Nem a megcsalás a legbiztosabb válóok…

„Nem kell az első problémánál beadni a válókeresetet. Ha mi is így teszünk, ti meg se születtetek volna” – mondta egyszer a mama, amikor a papával való házasságukról faggattam. Soha nem merült fel, hogy elváljanak.

Ha nagyon durva volt a helyzet, a mama sztrájkot vezetett be a konyhában és újból magázni kezdte egyre éhesebb nagyapámat. De vajon ma is együtt maradnának? A válás manapság mindennapos gyakorlattá vált, van, aki gyakrabban cseréli házastársát, mint a fogkeféjét. Jó eséllyel mind ismerünk elvált párost, vagy mi magunk is elvált szülők gyerekei vagyunk.

Esetleg épp arra készülünk, hogy az elváltak klubját erősítsük. A házasság felbontása sokáig tiltott vagy rendkívül bonyolult volt, mind jogilag, mind társadalmilag. Ahol tiltották, semmi esély nem volt arra, hogy az emberek új életet kezdjenek valaki más oldalán. Lassan változott a válás megítélése, a társadalmi stigma elképesztő erősnek bizonyult.

Ma is van olyan ország, ahol ferde szemmel tekintenek azokra, akik hivatalosan felbontották szent frigyüket. Különösen a feleségek kerültek más megítélés alá, egyszerűen bukott nőnek számított, aki nem tudta férjét megtartani. Sokan asszony nevüket sem változtatták meg, így legalább a látszatot fenntarthatták.   Mára viszont ujjgyakorlat lett a válásból.

Az önmegvalósítási listán előkelő helyet ér el, szinte népszerűnek számít. Ez azonban veszélyes út, hiszen a házasság megszűnése dominó hatást vált ki a pár környezetében élőkön is. Minden szereplő sérül, ezért mielőtt aláírjuk a papírt, érdemes feltenni a kérdést: mikor rosszabb, ha együtt maradunk, vagy ha elválunk?

FORRÁS: UNSPLASH

Trendi szokássá ugyan nem kell tenni, de ha már lehetőség van rá, és úgy érezzük, hogy nincs visszaút, akkor ki kell szállni. Nagyon sok oka lehet a válásnak, részben az önismeret hiányából fakadóan. Nem tisztáztuk a vágyainkat, elvárásainkat, talán mert magunk se tudtuk, mit akarunk pontosan. A szülőséggel új szerepek jönnek be, amelyek összezavarják a régi egyensúlyt.

Eltolódnak a prioritások, felolvadunk a másikban, képtelenek vagyunk megoldani a konfliktusokat. A lista kimeríthetetlen, de melyek azok a helyzetek, amikor egy percet sem kell gondolkodni a váláson? Nyilván a fizikai bántalmazás magasan vezeti a listát.

Az abuzáló félnek nincs joga a házasság szentségéhez.

Az első támadással kizárta magát a szövetségből, amelybe anno úgy lépett elvileg, hogy a partnered lesz, szeretni és törődni fog veled, segít megküzdeni az élet kihívásaival. A bántalmazással megszünteti a biztonságot, partnerségetek egyik alapját. A fizikai bántalmazót szorosan követi az érzelmi terrort fenntartó partner.

A szavak sokszor mélyebbre hatolnak, mint egy pofon. Sokan fel sem ismerik, hogy bántalmazó kapcsolatban élnek, mert megszokták, hogy napi szinten megalázzák őket. A módszerek a látványostól a kifinomultig bezárólag a legváltozatosabbak lehetnek. Ide tartozik a durva megalázás mások előtt, de a büntető némaság is. Minden helyzet, ami szisztematikusan a másik sárba tiprására, tönkretételére irányul, nem tolerálható.

A rendszeres érzelmi támadás szintén a partneri kapcsolat ellentétje, nincs olyan indok, ami normalizálhatná. A függőségben szenvedő partner ugyancsak kizáró ok lehet. Nem, nem arról van szó, amikor megborul az ember és átmenetileg valamilyen függőségbe menekül, de ezt felismeri. Arról van szó, amikor a szenvedélybeteg visszautasítja a segítséget, egyben a saját felelősségét is elhárítja.

A házasság nem csupán romantikus együttélés, hanem stratégiai partnerség két fél között. Ha az egyikük rendszeresen kicsekkol ebből, hogy a szenvedélyének éljen, a másik lényegében egyedül marad a kihívásokkal. Egy házasság sem szólhat arról, hogy megmentjük a másikat.

Passzív házastárs. Meglepőnek hangozhat, de aki élt már együtt hasonló emberrel, tudja, miről van szó. Ugyan nem függő és még szeret is téged, de képtelen konstruktívan részt venni a problémamegoldó beszélgetésekben. Hiába imád, ha nem tud igazi partnered lenni. Mindannyiunknak mások az erősségei, gyengeségei, és valóban nem mindenki tud cégvezető fejjel gondolkodni a házasságában.

Ám aki patológiásan passzív a felmerülő kérdésekben, feladatokban, az ugyanúgy egyedül hagyja a másik felet, mint a szenvedélybeteg. Képtelen szeretni. Legalábbis téged. Talán ezt a legnehezebb bevallani, hiszen ezzel azt is be kell ismerni magunknak, hogy milyen szerencsétlenül választottunk párt. A jelenség sokszor megfoghatatlan, mert számos ok húzódhat a háttérben: személyiségzavar, gyerekkori trauma, hibás gondolkodás.

Bármi legyen is az indok, a szerelem meghaladja a képességeit, nem tudja elképzelni, hogy milyen lehet egy másik embert szeretni. A válás keserű pirula, de lépjünk túl a valóság tagadásán. Ha érdemes harcolni, tegyük meg. De ha a gyereknek is azt tanácsolnánk, hogy lépjen ki egy szörnyű házasságból, magunkat is szeressük legalább ennyire.

Nyitókép: Unsplash