Ne bizonygasd, hogy értéktelen vagy – a végén még elhiszem!

„Örök vesztes vagyok. Látod, megint nem sikerült. Hogy is gondolhattam, hogy engem választ? Tudom, hogy csak szánalomból mondod. Szerinted tényleg képes vagyok rá?” Ismerős mondatok az önostorozás kézikönyvéből.

De mit tegyünk akkor, ha történetesen együtt élünk egy ilyen emberrel, vagy egy közeli barátunkról van szó? Semmi esetre se kezdjük sajnálni magunkat! Őt meg pláne. Kevesen rajonganak a nagy egóért, és persze nagyon fontos, hogy tudjunk magunkon nevetni, de az alázatosságnak is van azért egy határa, amit jobb nem átlépni.

Aki nem bír elfogadni egy bókot, és a világ minden történése az ő alacsony önértékelését erősíti, egy idő után azon kapja magát, hogy a környezete is visszasugározza a vélt vagy valós szerencsétlenségét. András első viccei saját ügyetlenségéről jópofák voltak. A társaság nevetett, én tudtam csak, hogy hányszor szidta magát, amiért nem sikerült a vacsora, a munka, a beszélgetés az anyjával.

A kárára történő viccek mesélését azzal ütötte el, hogy nem kell magunkat komolyan venni. Az önostorozó poénok azonban szép lassan negatív gondolatokba fordultak át, és egyetlen érvem se volt elég meggyőző arról, hogy ő igenis értékes, tehetséges ember. Ahogy megdicsértem valami miatt, azzal hárított, hogy csak kötelességből vagyok vele kedves. Hamarosan olyan mélyre került az önbecsülése, ahonnan már nem volt kiút.

Tudtam, hogy a démonjaival neki kell megküzdenie, a füstölős, borozós beszélgetések végleg céljukat vesztették. Az önostorozás olyan, mint a rák: egy rossz gondolattal kezdődik, ami aztán megfertőzi az összes többit. És minden hibánál, gikszernél megszólal a fejünkben a hang: kizárt, hogy bármiben jók legyünk, hogy valamit jól csináljunk.

FORRÁS: PEXELS

Aki belekerül az ördögi spirálba, önmaga legkönyörtelenebb kritikusává válik, ez a kritika azonban nem konstruktív, hanem káros. Egyre magasabban van a léc, és aki nem veszi észre időben, az elfogadja, hogy ő rossz, buta, tehetségtelen. Végül kialakul egy egészségtelen környezet, ahol már az számít egoistának, ha büszkék vagyunk a saját eredményeinkre.

Mindannyian felnövünk egy ideával, hogy miképpen legyünk jó emberek, hogy érjük el a céljainkat, miközben elfogadnak minket. A perfekcionista szülők ugyanúgy kibillenthetik az egyensúlyt, ahogy az elvárás nélküli környezet is, vagy akár egy elfuserált gyerekkori becenév. Aki pedig retteg attól, hogy vélt vagy valós hibái miatt visszautasítsák, kíméletlenül lecsap önmagára. Inkább ő vicceljen magával, mielőtt más megteszi.

Az alkalmankénti önostorozás mindannyiunknak jót tesz, hiszen segíthet, hogy kívülről lássuk önmagunkat. Ám ha a gyengeségek mellett nem látszódnak az erősségek, nem csupán magunkra, hanem a környezetünkre is óriási terhet rakunk. Mi van az állandó önszabotálás mögött: könyörgés a megerősítésért? Álcázott felhívás, hogy segítsünk?

Nyugodtan valljuk be, ha kikészít a kedvesünk, barátunk, rokonunk állandó szőnyeg alatti kúszása. Nem mindig értjük meg az okokat, de természetes, ha kényelmetlenül érezzük magunkat a sokadik negatív komment után. Miközben szeretetünkről biztosítjuk a másikat, azt se hallgassuk el, hogy nekünk is kényelmetlen a helyzet! Próbáljuk bebizonyítani, hogy nincs igaza, amikor sárba tiporja magát! Aztán kérdezzük meg: ha egy barátjáról nem tudna így beszélni, akkor magával szemben miért gonosz?

Ha még tudunk segíteni a másikon, a következőket hangsúlyozzuk:

• Hagyd abba a másokkal való összehasonlítgatást – te te vagy, nem élhetsz mások elvárásai szerint. Koncentrálj az erősségeidre, és csak a mai napra figyelj! A tegnapot már nem tudod kontrollálni, ne dagonyázz benne!
• Fogadd el a bókot, dicséretet, nem leszel tőle arrogáns. Ha nem megy elsőre, csak köszönd meg! Minden egyes pozitív visszacsatolás az önbizalmad erősítheti. Ráadásul a környezeteddel is jót teszel, mert igazi rémálom együtt élni az önszabotálás bajnokával.
• Próbáld felismerni a jellemző helyzeteket, hogy mikor jelennek meg az önostorozó gondolatok és érzelmek. Így legközelebb, mielőtt eltipornád magad, talán elgondolkodsz egy pillanatra.
• Végül pedig ne légy túl szigorú önmagadhoz! Ne tagadd, ha valami kellemetlen történt, csak ismerd fel, hogy ez életed csupán apró szeletét érinti. Gyakorold magadon a kedvességet, mert megérdemled, hogy szeresd magad. A hibáid ellenére.

Nyitókép: Pexels

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂