Ne a halálos ágyadon bánd meg az elmulasztott pillanatokat!

Egyszer olvastam valahol, hogy a legtöbb ember a halálos ágyán nem azokat a dolgokat bánja meg, amiket megtett, hanem azokat, amiket elmulasztott. Azt siratja, hogy nem volt bátorsága változtatni az életén, amíg módja lett volna rá. 

És ha valamikor már túl késő, az valóban a halálos ágyunkon van… Sokszor hisszük azt – jóval ezelőtt a pont előtt -, hogy túl késő. Túl késő új hivatást keresni, vállalkozásba kezdeni, tanulni, szerelmesnek lenni, felépíteni valamit. Külföldre költözni vagy tiszta lapot nyitni és elölről kezdeni mindent.

De ki mondja meg, hogy mikor túl késő? Ha még élsz, egészséges vagy, miért lenne késő mondjuk, 40 vagy 50 évesen a változtatás? Jó eséllyel még mindig van 30-40 éved, hogy elérj valamit. Hol van az megírva, hogy csak fiatalon lehet belevágni valamibe? Mindig megéri olyan dolgot csinálni, amit szeretünk, még egyetlen napra is, pláne évekre.

50 évesen is megéri új dolgot tanulni, ha boldoggá tesz téged.

Inkább, mint keserűen élj még 20 évig. Megéri igazán szeretni valakit idősen, akkor is, ha az csak hónapokig vagy évekig tart. Mert legalább elmondhatjuk magunkról, hogy megtettük. Megpróbáltuk. Váltottunk. És ez magabiztosságot, erőt és boldogságot ad.

Ha idő előtt belenyugszol abba, ami nem jó, akkor az életed összes hátralévő részén rossz napjaid lesznek, miközben várhatnának még rád jók is. Ha úgy döntesz, hogy túl késő, akkor nem az idővel van a baj, csakis a te döntéseddel. Te határozod el, hogy nem adod meg az esélyt magadnak a boldogságra. Te döntöd el, hogy túl késő, és nem a korod.

FORRÁS: UNSPLASH

Mindenki maga tudja, hogyan akar élni. Lehet panaszkodva, szenvedve, lemondásokkal tele, másokat hibáztatva – és lehet felelősségvállalással, bátran, nagy levegőt véve. Megújulhatsz és kockáztathatsz. Senki és semmi nem fog az öledbe pottyanni erőfeszítés nélkül.

De ha teszel érte, ha harcolsz, akkor nyerhetsz. Persze ugyanúgy veszíthetsz is… A sikert soha senki nem garantálja előre. Ám ha legalább megpróbálod, akkor nem kell megbánnod semmit – mert megadtad az esélyt magadnak, és küzdöttél. Mert teljes életet éltél…

Nyitókép: Unsplash

Tovább olvasok