Mi a legcikibb bénázásod, amin ma is nevetsz?

Gyerekként jókat kacagtam a tv-ben leadott vicces házi videókon, ahol estek-keltek az emberek nemtől, kortól függetlenül. Abban is biztos vagyok, hogy szinte mindenkinek van legalább egy cikis, ám egyben vicces sztorija, amikor úgy istenigazából megütötte magát.

Én sem vagyok kivétel. Hoztam nektek három olyan történetet, amely meghatározó része volt a gyerekkoromnak, és amiket még az unokáimnak is elmesélek majd, hadd nevessenek egy jót az ügyetlen nagyanyjukon.

Alig lehettem öt éves, a nappaliban tombolt a Hupikék Törpikék a kazettás magnóból, én pedig úgy ráztam magam, mint rongyláb Julcsa. A tánc hevében, a mai napig érthetetlen módon, nekiugrottam a falnak, és úgy pattantam vissza, mint egy teniszlabda. A fejemen hatalmas púp nőtt, üvöltve vergődtem a padlón, amikor anyukám berohant a szobába, majd azzal a lendülettel kiviharzott a konyhába.

Kivette a legszélesebb pengéjű kést a fiókból és elindult felém. Bennem a vér is meghűlt, és könyörögve kértem, hogy ne vágja le a fejem, jó leszek, és mostantól életem végéig szófogadó gyerekként viselkedem. Természetesen nem erre készült, csupán rányomta a hideg fémet a duzzadt homlokomra, és láss csodát, a duzzanat leapadt. Ezen a mai napig jókat nevetünk.

Egy másik emlékezetes történet, ami a családi összejövetelek alkalmával előkerül, amikor azt hittem, kijátszhatom a gravitációt. Az utcánkban sok gyerek lakott, csoportba verődve töltöttük a szabad délutánokat. Sétáltunk, koriztunk, fociztunk, vagy épp bicikliztünk. Emelje fel a kezét, aki gyerekként nem próbálta meg elengedni a bicikli kormányát! Én megpróbáltam, egyszer.

FORRÁS: UNSPLASH

Olyan művészi módon pattant ki alólam a bringa, hogy hirtelen észre sem vettem, hogy csúszok a köves úton. Még az orromról is lejött a bőr egy foltban, ami a mai napig nyaranta sötétebb színűre barnul, mint az arcom többi része.

Egy életre megtanultam, hogy azért van a kormány, hogy fogjam. 

Talán 8-9 éves lehettem, mikor megkaptam életem első görkoriját. Én, naiv, azt gondoltam, hogy velem született tulajdonság, hogy tudok vele közlekedni. Nos, nem volt az. Felvettem, becsatoltam, majd nagy lendülettel felálltam a székről, és mint egy krumpliszsák, el is dőltem. A következő heteket araszolással és mindenféle dolgokban való megkapaszkodással töltöttem.

Leginkább a göröngyös járdán tipegtem és a házfalakat taperoltam, hogy legalább pár métert meg tudjak tenni anélkül, hogy arccal tompítanám a betont. Miután sikerült némi tapasztalatot szereznem, annyira magabiztosnak éreztem magam, hogy még a boltba is azzal gurultam el.

Befordultam az üzlet elé, egy kavics beakadt a kerekek közé, én pedig rázuhantam a biciklitárolóra. Csak lógtam rajta, mint egy szőnyeg, megsemmisülve… Nem telt el sok idő, és szögre akasztottam a korcsolyát – azóta is csak messziről, biztonságos távolságból csodálom.

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.