Így manipulál egy nárcisztikus a sz*xen keresztül…

A nárcisztikus személyiségzavarral rendelkező emberek többféleképpen is játszmáznak a partnereikkel. Ezek közül a legveszélyesebb talán az, amikor a sz*xszel manipulálnak…

 

Az első éveink csodálatosak voltak. Minden nap sz*xeltünk, néha többször is. Aztán minimálisra csökkentek az együttlétek, ölelés, bújás, csókok nélkül, csukott szemekkel, abszolút nulla szenvedéllyel. A kapcsolatunk hátralévő részében pedig már alig nyúlt hozzám, szinte könyörögnöm kellett egy-egy simogatásért. Mélypontra kerültem, kívül-belül gusztustalannak éreztem magam és folyton azon agyaltam, mit csinálok szarul. Abban az időben nem tudtam, mi az a nárcizmus, mivel korábban soha nem találkoztam ilyen személyiséggel. De hálát adok a családomnak, hogy teljesen elszakítottak ettől a vadállattól” – döbbenetes mondatok egy ismerősömtől, aki megjárta a poklot a volt férje mellett.

Ha találkoztál már nárcisztikus emberrel, akkor pontosan tudod, hogy a vele való kapcsolat a hullámlovagláshoz hasonlít, és iszonyú nehéz szabadulni a toxikus bűvköréből. Elgondolkodtál már igazán azon, hpgy minden szemétsége ellenére vajon miért gyakorolt rád az illető olyan elementáris, mélységesen erős hatást? Vagy amikor sz*xeltetek, miért érezted úgy, mintha kénye-kedve szerint kattintgatta volna azt a bizonyos kapcsolót benned? A válasz pofonegyszerű. Olyan hatalmi játszmákat folytatott, amelyekkel folyamatosan az ellenőrzése alatt tartott téged. Mutatjuk, mik a legtipikusabbak.

 

Ledobja a szerelem-atombombát

 

A nárci ravasz, vonzó, karizmatikus, könyörtelen és önző egyszerre, pont ezért veszélyes. Az ágyban jellemzően dominánsan viselkedik, könnyedén ráérezve, hogy mi a legtitkosabb vágyad. Főleg az ismerkedési fázisban előfordulhat, hogy állandóan szeretkezni akar veled, amitől iszonyú kívánatosnak és ellenállhatatlannak érzed magad. A sz*x ily módon történő, tudatos használata alapvető része a „szerelmi bombázásnak” (love bombing), amivel egész hamar a bizalmadba férkőzik. A cél, hogy megszeresd, hogy támaszkodj rá, ezáltal pedig irányíthatóvá válj.

Levegőnek néz, amibe majdnem belehalsz

 

A nárcisztikus kapcsolatok egyik velejárója a figyelem- és szeretetmegvonás. Ez a manipulációs stratégia azért különösen kegyetlen, mert a hirtelen visszahúzódás/elzárkózás olyan fájdalmat okoz, ami maradandó kárt tehet a szívedben. Ennek következtében a negatív gondolatok egyre inkább a hatalmukba kerítenek, és elindul a kételkedés önmagadban, a képességeidben. Pont ez jelent kihívást a nárcisztikus személyiségek számára, akik túlzott odafigyeléssel és szeretettel árasztanak el a szerelmi bombázás szakaszában. Mindezt azért, hogy a leértékelési szakaszban aztán elkezdhessék a szeretet, a figyelem megvonását.

Kép forrása: unsplash

Veled nem akar sz*xelni, mással igen

 

Ha már együtt vagytok egy ideje, akkor valószínűleg azt fogod tapasztalni, hogy a párod lassacskán elveszíti irántad a szexuális érdeklődését. Számtalan ütős kifogást képes gyártani, hogy miért nem akar veled  ágyba bújni. A sz*x ebben a periódusban már nem spontán – kivéve akkor, ha le akarja vezetni a feszültségét. Ehhez eszközként használ téged, és kurvára rohadtul nem érdekli,  milyen károkat okoz az önbecsülésedben. Sok nárcisztikus madonna-kurva komplexusban szenved, ami azt jelenti, hogy a szemében egy nő vagy szent életű, szűzies teremtés, vagy egy ócska rib*nc. Ez viszont adhat némi támpontot arra, hogy a párod miért fekszik le másokkal (akikkel mocskos dolgokat is megtehet), miközben kerüli a veled való érintkezést.

 

Szándékosan féltékennyé tesz

 

Gyakran előfordul, hogy a párod másokkal flörtöl előtted és megpróbálja azt éreztetni veled, hogy nem vagyok elég sz*xi/vonzó/izgalmas? Ez esetben biztosra veheted, hogy azért tart több vasat a tűzbe, mert állandó megerősítésre van szüksége a külvilágtól. Az ún. háromszögelés többféle formában jelentkezhet. Például a partnered beemel a kapcsolatba egy harmadik felet annak érdekében, hogy megőrizhesse hatalmi pozícióját, téged pedig végletekig elgyengítsen.

Eldob, mint a taknyos zsebkendőt

 

Itt egy újabb undorító sz*xhúzás, ami az esetek túlnyomó többségben minden ok nélkül történik. A nárcisztikus a lehető legaljasabb módszerekkel sz*xuálisan is megalázza (vagy akár bántalmazza) áldozatát, mert azt akarja, hogy a másik értéktelennek/ egy darab szarnak/ egy nagy büdös nullának érezze magát. Vigyázz! Ennek a traumatikus élménynek igen súlyosak a következményei, hiszen azzal szembesülsz, hogy elvesztetted az identitásodat, az erődet, az önmagadba vetett hitedet.

Kép forrása: unsplash

Az empátiahiányos, kontrollmániás, intoleráns emberek számára a sz*x alapvetően nem az intimitásról, hanem önmaguk idealizálásáról szól. (Ennek hátterében pedig a gyermekkorból fakadó szeretethiány, mellőzöttség, érzelmi elfojtás stb. áll.) Élvezhetik ugyan a sz*xet, de motivációjuk általában a hatalom megszerzése körül forog, nem pedig egy valódi érzelmi kapcsolat kialakításán.

Azt tudnod kell, hogy a nárcisztikus emberek ritkán változnak, és ezek a manipulációs játszmák idővel egyre jobban eldurvulnak. Mielőtt hatalmas örvénybe kerülnél, érdemes átgondolni: miért akarsz maradni ebben a mérgező viszonyban? Próbálj meg visszaemlékezni arra, ki voltál, és milyen kapcsolódásra vágytál, mielőtt megismerted őt. De terapeuta segítségét is kérheted, hogy támogasson és végigkísérjen ezen a nehéz úton.

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok