Nem kellesz a férfinak, ha egyre kevesebb időt tölt veled!

Emlékszem, milyen érzés volt meglátni azt a fiút legelső alkalommal. Mintha valami új dimenzióba érkeztem volna, a szívem hevesebben kezdett verni, és képtelen voltam levenni róla a szemem. Szóba elegyedtünk, kiderült, hogy vicces, aranyos és kedves, az összes klisé tulajdonság birtokában van. 

Kereste a társaságom, közös programokat szervezett, olykor még ajándékot is kaptam. Naivan azt hittem, hogy valami csodálatos dolog küszöbén állunk. A kezdeti lendület lassan aztán alább hagyott a részéről, én pedig sajnos nem figyeltem a jelekre.

Ha nem kerestem, nem hívtam, nem írtam neki, akkor akár napok is elteltek anélkül, hogy kommunikáltunk volna. Amikor pedig üzenetet küldtem, izgatottan vártam, hogy választ kapjak, ami, ha meg is történt, minimum több órát vett igénybe. Sokszor előfordult, hogy látta, amit írtam, de napokig nem reagált semmire.

Emiatt stresszeltem magam, haragudtam,  ugyanakkor kétségbe estem. Nem értettem, mi történhetett, hiszen egy-két hónappal ezelőtt nem telt volna el egy nap sem anélkül, hogy ne érdeklődött volna a hogylétem felől. Végül már annak is képes voltam örülni, ha egyáltalán válaszolt.

A villámlátogatások mesterévé vált. Ritkán ugyan, de előfordult, hogy esténként beugrott. Beszélgettünk, viccelődtünk, minden tökéletesnek tűnt. Aztán eljött a reggel, ő pedig úgy libbent ki a bejárati ajtómon, mintha soha nem akarna visszatérni. Az idő előrehaladtával a látogatások is ritkultak, az ott töltött idő pedig egyre rövidebbé vált. Mintha kényszerből tenné, amit tesz – és ezt éreztette is.

FORRÁS: UNSPLASH

A közös programokat eleinte csak szimplán lemondta az utolsó pillanatban. Viszont ha mégis beadta a derekát, és elmentünk együtt valahová, igazi úriemberként viselkedett. Így hát teljesen összezavart, nem értettem, mit miért tesz.

Magamban kerestem a hibát, meggyőztem magam arról, hogy minden biztosan az én hibám. Nem vagyok elég vicces, izgalmas, vagy épp megfelelő. Ahogy ez a gondolat szöget ütött a fejembe, nem volt visszaút. Úgy rántott le a mélybe, hogy már csak azt vettem észre, az önértékelésem egyenlő a nullával.

A kedves szavakat ezután felváltották a gúnyos megjegyzések. Akár otthon a négy fal között, akár társaságban voltunk, sosem halasztotta el az alkalmat, hogy valami megalázó dolgot mondjon nekem. Vagy hangosan nevessen rajtam és élvezze, hogy kellemetlen helyzetbe hozhat.

Talán ez volt az utolsó dolog, ami hozzáadódva az összes többihez végül átbillentett a holtponton. Annak ellenére, hogy már nem éreztem jól magam a környezetében, még mindig képtelen voltam elengedni. Pedig tudtam, hogy nincs más választásom, egy mérgező, kapcsolatnak nem nevezhető valamiben ragadtam, és nem láttam a kiutat.

Aztán megláttam egy másik lánnyal az utcán: mosolyogva, kézenfogva andalogtak, mint a szerelmesek.

Bennem pedig összetört minden. Mintha kést forgattak volna a mellkasomban, pedig valljuk be, a fent említett jeleket látva egyértelműnek kellett volna lennie, hogy nem szeret. És még ennek ellenére is a poklok poklát kellett kiállnom, hogy ne keressem. Végül sikerült magam mögött hagynom ezt a tragikomédiát, de életre szóló sebeket szereztem.

A lényeg, hogy figyeljünk a jelekre, cselekedjünk időben, máskülönben nagy slamasztikában találjuk magunkat, amiből kimászni nagyon fájdalmas!

Nyitókép: Unsplash

KREATÍV ÍRÁS KURZUS PECHÁL PETIVEL!

Ha mindig is érdekelt az írás tudománya, de még sose mertél klaviatúrát ragadni. Ha nem tudod, hogyan, de szeretnéd papírra vetni gondolataidat. Ha titokban csak a fióknak írogatsz, JELENTKEZZ! Részeltekért írj az info@igazino.hu mail címre.

Tovább olvasok