Nem dúlom fel az életed a szerelmemmel…

Annyira jó, hogy vége a hétnek! Annyira jó, hogy mindenki hazament. Nyugalom és csend honol a mindig zsúfolt, zajos irodában. Annyira jó, hogy itt egyedül lehetek egy kicsit, és titkok nélkül bámulhatom az asztalodat és az üres székedet.

Mégis bánt, hogy te is hazarohantál. Legszívesebben leülnék a helyedre, hogy egy picit érezzem az illatod, lássam, min dolgozol éppen. Beteges, ugye? Pedig csak szerelmes vagyok, amit nem lenne szabad. Nagyon nem! Semmi okot nem adtál rá, hogy beléd zúgjak. Nem tettél huncut megjegyzéseket, nem kacsintottál rám.

Gyengéden, mégis távolságtartón érintettél meg. Eleinte fel sem tűnt, de ma már beleborzonok, ha leheletfinomsággal érsz a vállamhoz, mert a figyelmemre van szükséged. Mindig végighallgattál, és figyeltél arra, amit mondtam, akkor is, amikor egetrengető hülyeségeket hordtam össze. Ráncoltad a homlokodat, miközben lebiggyeszted a szádat.

– Biztos? – kérdezted némi kétellyel a hangodban, és tudtam, hogy megint beégettem magam. De meg sem fordult a fejedben, hogy gúnyolódj rajtam. Sohasem tetted, csak finoman rávezettél arra, ami szerinted a helyes megoldás lenne. Nagyon ritkán tévedtél, ha mégis, nem győztél elnézést kérni, pedig igazán nem volt miért. A tehetséged ellenére is szerény maradtál, mégis céltudatos vagy a magad módján.

Irigylésre méltó nyugalom árad belőled, még ha mindenki más el is veszíti a fejét és hárít a jó öreg „Ez lehetetlen!” felkiáltással, te már a megoldáson töprengsz. Két lábbal állsz a földön, mégis él benned a jövőbe vetett hit, hogy jobb lehet minden, ha teszünk érte. Nehezen nyílsz meg a világnak, nekem is időbe telt, mire beláthattam a pajzsod mögé, már amennyit engedtél.

FORRÁS: PEXELS

Megbíztál bennem, elmondtad, miért is lettél ilyen, hogy téged is értek csalódások. Elárultak azok, akiknek korábban bizalmat szavaztál, és ezt nem szeretnéd újra átélni. Soha nem élnék vissza a bizalmaddal, kecsegtessen bármilyen előnnyel is. Leírhatatlanul szeretném, hogy mellettem légy, de már megelőztek…

Én lennék az utolsó, aki bántaná, lerombolná vagy csak megsértené a családodat. Láttam a képeiteket, és látásból ismerem őket. Boldogan, harmóniában éltek, habár nektek is vannak gondjaitok, mint mindenkinek, mégis megoldjátok őket. Erősebben és összetartóbban kerültök ki minden konfliktusból és próbatételből. Ritkán beszélsz ezekről, de én látom rajtad, még ha nem is teszed szóvá a téged gyötrő gondokat.

Irigykedve tekintek a párodra, hogy milyen szerencsés is, amiért te vagy a társa.

Nemcsak a párja, hanem igazi társa, aki támogatja, óvja és szereti. Annyira jó lenne, ha néha rám is úgy néznél, ahogy rá! De az már nem te lennél, egy másvalaki, elveszne a varázsa. Talán jobb is ez így…Lehet, ezt is elrontanám, megmérgezném egy óvatlan pillanatban. Nem! Inkább őrzöm az emlékét, hogy milyen szép is lehetett volna.

Visszafogom magam, amikor a közelemben vagy, és felveszem az álarcomat. Ó, ha tudnád, mennyire profi vagyok ebben, hogy elrejtem az érzéseimet a világ és mások elől! Előled is. Pedig neked feltárnám az érzéseimet, bár lehet, már nem találnál annak a kedves, jó arcnak, akinek most ismersz. Összeráncolnád a homlokod, és undorodva fordulnál el, hogy milyen mélységesen is csalódtál bennem.

Azt hiszem, ezt nem tudnám elviselni. Nagyon fontos lettél számomra, nem hittem ebben az érzésben, mégis megtörtént. Ez elvarázsol, de meg is rémít, mert ha hagynám kiteljesedni, azzal nagyon sok mindenkinek fájdalmat okoznék. Így szép lassan napról napra elfojtom.

Átkozottul nehéz, de ez a helyes döntés. Mégis hálás vagyok, mert hála neked elhiszem, hogy létezik jól működő párkapcsolat, amiért érdemes tenni és élni. Akaratlanul is hitet adtál, hogy én is megélhetem a boldogságot, csak meg kell találnom.

Juhász Béla novellája

Nyitókép: Pexels

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.