Miért nem mondod többször, hogy szeretsz?!

Gerda jó ideje sétált a kihalt környéken. Nem tudta, hány fok lehet, de látta, hogy az emberek kapucnival a fejükön, nyakat behúzva szedik a lábukat a meleget adó otthon felé. Rajta csak egy őszi dzseki, széthúzott cipzárral.

Élvezte kicsit, hogy a hideg szél sóhajtásai igyekeztek áthatolni a pulóvere szálai között. Nem fázott. Nem érzett semmit. Legalábbis kívül. Látta, ahogy riadt tekintetű kóbor kutyák róják az utakat, látta a kétségbeesést, az éhséget, a kilátástalanságot a szemükben. És szégyellte magát. Hiszen neki van fedél a feje fölött. Épp csak az zárta be az ajtaját az orra előtt, akitől támaszt remélt.

Próbálta a gondolatait a realitás talajára terelni, de képtelen volt rá. Próbálta lenyelni a fájdalom hatalmas, rághatatlan vasgombócát, de egyszerűen nem ment. Csak sétált, hátha magához tér egy kicsit, de minden sivár volt, mintha nem lett volna a városban élet. Néhol mintha egy-egy emberalak rajzolódott volna ki előtte, és ő lehajtott fejjel kullogott arrébb, mielőtt egy ismerős megkérdezi, hogy van. Hogy van? Maga sem tudja. Sehogy. Leginkább.

Tudta, a világ hülyéje, aki hagyja, hogy az érzelmei annyira eluralkodjanak felette, hogy mindent a másik félnek rendel alá. De tényleg mindent, a szó legszorosabb értelmében. Dehát ők boldogok. Azt hitte, minden kölcsönös. De nem vagyunk egyformák, és Gerda egyszerűen képtelen volt megérteni, hogyan viselkedhet ennyire másképp két ember, akik szerelmesek egymásba. Talán úgy, hogy az egyik fél valójában nem is szerelmes?

Érezte, ahogy egyre inkább zihálva kapkodja a levegőt. Nem vagyunk egyformák. Meg kell értenie, hogy nem szeret mindenki egyformán. Tulajdonképp ha belegondolt, eddigi élete során talán két ember volt, akivel közel hasonlóan szerették egymást. De most a szöges ellentétével találta magát szembe, és minél jobban szerette ezt a férfit, annál jobban fájt neki az egész.

FORRÁS: UNSPLASH

Menekülnie kellene? Lehet. De nem akar. Akkor meg miért hisztizik, nem igaz? Talán csak a kétségbeesés diktálja az agyának ezeket a gondolatokat. Minél inkább próbálja megtalálni a megoldás kulcsát, annál inkább elveszik a talán nem is létező gondok sűrűjében. Minél jobban szomjazik a szeretetre, annál inkább elijeszti szerelmével a társát. De milyen társ az, aki elengedi a kezét a bajban? A férfi nem is érti, hogy bajban van. Talán nem is akarja érteni.

Talán tipikus kétségbeesett, szerelmes női gondolkodás az, hogy a hiba biztosan egyedül benne, Gerdában van. Mert néha nem bízik eléggé önmagában. Néha vágyik a megerősítő szavakra, hiába tudja, hogy a társa nem ez a fajta. Egyszer elmondta, az úgy van. De a nehéz napokban ő ezekből merítene erőt. Vagy egy ölelésből. Vagy egy csókból.

Vagy egy egyszerű mondatból, ami a másik szájából hangzik el: „Ne félj, nem lesz semmi baj.”

De a fiú nevet a gondokon, a lány pedig egyre inkább kétségbeesik. A férfi nem érti a lányt, a lány pedig azt érzi, gúnyt űz a gondjaiból. A mobiljának még megrezzenni sem volt ideje a kezében, már fel is kapta a hívást. „Miért hagytál itthon egyedül?”- hangzott a vonal túlsó végéről. „Máris megyek, csak a boltba ugrottam le, míg aludtál.” És mintha minden gondja egyszeriben vált volna köddé, úgy indult vissza, hogy szerelme karjaiba vesse magát.

Nyitókép: Unsplash

NYEREMÉNYJÁTÉK

Mindig is vágytál rá, hogy egy különleges, egyedi tervezésű kabátban sziporkázz? Most itt a lehetőség, hogy nyerj egy eredeti Makány Márta darabot! Részvételhez kattints a FACEBOOK oldalunkra!