Mexikóban éreztem meg az élet ízét!

Az év elején iszonyatos mélypontra kerültem. Nem nagyon tudott róla senki, sőt, még magam előtt is igyekeztem titkolni. Habár ez nem tűnik kivitelezhetőnek, de hidd el, hogy nagy spíler vagyok abban, ha valamiről nem szabad tudomást venni.

Márpedig nem akartam tudomást venni sem a vírusról, sem a lelki fájdalmaimról, sem arról, hogy a bátyám tulajdonképpen kisétált az életemből. Megszakadt a szívem, és nem volt jobb ötletem, minthogy belevágjak valami számomra szinte teljesen ismeretlenbe. Pontosabban részleteiben volt fogalmam a dologról, de a teljes egészről őszintén szólva halványlila gőzöm sem.

Végül, hogy a lelki a gyötrelmeim mocsarában Steiner Kristóf és a férje, Nimi, útitársaimmá szegődtek, majd szinte teljesen ismeretlenül belevágtak velem a mexikói kalandba, életem egyik legnagyobb ajándéka lett. Bár pokoli mélypontokkal volt tűzdelve az út – fizikailag többször is a feladás küszöbén jártam -, de november 27-én egy verőfényes, karibi napsütéses napon beköltöztünk mind a tizenketten a tengerparti villába, hogy tíz kerek napra hivatalosan is villalakókká váljunk a jógatábor keretében.

Milyen is az, amikor egy tucat ismeretlen – gyakorlatilag a világ különböző szegletéből – összekerül egy gyarmatosítás korát idéző villába? A dolognak sokféle kimenetele lehetne, és korántsem garantált, hogy jól sül el. Nem tagadom, hogy bennem is voltak kérdőjelek. És akkor még arról nem is szóltam, hogy mindez Mexikóban zajlik, ami már önmagában is megér egy misét. Hiszen Mexikónál átláthatatlanabb, kiszámíthatatlanabb hely kevés van a világon.

Azt viszont innen is el kell ismernem a csapatnak, hogy kiválóan vették a „latin szerető”, alias Mexikó minden szeszélyét. Lehetett szó leszakadt vezetékről, rejtélyes okból zárva tartó étteremről, vagy éppen turistának feláras kókuszdióról. Sőt, azt is pillanatok alatt megtanulták, hogy ha valamire egy mexikói azt mondja, hogy egy perc, akkor az helyi időszámításban minimum 10, de lehet 15 is.

FORRÁS: Fodor Andi

Ugyanakkor ez azzal is járt, hogy szépen lassan mindenki elkezdett egy picit lelassulni, lazulni és belekerülni a mindent átjáró „tranquilo” életérzésbe. Ami nagyjából itt annyit tesz, hogy “csak nyugodtan, jól van az úgy, ráérünk még arra”. Így aztán ennek fényében a legnagyobb stresszt az életünkben az jelentette, hogy le ne csússzunk a napfelkeltéről.

Az meg már csak hab volt a tortán, hogy utána tetőtől talpig homokosak lettünk a jógázás alatt. Ellenben, amikor már hangosan korgott a gyomrunk, akkor rövidebbre fogtuk azt a savaszanában történő relaxációt, és gyors mozdulatokkal söprögettük le magunkról a homokot, hogy megtudjuk, mit kapunk reggelire. Hiszen ha valamit, akkor azt az ősi bölcsességet, amely szerint reggelizz úgy, mint egy király, rendre megvalósítottuk.

Az igazat megvallva, ez Kristóf és Nimi mellett nem is lehetett volna másképp. Ugyan vannak, akik azt gondolják róluk, hogy csak jól érezni jöttek magukat – amúgy nagyon helyesen – Mexikóba, de hadd írjam le, hogy szemtanúja voltam, ahogy hajnal 4-től szorgoskodtak a konyhában! Bizony, akkor is 4 órakor talpon voltak, amikor este 11-kor még együtt váltottuk meg a világot a teraszon.

Merthogy ez a tíz nap legalább annyira szólt az egészségesen hedonista evészetről (igen, én is érzem benne az ellentmondást, de tapasztalatból tudom, hogy lehetséges) és a testet átmozgató tengerparti jógáról, ahol senkinek és semminek nem kell megfelelni, mint a lelket simogató nagy beszélgetésekről.

Nem szabad azt hinni, hogy 12 ismeretlen csak úgy tudja jól érezni magát, ha teljes mértékig hasonszőrűek. Egyáltalán nem. Szó sincs róla, hogy itt csupa hasonló világnézettel, habitussal megáldott villalakó terelődött volna össze. Csupán annyi történt, hogy mindenkiben volt elfogadás és nyitottság egymás iránt.

Ez pedig azt eredményezte, hogy napról napra jobban összekovácsolódott a csapat, és a ház egyre hangosabb lett a nagy nevetésektől, táncos főzésektől, a mindent átható életörömtől. 

Tisztában vagyok vele, hogy ez „csak” tíz nap volt, nem pedig maga az élet. Azt is tudom, hogy valamennyire egy steril környezetet teremtettünk – már amennyire ilyet lehet Mexikóban – az önfeledtség megélésére, de akkor is vallom, hogy ez az élet igazi íze! 😉

Nyitókép: Fodor Andi

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.

Tovább olvasok