Miután megcsaltalak, rájöttem: csak téged szeretlek!

Anna és Árpi 15 év után vált el. Anna ugyanis – keveselve az otthon kapott törődést – beleszeretett egy férfiba és ágyba bújt vele. Árpi, amikor megtudta, mi a helyzet, összetörve ugyan, de határozott lépésre szánta el magát: azonnal beadta a válókeresetet. 

A válásuk sima ügy volt, két tárgyalás után felbontották a házasságukat. Korábban egyikőjük sem gondolta volna, hogy valaha is így alakul. Sok viszontagságon, anyagi nehézségen mentek keresztül, ami miatt Árpinak az lett az első célja, hogy minél több pénzt tudjon keresni. Építőipari vállalkozóként minden munkát elvállalt, sokszor napokig haza sem ment, mert a lakhelyétől több mint 100 km-re lévő építkezésen tevékenykedett.

Anna tisztelte ugyan ezért, ugyanakkor egyre jobban kezdett magányos lenni. Mivel a gyerekeik többet voltak távol, mint otthon, ők sem adtak annyi feladatot, hogy hasznosnak érezhesse magát. Egyre inkább azt érezte, hogy mellőzve van. Volt egy kollégája, aki régóta tette neki a szépet. Egy magányos estéjén nem tudott neki újra nemet mondani, elfogadta az ajánlatát, és együtt töltötték az éjszakát.

Nem is lett volna baj, ha Anna nem követi el azt a hibát, hogy beleszeret. Nem tudott a szíve ellen harcolni, így pár hónap után elmondta a férjének, hogy van valakije. Miután elváltak, szétköltöztek, mindenki élte az új életét: Anna egy ideig boldogan, mert összeköltözött a szerelmével, Árpi magányosan, de már nem összetörve.  Anna öröme azonban nem tartott sokáig.

Még egy éve sem éltek együtt, amikor elhagyta a barátja egy másik nőért. Ezek után kezdett azzal foglalkozni, hogy mi lehet Árpival. Minden apás hétvége után kifaggatta a gyerekeket, hogy van-e már apának új barátnője, vagy csajozik-e, milyen az új lakása. Olykor fel is hívta, hogy mit csinál, hol van, hol tölti a hétvégét, és hogy egyedül lesz-e.

FORRÁS: UNSPLASH

Mindennek az volt az oka, hogy egyre gyakrabban hiányzott neki a volt férje, egyre többet gondolt arra, hogy jó lenne újrakezdeni. A férfi eleinte mérges volt rá, párszor le is tolta, hogy hagyja már békén. Valójában azonban nem tudott rá haragudni, a szíve mélyén még mindig őt szerette, annak ellenére is, hogy túl volt már pár futó kapcsolaton.

Anna, amikor már nem bírta tovább, úgy döntött, hogy elárulja az érzéseit volt férjének. Úgy volt, hogy a lányok mennek hozzá azon a hétvégén, így biztosan tudta, hogy otthon lesz – de a gyerekek helyett, akikkel lebeszélte a dolgot, ő érkezett. Megfőzte Árpi kedvenc ételét, megvette a kedvenc borát, így felpakolva csengetett be, persze a volt férj kedvenc illatával fújta be magát.

Árpi mit sem sejtve nyitott ajtót. Amikor meglátta, ki jött, majdnem hanyatt esett a meglepetéstől. Nem volt bunkó, így beinvitálta a nőt. Hatalmas beszélgetésbe merültek, miközben megették Anna főztjét, megitták a bort, Anna pedig könnyek között elmondta, hogy szereti. Sírva kért tőle bocsánatot, amiért megcsalta, elhagyta, és kérte, hogy kezdjék elölről.

Árpi ellent tudott állni az asszonyi csábításnak, nem vitte ágyba Annát, de nemet sem mondott az ajánlatára. Kért pár nap gondolkodási időt, aminek letelte után randit kért volt feleségétől. Pár hétig találkozgattak, újra ágyba bújtak egymással. A lányok, akiket beavattak, hogy újra próbálják éleszteni a házasságukat, nagyon drukkoltak nekik, hogy sikerüljön.

Az új kezdet óta eltelt majdnem egy év, ők pedig újra együtt élnek.

Anna megfogadta, hogy soha többé nem hagyja el gyermekei apját, Árpi pedig sokkal jobban odafigyel arra, hogy ne is legyen erre oka a feleségének. Már tudja, hogy nem szabad minden munkát elvállalni. Kevesebbet dolgozik, több időt tölt a családjával, évente többször elmennek édeskettesben kirándulni, amire korábban szinte soha nem került sor.

Az ő házasságuk nem örökre ért véget a hivatalos eljárás után, Anna félrelépése ellenére is szerette, Árpi pedig az ellene elkövetett „árulást” megbocsátva visszafogadta az életébe. Jobb lett volna, ha korábban kezelik a hibákat, de nekik még most sem késő – jó úton haladnak, újra egymás felé.

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok