magam, máskor alig vártam, hogy vele lehessek.

Sokat beszélgettünk a magánéletről, nevettünk azon, amin talán sírnunk kellett volna. Egyedül Karolának meséltem az érzéseimről. Végtelen egyszerűen leírta a megoldást: felmondasz, vagy elcsavarod a fejét. Az utóbbi történt. Egy délután Ádám segített bevásárolni, és felhozta a nehéz csomagokat a lakásba. Kértem, hogy várjon, majd felvettem a legvadítóbb fehérneműt, amim volt, és elé álltam.

Néztük egymást. Fülig pirult, azt hittem, menten rosszul lesz – hebegett valamit, majd az ajtó felé indult. Utána akartam lépni, elnézést kérni, amikor megfordult, és ölbe kapva a hálóba vitt… Évekig tartott a viszonyunk. Mindent megjártunk ezzel a titkos kapcsolattal. Egészen addig, míg egy randi után megfogta a kezem, és feltette azt a kérdést, amire titkon vártam, de sosem hittem, hogy elhangzik közöttünk:

„Kitartasz mellettem kettőnkért?” 

Mosolyogva bólintottam. Igen, nehéz volt, mert a családom szégyenkezett miattam, a lányai a gonosz mostohát látták bennem, a volt feleségéről nem is beszélve. Egyedül a nővérem fogadott el minket az első perctől fogva. Ahogy Ádira nézek, örülök, hogy így döntöttem. Megküzdöttünk a boldogságért, amire annyit vártunk. Fáj, hogy sokan elítélnek, de a szerelmünk erősebb mások véleményénél – és csak ez számít.

Nyitókép: Unsplash