Ne hagyjunk senkit megfagyni csak azért, mert ivott!

A kocsiban kellemes meleg volt, a rádióban pedig éppen Mariah Carey egyik népszerű karácsonyi dalát játszották. A házaspárt ünnepi hangulatba ringatta a dal. Elmélázva bámulták a reflektor fényében megvilágított fényvisszaverő karókat, amikor a fényszóró egy földön fekvő férfit világított meg az útmenti járdán. 

Az arca vérben úszott, a bicikli mellette feküdt. Látták, hogy megpróbál feltápászkodni, de nem sikerült neki. Kint mínuszokat mutatott a hőmérő, ők pedig arra gondoltak, hogy a hideg téli estén nem szívesen fagyoskodnának most kint hosszabb ideig. Bent az autóban nem érezték a hideget, de a hőmérő nem hazudott. Tudták, hogy nem várhatják mástól, hogy majd segít a férfin. Pedig sok autó egyszerűen elhajtott mellette.

– Tedd ki az indexet, álljunk félre és hívj mentőt – kérte Brigi a párját. Kiszálltak az autóból és miközben István hívta a mentőt, a lány odament a férfihoz. – Uram, jól van? – kérdezte tőle.

Egy arrajáró fiatalember úgy kerülte ki őket nagy ívben, mintha leprást látna. Közben odaszólt: “Hagyják, gyakran részeg!” És továbbsietett. A férfi közben felállt, és elutasította, hogy mentőt hívjanak. “Biztosan hazatalál?” – kérdezte Brigi, majd kénytelen volt elfogadni a másik igenlő bólintását.

“Rendben, de most már ne szálljon fel a biciklire, csak tolja!” – tanácsolta még. Azon gondolkodott, vajon jól tette-e, hogy visszamondatta Istvánnal a mentőt. Vajon ilyen esetben mi a helyes teendő? Összezavarodott. Látta a férfit, hogy a biciklit tolva egyre távolodik tőle. Közben pedig a fülében csengtek a járókelő szavai is:

Hagyják, mert részeg… 

Ha valaki bajba kerül, a testi épsége, esetleg az élete forog kockán, nem érdemel segítséget, csak azért, mert ivott? – háborgott magában. Nem gondolta, hogy ennek így kell lennie. Megborzongott, de nem a hidegtől, hanem a gondolattól, milyen sokan elsétálnak egy kiszolgáltatott ember mellett, majd nyugodt szívvel fekszenek le az ágyukba aludni.

Forrás: Unsplash

Úgy, hogy talán rajtuk múlt egy ember élete. 

Igen, az alkoholizmusból nem az ő feladatuk kigyógyítani, de vészhelyzetben a segítségnyújtás nem csupán emberség, hanem kötelező feladat. Az elmulasztása pedig büntetendő.

Még most sem tudta, nem tette-e rosszul, hogy elengedte a véres fejű férfit. Abban azonban biztos volt, hogy továbbra is meg fog állni, ha bajbajutott, földön fekvő embert lát – akár részeg az illető, akár nem. Mert még ha külsérelmi nyom nem is látható rajta, télvíz idején halálra fagyhat, akit magára hagynak az utcán…

Nyitókép: Unsplash

Élsz-halsz az IgazinNŐ cikkeiért? Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és mi elküldjük neked a hét legjobb cikkeit, nehogy lemaradj! 🙂

Tovább olvasok